2012. december 19., szerda

Buborékfújás, vendégjárás, no meg nincs fűtés...

Kezdjük a cím végével... Reggel arra ébredtünk fél hatkor, hogy mintha kissé hideg lenne a szobában. Netti felkelt, megnézte a hőmérőt: odabent 12, odakint -15. Hmmm... Az egész környéken sötétség volt, a szomszédok kinti világításai sem mentek. A villanyóráig nem jutott áram, az látszott, de az Eesti Energia-t sem tudtam felhívni, a számlán lévő telefonszám csak 8-tól él. Mit volt mit tenni (internet sincs, a wifi router is áramról megy, ugye...), begyújtottam a kandallóba (a semminél több), aztán bejöttem dolgozni, közben írtam SMS-t Arminnak, s kértem, hogy hívja fel a szolgáltatót, ha tudja.

Abban bíztam, hogy idebent a neten majd találok egy 24 órás ügyfélszolgálati számot. Nem volt rá szükség, Armin már üzent addigra (szerencsére korán kelt ő is...), hogy összeomlott a rendszer a környékünkön rendesen, tán délután egyre megjavítják... Pedig ma Nettiék otthon lettek volna délelőtt, csak 2-kor kezdődik a színház. (Elvileg én is megyek.) Mondhatja persze bárki, hogy na bumm, nincs fűtés, mi van akkor. Hát ez:


Úgyhogy őszintén remélem, hogy délutánra túllendülünk ezen a problémán... De nézzünk vidámabb dolgokat. Még nagyon korán van, úgyhogy dolgozni még ráérek...

Tegnap volt Nórinak az utolsó hivatalos iskolai nap, de már csak két órát tartottak. Buborékfújással kísérletezgettek, és szerencsére Netti is bemehetett, így fényképek is vannak. (Van még több itt, ha valaki végignézné őket...)











A végén megnézték odakint, hogy megfagynak-e a buborékok. Volt rá némi esély, mert tegnap sem volt jobb idő, mint most... Este is volt programunk, Erikék jöttek vendégségbe. Náluk a gyerekek már nem mentek iskolába a héten, szemlátomást felszabadultak voltak, nagyon jót játszottak Nórival. A végére mondjuk már néha túllőttek a célon:)

Ez volt valószínűleg az utolsó eset jó sokáig, hogy családostul vendégül láthattuk őket, mert januárban Nóra és a négy gyerek otthon marad, Magyarországon folytatják a sulit. Erik pedig itt lesz egyedül évekig, hát nem irigylem őket kicsit sem...




Szombaton még tudunk egyszer találkozni (akkor lesz a karácsonyi istentisztelet...). Addig is sűrű a program: ma színház, este nekem még vacsora a minisztérium képviselőivel, s addigra remélhetőleg az áram is visszajön... Holnap Nórinak múzeumlátogatás, pénteken pedig karácsonyi előadás, nálunk bent pedig kettőkor évzáró.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése