Jó régen jártunk Helsinki-ben, és ha visszagondolok, januárban szerintem még soha nem is voltunk... Valószínűleg most serm lettünk volna, ha nem maradunk "egyedül" arra a hétvégére, így meggyőztem Nettit, hogy menjünk el egy kicsit kultúrálódni, mi bajunk lehet...
Persze Nórival is lehet egyre jobban múzeumokba járni, de minden azért nem érdekli, így most inkább a mgaskultúra fellegváraira koncentráltunk ezúttal... Nóri busza péntek éjfélkor indult, a mi hajónk meg reggel 6:45-kor (fél órával korábban kint kell lenni a kikötőben), így sokat nem aludtunk...
A hajóra direkt úgy vettem a jegyet, hogy reggelivel kezdünk, így amikor végre beszálltunk (pont csisszre értünk ki, a taxiból kiszállva megcsináltam a check-in-t, és már indult is a beszállítás...), kellőképesen éhesek is voltunk, jöhetett a svédasztal...
Utána a gyerekjátszó mellett ücsörögtünk, én aludtam is egy jó nagyot. Helsinkiben volt kétnapos napijegyünk a tömegközlekedésre, de valamiért én úgy emlékeztem, hogy a kikötőhöz nagyon közel van a piac, de persze nem így van... Első állomásnak az ortodox székesegyházat néztem ki, de az még nem volt nyitva, így inkább arra próbáltam koncentrálni, hogy egy kávézót találjunk, mert ez a kis séta a piactérig indokolatlanul jeges szélben valósult meg, és túl hosszú is volt...
A piactéren még kevés árus volt nyitva, így elmentünk szépen balra, a térkép mutogatott ott valami egységet. Az végül nem lett meg, de a vitorlás után ez az épület igen:
Korábban is láttam már, de sose sétáltunk el idáig, most viszont kiderült,.hogy ez egy piac:
Miután kicsit felmelegedtünk, visszasétáltunk a mellőzött ortodox templomhoz, amelynek a tisztességes neve Uspenski katedrális, és még abban az időben épült, amikor Finnország a cári Oroszország része volt:
A templom egy dombra épült, és ha nem lett volna nagyon felhős az idő (plusz az eső és a szél), akkor valószínűleg egész jól lehetett volna látni minden irányba, és minden bizonnyal sokat is nézelődtünk volna, de így nem...
A székesegyház után már villamosra szálltunk, és stílszerűen ezzel a járművel közelítettük meg a külvárosban lévő villamosmúzeumot... Ez a múzeum azon kevés múzeumok közé tartozik a finn fővárosban, amelyek ingyenesek, de azért óriási tárlatra nem kell számítani... Nagyjából 6-8 régi villamos van kiállítva (többségükre fel is lehet menni), de ha valakinek van türelme, akkor a kiírásokból (angolul is van) és a videókból sok mindent megtudhat. Mondjuk a videók csak finn nyelvűek, de a történetek többnyire követhetők...
Helsinkiben egyébként a kiterjedt villamoshálózat mellett metró is van, mondjuk azt nem tudom minek, mert a város kiterjedtségre nagyjából akkora, mint Tallinn. Inkább tűnik nagyzási hóbortnak, mint valós igénynek, de ezt nyilván a finnek jobban tudják... A múzeum után kicsit sétálgattunk (megnéztünk egy postát is, bélyeget is vettünk...), voltunk néhány boltban is. Az egyik kisállatos bolt kirakatában láttam ezt, ezek szerint van kutyáknak való sör is:
Az egyik boltban pedig észt söröket is láttam:
A városközpontba visszatérrve már megéheztünk, és el is mentünk szépen ebédelni egy Burger Kingbe, Tallinnban olyan úgy sincs... Ebéd után tettünk egy kísérletet az Ateneummal, amely a helyi Nemzeti Galéria, de nem nagyon volt esélyünk bejutni, mert akkor épp Helene Schjerfbeck kiállítása volt a múzeumban, aki szinte finn nemzeti hősnek számít, még akkor is, ha svéd családba született. Róla majd egy kicsit később, de a lényeg az, hogy hiába volt kitolva a látogatási idő este nyolcig, a következő saroknál állt a sor vége odakint, mi meg nem akartunk beállni a végére...
Elvillamosoztunk hát a modern művészetek múzeumába, gondoltuk mi baj lehet. Ott is egész sokan voltak a bejáratnál, de azért pár perc alatt lett jegyünk. Gondoltuk a legfelső szinten kezdünk (ez az ötödik emelet), ott éppen Ragnar Kjartansson "kiállítása" volt látható két nagy teremben:
Ő egy kortárs izlandi művész, aki az Abba hasonló című lemezének tisztelegve leforgatott egy kb egyórás filmet, bevonva a filmbe számos zenész barátot, akik egy amerikai ház különböző szobáiban játszanak a hangszerükön, a fejükön fejhallgató (mindenki hall mindenkit), és együtt végigtoltak egy egyórás performanszt, s közben mindannyiukat külön kamera vette.
Sajnos nem bírta megoldani a múzeum, hogy az összes kamera képe egy teremben legyen kivetítve, szét voltak osztva a kivetítők két terembem így a tömeg ide-oda vándorolt, a rálátás meg nem volt így tökéletes... Akit esetleg érdekel a mű, itt megnézheti:
A többi szinten elhelyezett műalkotások esetében nem mindig sikerült elcsípnem, hogy mire is gondolhatott a költő, például a következőknél sem nagyon:
Igen, engem is arra emlékeztet...
Ilyet bármelyik erdei sétámon "alkotok"...
Még egy viedót elmentettem magamnak, jó lenne ennek is megtalálni az eredeti verzióját, de sajnos nem sikerült:
Kifelé jövet persze bementünk a múzeum shop-ba körülnézni, hát ott is vannak azért sokkoló dolgok... Mindjárt a könyveknél kezembe került Iiu Susiraja, Turkuban élő és alkotó kortárs finn művésznő válogatása, akinek művészi motivációi számomra kicsit ködösek, de akinek ez a borító nem lenne elég, az nyugodtan kattintson a linkre pár sorral feljebb, mind a fotós, mind pedig a videós portfóliója nagyon ígéretes...
Kifelé jövet meg tudtam magam mérni a lépcsőnél, még mindig megvagyok 183 centi...
Művészetből ennyi elég is volt egy napra, utána szépen elmentünk a szállásra... Elfoglaltuk a szobát, letettem a telefont az ablakpárkányra, behúztam a függönyt, és azzal a lendületettel ezt a mozdulatot el is felejtettem... Le volt halkítva nyilván, esély nem volt megtalálni, azt hittem lent hagytam a recepciónál. Ott persze nem volt, de végül persze meglett...
Lepakolás után elmentünk egy közeli bevásárlóközpontba kicsit körülnézni, de minden bezárt érdekes módon hétkor... Aznapra már csak a vacsora maradt, és a közelben a Yes Yes Yes nevű étterem tűnt a legjobb opciónak. De csak tűnt, mert dacára annak, hogy voltak szabad helyek, nem engedtek minket leülni, a zsúfolt bárpulthoz (!) akartak minket terleni. Közben bejött egy finn pár, akiket meg zokszó nélkül leültettek egy olyan asztalhoz, amihez mi is leülhettünk volna, de minket nem engedtek... Hát húztunk is el onnan gyorsan, és kaptak egy szép egycsillagos értékelést...
Itt is nagyon sokan voltak (szombaton úgy látszik mindenütt), de cserébe jó drága is minden. Új sört nem láttam az itallapon, de 7-8 euró körül volt egyébként mind...
Hazafelé még beugrottunk egy boltba lefekvés előtt. és nézzétek mit láttunk:
Másnap nem siettünk a felkeléssel, de még így is majdnem nyitásra értünk az Ateneumhoz, ahol ugyanaz volt a helyzet, mint előző nap (mi az U alakban kanyarodó sor hajlatában állunk épp, kb félúton):
Szerencsére a sor viszonylag gyorsan haladt, így kb 20 percet ácsorogtunk a kellemesen fagyos szélben, mire bejutottunk... Nem tudom hány százalékban szólt az érdeklődés a már említett Helene Schjerfbeck-nek, de annyi bizonyos, hogy ez volt az utolsó előtti hétvége, amikor meg lehetett nézni a kiállítását és az egyik teremben ilyen tömeg hömpölygött...
Nem is nagyon tudtuk ezt a helyiséget azon az ajtón át megközelíteni, a biztonsági őrök azt mondták, hogy kerüljük körbe szépen a szárnyat, hátulról is pont oda fogunk jutni... Így is tettünk, és közben számos érdekes és szép alkotással találkozunk, most csak kettő közülük (a poszt végén lesz majd egy link az összes képre persze):
Megkerültük hát a szárnyat a javaslat szerint, és belefutottunk a hölgy kiállításának a végébe, ahol a hosszú pályafutása alatt készült önarcképei is megjelentek. Festett belőlük szépszámmal, az utolsó pár darab bármelyik zombifilmben elmenne, én csak egyet teszek be ide belőlük:
A többi képe között voltak egész jók is:
Itt voltak tehát a legtöbben, de ha már bejöttünk, akkor természetesen megnéztük az állandó kiállítást is:
Nagyon sok jó kép van, csak győzze az ember a vége felé már befogadni. Azért persze nem olyan érzés, mint az Ermitázs vagy a Prado, de én nagyjából minden múzeumban így vagyok egy idő után, kell az agynak is egy kis pihenés...
Nagyjából két órát tölthettünk el odabent, de megérett az idő az ebédre utána, pihentettük hát egy kicsit a fejünket... Megnéztem az utolsó falatok környékén a térképet, és végül a Finn Nemzeti Múzeum mellett tettük le a voksot a folytatásra... Már a bejárati ajtó is érdekes:
Ez a lyuk az üvegben az 1918-as polgárháború alatt keletkezett, azaz idestova 102 éve ott van.. Először az időszakos kiállítást néztük meg, amely a dél-amerikai és közép-amerikai kultúráknak szentel figyelmet. Bizony, találkoztam a kiállítás alatt legalább két-három olyan kisebb kultúrával, illetve néppel, akiknek a nevét korábban egyáltalán nem hallottam...
Ezt követően felmentünk az emeletre, és megnéztük az állandó kiállításokat, ezek között nagy a kavalkád. Ott van például az a rész, ahol a finn demokrácia fejlődését lehet tettenérni. Van egy szoba, ahol ki van téve az eddigi finn köztársasági elnökök képe, és ezt a kiállítást egy interaktív elem is szinesíti:
Jelesül arról van szó, hogy be lehet ülni egy kis fotós blokkba (tisztára olyan, mint amikor igazolványképet készít magáról az ember...), és amikor a fotó elkészül, akkor egy fotós keretben megjelenik a falon a mi képünk a "leendő elnök" felirattal:) Időnként jártunk még arra, a kép folyamatosan változik, és néha mi is újra előkerültünk:)
Ezen a részen még volt egy szoba, ami nagyon tetszett:
Amint látszik, itt fejhallgatók lógnak a falon, és nem másról van itten szó, mint a jelek szerint a finn kultúra integráns részének tekintett finn metálzene előtti tisztelgésnek: bele lehet hallgatni sok zenekar munkásságába. Közben, ahogy hallgattam a Children of Bodom és a többiek dübörgését, elgondolkodtam, hogy vajh mikor lesz egy olyan helyiség a Magyar Nemzeti Múzeumban, ahol a magyar metál klasszikusaiba hallgathatnak bele gyanúltan külföldiek. Sejtem persze a választ...
Voltak persze mélyenszántó kiállíátsok is, az egyik Finnország második világháborús időszakára koncentrál, itt volt egy vitrin, ami nagyon ledöbbentett. A finn kormány lehetőséget biztosított a szülöknek arra, hogy a gyerekeket a szülők hátramaradása mellett biztonságos helyre szállítsák, szegényeknek ilyen cetlik kerültek a nyakukba az utazás előtt:
Lehet, hogy sok gyerek megmemenült így, de nekem belegondolni is szörnyű volt...
A következő kép egy "Fradi kiállítás" része volt (ott aztán minden is volt össze-vissza keverve...), nem tudom, hányan ismeritek az "Afrika csillaga" nevű társasjátékot... Ezek szerint a játék finn eredetű...
A finn történelemnek meghatározó része volt az orosz befolyás, a cárok uralkodásának is szenteltek pár szobát a felső szinten:
Legfelül pedig óriási játszószoba várja azokat a kicsiket, akik túlélték az összes kiállítást felfelé jövet:
Balta evolúció némi reklámmal...
A múzeum kívülről...
Ezt követően már csak boltokba mentünk be, de rénszarvashúst nagy bánatomra sehol sem leltünk, de tán majd legközelebb... A kompunk este 9 körül indult visszafelé, így nagyjából éjfél körül értünk Tallinnba. A hajón még azért vettem néhány sört a boltban, ezekről majd lehet olvasni a másik blogban hamarost...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése