Visszatekintés a múlt évre #1 - A karácsonyi buli...

A tavalyi események taglalását ott fejeztem be, amikor már a finisben voltunk, készülődtünk nagyon a hazaútra. Az utolsó napok bent a munkahelyen őrületesek voltak, azt hittem már sose lesz vége. Péntekre azonban még volt egy program, amin szinte kötelező részt venni, a céges karácsonyi buli. Ezúttal Viimsi-be szervezték, egy olyan bioétterembe, ami korábban istálló volt, ez már eleve érdekesnek ígérkezett. A hírek szerint üzemel a házban egy biofürdő is, ami meg nem mondom hogy mi, de a programból sajnos kimaradt ennek kipróbálása...

Kivittek minket transzporterrel szerencsére, és az volt az ígéret, hogy vissza is hoznak, egészen hazáig. Szép számban képviseltette magát a csapat, majdnem mindenki ott volt, szerencsére sok gyerek is. Nekik az egyik teremben külön foglalkozást is tartottak, ahol leginkább mézeskalácskészítés volt a program.

Közben odabent két helyi szakmunkás tartott nekünk egy kis előadást az észt gasztronómia mibenlétéről, jellemzőiről, nem mellékesen pedig egyetlen egy alkalmat sem szalasztottak el arra, hogy pocskondiázzák az élelmiszeripart, amely nélkül milyen boldog is lenne minden ember élete. Hangsúlyozottan felhívták a figyelmünket, hogy miket ne együnk (szinte semmit nem kéne...), mert különben irdatlan hamar meg fogunk murdelni. Természetesen, ami az asztalra ki volt rakva, az mind "ehető", és természetes, itt nyugodtan fogyaszthatunk bármit...

Ez a kama...

Ez valamilyen májpástétom szerűség volt...

Már érkezéskor ki volt téve egy rakás hidegtál, rajtuk olyasmi falatkákkal, mint a második képen, valamint sonka és sajt is. Ez utóbbit sajnos nem fényképeztük le, köményes sajt volt, amihez adtak tojást is, nagyon finom volt. Nórinak nem ízlett, viszont ő meg falta a sonkát. A felső képen a kama látható, erről már írtam korábban. Ez tulajdonképpen kefir, benne egy rakás őrölt maggal, kicsit édeskés is. Ők az észt müzlinek titulálják, de szerintem egyáltalán nem olyan. Idebent csak nyáron kapni a büfében, és akkor pohárba csapolják. Természetesen készítik otthon is sokan, nagyon sok féle képpen...

Az előadás végeztével hozták a főételt, ebben nem volt túl nagy változatosság, csak egyféle volt: szeletelt sertéssült főtt burgonyával, amit kicsit meg is pirongattak, de csak éppen hogy. Nem volt különösebben jó, de meg lehetett enni. A párolt káposzta mondjuk jól ment hozzá...

Ők Leo gyerekei, az észt szobatársamé

Szia Mikulás!

Ezután egy kis tánci-tánci következett, és időnként a két titkárnő csajszi mókás programpontokat iktatott be. Ezekbe igyekeztek bevonni mindenkit, hála az égnek nekem nem kellett szerepelni, nem szeretem ilyenkor produkálni magam... Szerencsére vannak itt bőven exhibicionista hajlamokkal megáldva, így ez nem volt gond...

Hamarosan megérkezett a Mikulás is, akinek Nóri rögtön a nyakába borult. Valaki nagyon gonosz tréfát űzhetett vele, mert úgy bekötötte a zsákját, hogy alig bírta kinyitni néhány gyerek segítségével.

Nyissuk már ki!

Tavalyhoz hasonlóan a gyerekeknek idén is kellett valamit produkálni a csomagért, Nóri a "Hull a pelyhes fehér hó" örökbecsű dalt választotta, a videón sajnos csak az utolsó hangok hallhatók.

Meg is lett a jutalom, bár elég nehezen találta meg a Mikulás. Pedig nem is vonalkód volt rajta, név szerint fel volt címkézve... Csak hát szegény a Nóri nevet kereste, de valamelyik lökött rénszarvas a gyerekek teljes nevét nyomtatta a csomagra, a Nagy-Bozor Nóra név meg már meghaladta az öregfiú képességeit... Kalev csomagot kapott mindenki, nem is kicsit, 750 grammot nyomott. Amikor az igazgatónk nagyobbik lánya énekelt, hirtelen csönd lett, olyan szépen énekelt. Én tudtam régebbről, hogy szerepel az egyik tévés tehetségkutatóban itt, de én is meglepődtem, hogy milyen jól megy neki. Rodrigo, spanyol főnököm addigra már túl volt 3,5 pohár boron, így a produkció után egyből bekiabált, hogy "two boxes!" (két doboz!), próbálta rávenni a Mikulást, hogy jobban honorálja a produkciót, sikertelenül. Ezen a videón pedig az látható, ahogy Gary, az amerikai srác Nórit táncoltatja:

Közben elkészültek a mézeskalácsok is, neki lehetett állni dekorálni. Mindenféle színes cukormázat kaptak a gyerekek, kiélhették magukat rendesen. A programpontok zárásaképpen énekeltünk karácsonyi dalokat, hát az volt ám az érdekes... A német főnök kinyomtatta három ismert dal szövegét németül, angolul és észtül, ezeket szépen kiosztották a jelenlévők között. Mindenki olyan nyelven énekelt, ahogy akart, hát elég érdekesen hangzott a végeredmény, képzelhetitek...

Az idő úgy repült, mint a csuda, és azon kaptam magam, hogy mindjárt 11 óra. Akkor indultak vissza a transzporterek a városba, de a buli még javában tartott. Nóri persze maradni szeretett volna, de lebeszéltük róla (másnap iskola volt), miután a sofőrök ettek egy kis sütit, elindultunk haza. Kiskatonák vezették az autókat, ráadásul a mi sofőrünk nem is Tallinnból jött. Szerencsére a központig eltalált, onnan meg elnavigáltam magunkat haza...