Közeleg az év vége, lazul néha a hurok a nyakam körül, és néha már több időm is van, úgyhogy néhány érdekesség a közelmúlt humorosabb feléről. Például a mai dátum. Ma 2012. december 12. van ugye, azaz három 12-es uralja a napot. Tegnap Leo mondta, hogy több mint 100 (!) házaspár fogja a mai napon kimondani Tallinnban a boldogító (vagy kevésbbé boldogító, ki tudja...) igent, csak azért, mert ilyen frankó számok jöttek össze ma. Alo-val (a biztonsági tiszt, a karácsonyi buli posztjában van egy mókás fotó róla) együtt jöttünk be ma, s a portánál szóba elegyedtünk az ott ücsörgő nőcivel, aki megvan már vagy 45-50 éves, de még nem talált magának férjet, vagy tán nem is akar. Alo mondta neki a mai eseményt, és élcelődve célzott rá, hogy a mai nap neki is jó alkalom lenne egy hasonló bizniszre. Erre a nőci csak azt mondta, hogy megvárja a 2013.13.13-as dátumot, majd csak akkor...
S hogy ne csak verbális poénkodás legyen, két gyöngyszem a vizualitás kedvelőinek, az első inkább felnőtteknek, a második gyerkőcöknek élvezetes leginkább:
Végezetül pár gondolat, ez már nem a vicc kategória. Tegnap este Nórival vacsora közben beszélgettünk. Azt fejtegette, hogy neki már az orosz nyelv különösebb problémát nem okoz, szinte mident ért. Az angol és az észt már nem ennyire könnyű, azokkal még vannak problémái (hogy a fenébe ne lennének...). De ami érdekes: azt mondta, hogy vannak már olyan szavak, amik csak oroszul jutnak eszébe (tán ezen a nyelven hallotta őket először), s azt is említette, hogy néha itthon is csak oroszul jut eszébe valami ("egész nap oroszul beszélek"), magyarul nem. Kicsit fura tőle ezt hallani, de ha még itt leszünk másfél évig, a végére ez már reális élethelyzet lesz... De a legfurább ezeket a dolgokat az ő szájából hallani.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése