A mostani, március 15. és húsvét előtti mise különleges alkalom volt, mert a tiszteletes úr nem egyedül jött, magával hozta a svédországi magyarok kórusát is, akik az előzetes hírek szerint a Dóm templomban léptek volna fel szintén egy rövid műsorral, rögtön a mise után. Mi a misére nem tudunk odaérni, mert szombaton van Nóri előkészítőjére, de igyekeztünk odaérni a koncertre. Ahogy a templom felé haladtunk, szembetalálkoztunk az utcán jópár emberrel, akik a templom felől jöttek: kiderült, hogy a hideg miatt a kórus nem vállalta a koncertet a templomban (9 fok volt odabent...), áttették a programot az intézetbe.
A magam részéről én nem is bántam, sokkal kényelmesebb volt ez így mindenkinek. Nóri végigülte az előkészítőt délelőtt, így a délutáni egy órás koncert (vagy tán volt az hosszabb is...) kissé sok volt már neki, alig tudta kivárni a végét. Pedig nagyon szépen énekelt a kórus, széles repertoárból válogatva. Voltak egyházi kötődésű énekek, klasszikus dalok (Mozart, Haydn), de az ünnepre való tekintettel, 1848-hoz köthető melódiák is. Az egyik szünetben egy észt színész elszavalta észtül az "Egy gondolat bánt engemet" című Petőfi verset, észtül, amiből sokat nem, csak egy szót (vabaduse - szabadság) értettem...
Utána volt eszem-iszom, no meg éneklés a kórussal. Ők leültek egy hosszú asztalhoz, népdalokat énekeltek leginkább, aki akart, velük énekelhetett. Nóri persze leginkább rohangált a többi hasonló korú gyerekkel, de időnként leült énekelni a kórushoz, akik nagy örömmel fogadták, leültették az ölükbe. Amikor befejezték az egyik dalt, kérdezték tőle, hogy mit szeretne énekelni, a lenti videókon a "Hull a szilva a fáról", az ő kérése volt. Az egyik dal után megkérdezték tőle, hogy honnan ismer ennyi dalt (el voltak ájulva tőle teljesen...), erre ez volt a válasz (hallottam:)):
- Hát... Internetről.... Meg anyától...
Ezen a sorrenden aztán jókat derült mindenki.
Nagyon élvezte tehát az éneklést, de mi tagadás, én is. Ritkán nyílik hasonlóra itt lehetőség. A társaság fél hétig így múlatta az időt, majd felcihelődtünk, s a többség a Tenkes étterem felé vette az irányt, az este ott folytatódott. Oda mi már nem mentünk, Nórinak az már nagyon fárasztó lett volna (no persze nagyon szeretett volna bemenni...)
Nórinak ismét sikerült új gyerekekkel megismerkednie, ezt a két kislányt most láttam először. A nagymamával már összefutottunk régen, nem tudtam, hogy unokák is vannak...
Másnap, vasárnap úgy volt, hogy Erikékhez megyünk ebédre, de aztán elmaradt, mert Nóra lebetegedett. Így a délelőttöt otthon töltöttük, Nóri segített ebédet készíteni...
Pizzatésztát gyúr itt nagy "lelkesen" (a második képen úgy fest, mintha nem élvezné, pedig de), és segített összevágni a gombát is. Délután is szép idő volt, s végre pluszban volt a hőmérséklet, újra beindult az olvadás. Azért még akad hó bőven, de az erdőbe a szánkóval már nem tudtunk kimenni, az út jó részén már jég sem volt az erdő irányába.
| A tetőn azért már olvad... |
Mint a képeken is látszik, új családi sportág van kialakulóban:
Hát így telt a hétvége, s ez a hét is mozgalmasnak ígérkezik...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése