2020. február 11., kedd

A hazaút és otthon

Hát ilyen se volt még: karácsonykor négyesben repültünk haza... Az első gép Varsó felé ráadásul kisgép volt, így kettesben ücsörögtünk az egyik és másik oldalon, persze elintéztem azért, hogy egymást láthassuk:

Első éjszaka Pesten aludtunk, és csak másnap mentünk Várpalotára, ahol Nórinak egyik nap érdekesen sikerült reggeliznie:
24-én csak négyesben voltunk, és mivel volt aranydurbincs a Sparban kellemesen leárzava, ezért ők képezték a karácsonyi vacsora tárgyát:
Aznap este már másodszor énekeltünk Mennyből az angyalt, aztán másnap harmadjára is, amikor tesókámék is megérkeztek:
Pár éve még mind milyen kicsik voltak, most meg már...
 26-án már Tolnán voltunk:
Természetesen itt is énekeltünk egy angyalosat, de arról valamiért nekem nem lett egy képem se, pedig szoktam csinálni... Viszont vannak szép majdnem művészi fotóim az egyik sétánkról:



 No persze sem a halászlé, sem a szalonnás csuka nem maradhatott el, a csuka szép nagy lehetett:
A szilvesztert is Tolnán töltöttük (Zsófi ott maradt...), és január 2-án mentünk újra Pestre, majd 3-án repültünk vissza. Hó nem volt az egész szünetben, bezzeg a Tátrában alattunk azért akadt:
Megérkeztünk gond nélkül, s már említetettem, hogy az egyik bőröndünk kereke azért megsínylette az utat:
Azóta a LOT kicsit kompenzált minket, megítéltek 50 USD vissza nem térítendő támogatást és ki is fizették...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése