De február 1-én szombaton még nem így volt, akkor még jócskán -10 alatt jártunk, de azért bementünk a városba. Nem indultunk túl korán, mert előtte este moziban voltunk (megnéztük a Jégvarázs című filmet), s néhány momentum kivételével még én is bírtam követni, pedig ugye oroszul volt... Utána még megvacsoráztunk, meg én még pár sört a fiúkkal is megittam (Laci és Tóni csak ezúttal...), úgyhogy én kiváltképp későn kerültem ágyba. Reggelre szép mennyiségű hó esett:
Szombatra két tervünk volt, megnézni a "gyermekmúzeumot" és a Titanic kiállítást, szerencsére nem voltak túl messzire egymástól. A gyermek múzeummal kezdtük, ez Kalamaja városrészben van, nem messze a vasútállomástól, a kikötő felőli oldalon:
Mint látszik, itt ügyködni is lehet ezt-azt az emeleten, Nóri például ezeket készítette:
No persze nem csak ennyi fotót készítettem, van itt még néhány. Egy néni és egy bácsi ücsörögtek odafent egy kislánnyal, amikor megérkeztünk, s a néni persze beszélt oroszul is. Eltöltöttünk egy órát ott biztos, tán még többet is, aztán továbbindultunk a kikötő felé. Útba esett az az étterem, ahol a karácsonyi bulit tartotta a központ, gondoltuk ott majd eszünk... Annyian voltak azonban, hogy esélytelen vállalkozás volt, elindultunk hát a Titanic kiállítás felé.
A kiállítás a tengerészeti múzeumban van, annak is van egy büféje, gondoltuk akkor majd ebédelünk ott. Azzal azonban nem számoltunk, hogy ez a kiállítás mennyire népszerű lehet, s most már elmondhatom, hogy az. Az utcán állt a sor a jegyért, így borítékolható volt, hogy odabent sem ketten vannak. Nem szeretek verekedni egy kiállítási tárgy körül, így úgy döntöttünk, hogy visszajövünk később. Elindultunk hát a tengerparti sétányon (szerencsére nem fújt a szél...) visszafelé a városközpont felé, akkor már csak ebédelési szándékkal.
Nóri addigra már elég éhes volt, és elhagyta az ereje, még cipelnem is kellett pár száz métert a nyakamban, amire már nagyon régen nem volt példa... A Moon étteremnél kötöttünk ki, de ott sem volt szabad asztal, s esély sem volt rá, csak este. Így a belvárosban kötöttünk ki végül a Schnitzelhaus nevű étteremben, amit már régóta úgyis ki akartam volna próbálni.
Hangulatos német jellegű étterem, s mily meglepő, legfőképp különböző schnitzelek vannak az étlapon, például ilyenek:
Kimondottan meleg nincs odabent (pincében van), de van egy hangulatos kandalló, amibe időnként a pincérlány behány néhány méretes ölfát a biztonság kedvéért:
Az "ebéd" után még kicsit csatangoltunk az óvárosban, például láttuk az új jégszobrot, ezúttal a "Ló éve" kezdődött Kínában:
Vasárnap nem mentünk semerre nagyon emlékeim szerint, hétfő hajnalban pedig elutaztam Varsóba, de erről majd máskor bővebben. Ez a hét (s a múlt hét is) az olvadásé, hó alig esett, eső inkább, a hőmérséklet meg napközben állandóan pluszban van, úgyhogy nem csoda, hogy a hétvégén így nézett ki az udvar:
Ez a kép vasárnap készült, s örültem, hogy elkészülhetett, két nap után ki bírtam mozdulni a házból... Pénteken ugyanis haza kellett jönnöm a melóból már ebéd után, a Lengyelországban kezdődő nyavalya akkor csúcsosodott ki rajtam. Ahogy hazaértem, rögtön mentem az ágyba, de aztán másfél nap után elmúlt a láz, most már csak köhögés van. Nóri is fájlalta a torkát, úgyhogy vasárnapig nem mozdultunk ki, akkor tettünk egy kis sétát az erdőben:
 |
| Szép vékony, frankón le lehetett forgatni... |
 |
| Apa nyomd már le!!!! |
 |
| Itt kacsák szoktak úszni... |
Mostanában még egy érdekes dolog történt... Nóriék az iskolában készítettek egy alkotást egy felhívásra, aminek az volt a címe, hogy "észt jó dolgok" (Meie Eesti head asjad), vagy ilyesmi. Erre válaszképpen jött egy email Nórinak:
Hea sõber!
Tänan Sind huvitava ja ilusa joonistuse saatmise eest konkursile "Meie Eesti head asjad".
Aitäh, et hoolid meie kodumaast ning oskad näha selle positiivseid külgi. Koos leiame üles meie eelised ning suudame muuta Eesti veel paremaks.
Kirja manusest leiad tänutäheks konkursi diplomi.
Eesti Vabariigi president
Toomas Hendrik Ilves
Bizony. Jól tetszenek látni, maga az észt elnök küldte. Jó, tudom én, hogy valószínűleg valamelyik titkára, de akkor is... Nagyjából ez van benne leírva:
Kedves Barátom!
Köszönjük az érdekes és szép rajzot, amelyet a az "észt jó dolgok" versenyre küldtél.
Köszönjük, hogy törődsz hazánkkal, és tudod, hogyan kell a hazaszeretethez pozitívan közeledni. Együtt megtalálhatjuk közös értékeinket, s még jobbá tehetjük Észtországot.
Mellékletben megtalálhatod a versenyhez kapcsolódó oklevelet.
Az Észt Köztársaság elnöke,
Toomas Hendrik Ilves
Így néz ki a diploma:
Úgyhogy megint büszkék lehetünk... Tegnap volt Nórival a "szokásos" éves beszélgetése az ofőnek, tavaly is volt hasonló. Ilyenkor mindig arról érdeklődik, mit szeret csinálni, milyenek a gyerekek, barátok, hogy tetszik az iskola, mik a tervei, mik a kedvenc tantárgyak, no meg hogy hol kéne fejlődni. Előszedte a tavalyi papírokat is, s azzal kezdte, hogy emlékszik-e még, miket mondott tavaly. Naná, hogy nem, én se emlékeztem volna... Tavaly azt vállalta végül, hogy javít az írásán...
Sajnos most nem sokat értettem, szerencsére Netti igen, így utána elmesélte nekem, hogy mit hallott. Nóri persze folyékonyan válaszolgatott mindenre, szemlátomást jót beszélgettek mindenről. Nóri azt mondta, hogy néha az oroszt nehéznek érzi (azt hittem, hogy az észtet fogja emlegetni, mert azt nem nagyon szereti...), de az ofő azt mondta, hogy annak ellenére, hogy a nem orosz anyanyelvű gyerekeket ő másképpen szokta kezelni, az ő esetében erre nincs szükség: ugyanúgy értékeli, mint a többieket. S mivel általában csak ötösöket szokott neki adni, semmi oka rá, hogy tartson az orosz nyelvtől, mert nagyon jól megy neki... Hát ez kedves volt tőle.
Most nem írtak semmiféle "szerződést", hogy miben kéne javulni, hiszen jövőre már nem leszünk itt...
Hát nagyjából ennyi dolog maradt el, legközelebb meg majd tán már foglalkozom kicsit Vilnius-al és Varsóval is...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése