Jó szokásomhoz híven most is készítettem egy mappát a képekről, amiket a két nap alatt kattingattam, megnézhetők itt. Tallinnban akkortájt kezdett megcsappani a hó mennyisége, de szerencsére a Peipsi tó környékén, ahová a kirándulás volt szervezve, még mesebeli táj fogadott bennünket....
Buszoztunk vagy két órát legalább, és az első megállónk a Vaikla "pihenőközpont" volt, ahol kaptunk némi szendvicset és hideg italt, és lélekben felkészülhettünk a Peipsi-tó jegének meghódítására. De meg kell mondjam, erre semmi nem tud kellőképpen felkészíteni...
Nem tudom, hogy vannak-e közöttetek olyanok, akik olvasták a "Jégmezők lovagja" című könyvet, illetve látták Eizenstein filmjét. Alekszander Nyevszkij 1242-ben itt tartóztatta fel a Teuton Lovagrend seregét a Csúd-tó jegén (ez a tó orosz neve), természetesen akkor is rendesen be volt fagyva. Ha ránéztek a térképre, akkor láthatjátok, hogy a tó hatalmas (néhol több, mint 20 km széles), és mivel nagy a felület, a szél útjában sincs semmi, így ha már csak -3 fok van, ez itt minimum -20-nak érződik. Nekünk "szerencsénk" volt, mert "csak" -6 vagy -7 fok volt, és alig fújt a szél, emellett még a nap is sütött. Viszont mivel a tó közepére vittek minket lékhorgászni, motoros szánnal tettük meg az utat, ami már maga egy élmény, csak ne verné a szél az apró jégszemcséket folyton az ember arcába...
A jég nem egyenletes, a víz szinte hullámokban fagyott meg, így amikor a szán átugrott egy-egy ilyen buckán, akkor azért elgondolkodtam rajta, hogy vajon milyen vastag lehet a jég... Három szánnal húztak minket, és az egyiknél folyton túlmelegedett a motor. A sofőr nem sokat vacakolt, megállította a járgányt, motorháztető fel, aztán marokszám szórta a jeget meg a havat a motorra, aztán zúgtunk is tovább... Beletelt vagy fél órába, mire beértünk a tó közepére, ott húzódik az észt-orosz határ...
 |
| Ott voltunk ni... |
Amikor megérkeztünk, a kísérők azonnal nekiálltak lékeket fúrni a jégbe, akkor kiderült, hogy legalább 30-40 centi vastag, ami azért megnyugtató volt... A lékhorgászat senkinek sem sikerült (egy halat se fogtunk persze), csak hálóval jött össze...
A visszaút volt a durvább, itt Gáborral egymás mellett ülve csak arra volt érkezésünk, hogy lefelé bámulva és a szánba kapaszkodva (néha a buckák dobáltak rendesen) a túlélésre koncentráljunk, bármikor felnéztünk, rögtön kaptunk egy jó kis jégszilánkesőt az arcunkba...
Visszamentünk ebédelni ugyanoda, ahol a reggeli kávét kaptuk. Volt kétfajta leves és pirog, hát a meleg leves igen csak jól jött. Elvileg utána négy dolog is be volt tervezve még a szállás előtt, de mivel a hóval borított utakon a haladás nem volt zökkenőmentes, ezért Jõhvi és a Pühtitsa kolostor meglátogatása ugrott a programból, a következő megállónk Sillamäe volt. Ez a város még Narvánál is jobban orosz város, állítólag a népesség 98-99 %-a orosz. Csak pár percre álltunk meg, mert gyilkos szél fújt a tenger felől. Igazi időutazás egyébként, pont olyan, mintha egy '70-es évek beli szovjet városba látogattunk volna, leginkább tán a Sztálin lépcső miatt...
Ezt követően már erősen a sötétség felé haladva átszáguldottunk Sirgala romjain (a városban már rég nem lakik senki), és a szálláshoz közel (Saka Manor), megálltunk a Vallaste vízesésnél. Itt már tényleg túl voltunk a félhomályon, de ennek ellénére sikerült egész jó képeket készíteni. Jártam itt már 2013-ban, de akkor nyár volt, és a vízeséshez vezető lépcső elég ramaty állapotban volt akkor...
Bőven benne voltunk hát a sötétségben, amikor végre megérkeztünk a Saka Manor Hotelbe, és kellemes meglepetésre mindenkinek külön szobája volt...
Hamar elfoglaltuk, aztán irány a vacsora, ahol nem volt semmilyen különösebb pohárköszöntő, vagy ilyesmi (meg is lepődtem...)
Még volt bennünk erő szaunázásra is, de aztán fél kettő felé már úgy éreztem, hogy most már tán le kéne feküdni aludni... A busz reggel csak 10:30-kor indult vissza Tallinnba, így volt időm körbesétálni. Saka Manor azon kevés helyek egyike, amelyeket lelkes tulajdonosok felújítottak az elmúlt 20 évben, ugyanis rengeteg romos, elhagyazatott udvarház van országszerte, sokuknak eredtileg valamilyen német vagy dán nemesi család volt a tulajdonosa. Itt a terület szép nagy, van kemping épület és hotel is az udvarház épülete mellett, valamint egy kilátó, és mellette egy emlékmű is a balti németekre emlékezve. Ja, és nem mellesleg egy "dalfesztivál terület" is van...
Hazafelé újra megálltunk a megfagyott Valaste vízesésnél, hát ez még nagyobb élmény volt a tegnap esténél is, különösen a fákra fagyott pára miatt...
Hát nagyjából így zajlott az idei kirándulás, szerintem megyek jövőre is, már csak azért is, mert kötelező jellegű...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése