Rövid látogatás Athénban...

November utolsó hetét a görög fővárosban töltöttem munkaügyben, a következő pár oldal ennek a pár napnak a történéseit foglalja szerves egészbe, s remélhetőleg a végére kikerekedik belőle valami olyasmi, ami után mindenki úgy gondolja, hogy ez igen, ezért már érdemes volt rááldozni azt az x hónapot (évet), hogy ez meber megtanulja készség szintjén használni az internetet... Ennyi marhaság tán pont elég is, csapjunk bele.

2012. november 26. (hétfő), Tallinn - Koppenhága - Athén

Amikor tavaly tavasszal Krétán jártam, már akkor is realizáltam, hogy Tallinn és Athén között nem létezik a direkt repülőgépes összeköttetés örvendetes intézménye. Ha el szeretnénk jutni innét a görögök fővárosába, elébb egy európai körutazást kell beiktatni, szerencsés esetben csak egyszer kell átszállni. Szerencsére én is megúsztam egy megállóval, jelen esetben ezt Koppenhágában kellett elszenvedni. Még soha életemben nem jártam Dániában, de ezt az alkalmat sem nevezném annak...

Hajnali hétkor indult az Estonian Air gépe, s szokás szerint nem adtak enni semmit, még a vízért is pénzt kérnek. A dán fővárosban nem sok időm volt elmélkedni, de azért egy hot-dog szerűséget vettem, mert kezdtem nagyon megéhezni. Jobban megnézve a jegyet ugyanis, az athéni járatnál sem említettek semmiféle kaját, gyanús volt a dolog. Ittam egy irgalmatlan drága kávét is, s már lehetett is beszállni. Athénba a SAS (Scandinavian Airlines) gépével mentem, velük még nem repültem. Náluk sem bevett szokás a közönség etetése, így éheztem Athénig...

Görögország felé haladva az időjárás egyre javult, egy idő után kezdtek oszladozni a nyomasztó fellegek. A tenger nem volt olyan kék, mint tavaly áprilisban, s a napsütés sem volt olyan ragyogó, de azért egy napon se lehetett említeni az ott tapasztalt időjárást a tallinni novemberi szürkeséggel. Reggel kabátban indultam el (naná), de előrelátóan kivettem belőle a polárbélést. Pulóverben léptem ki a gépből, s miután felvettem a csomagot, kiléptem a szabad levegőre. Nagyjából 18-20 fok lehetett, így a pulóverben hamar elkezdtem izzadni.

Meglepetésemre a görögök többsége kabátban járkált az utcán, némelyiken pulóver és sál is volt... A közlekedés meglehetősen kaotikus volt. Nagyjából az autók betartják a szabályokat, a lámpáknál is megállnak. Ugyanez semmiképpen nem mondható el a gyalogosokról, a robogókrál meg pláne. Ők életveszélyesen nyomják, míg a szállodáig elértünk a reptértől, kb. 4-5 koccanás esélyes esetünk volt, egyik sem a mi hibánkból. Félelmetes mennyiségű robogó rója a város utcáit, a nagyobb szabad területeket a tereken illetve főbb utcákon kivétel nélkül parkoló robogósok foglalják el, s a felhasználó közönség felöli a 15-90 éves korosztályt, nagyjából egyenlő eloszlással... Biciklist szinte egyet sem láttam a szállodáig (később se), valószínűleg alulmaradtak totálisan az utakon a robogókkal folytatott egyenlőtlen evolúciós küzdelemben. Vagy csak szimplán lusták a görögök tekerni, nem tudom...

A szállodáig nagyjából 40 perc volt az út, jó volt már megérkezni. Az éjszakát nagyjából ébren töltöttem, körülbelül egy órát aludhattam. A gépeken sem bírtam aludni (olvastam végig), így Athénba érve már kissé fáradt voltam. Az volt a tervem, hogy elnézek az Akropoliszhoz és az archológiai múzeumba a délután folyamán, de hamar revidiálnom kellett ezt a tervet.

Fiatal kedves csajszi ücsörgött a recepciónál, s leszámítva a bosszantó görög akcentusát (őt meg nyilván zavarta az enyém), kellemesen elbeszélgettünk, amíg a formaságokat elintéztük. A szoba a szokásos volt, bár kissé tán zajosabb, a negyedik emeletre bőven feljött az Alekszandrosz sugárút utcazaja. Kipakoltam a cuccokat, felhívtam, akit lehetett, aztán próbáltam fejben felvázolni magamnak, hogy mit is kezdjek a délutánnal...

Ezt láttam az ablakból...

Akkor már két óra elmúlt bőszen, éhes is voltam. Gondoltam csak lesz valami bolt vagy péksüteményes a közelben, ezt a problémát megoldom így, aztán majd este vacsora. Nagyobb sétára nem éreztem továbbra se alkalmasnak magam, így maradt a régészeti múzeum, aztán majd meglátjuk. A recepciónál megkérdeztem, hogy mi merre van (csak a biztonság kedvéért, Tallinnban azért utánanéztem én előre mindennek...), no meg megkérdeztem tőlük, hol van egy jó görög étterem a közelben.

Miután ezzel megvoltam, az irányt az archológiai múzeum felé vettem, ami szerencsére igen csak közel volt. A közlekedés ezen a részen sem jobb, a piros lámpa az autósok előtti evolúciós lépcsőkön csak ajánlott kategória, gyakorlatilag tojnak rá. Begyűjtöttem néhány csodálkozó pillantást, míg a zöldre vártam...

Vettem egy feta sajtos péksütit, bolt nem volt sehol. A múzeum melletti épületnél egy öregúr gesztenyét és kukoricát sütött, hát nem volt valami bizalomgerjesztő. Láttam már néhány koszos mancsot életem során, de ez a hellén simán jó eséllyel indulna bármilyen hasonló versenyen. Pedig olyan jó illata volt a gesztenyének! Félre ne értsen senki: aki ismer, tudja, hogy nem vagyok általában finnyás az ilyen dolgokra, de ez megért volna egy fényképet...

A nemzeti archelógiai múzeum

A múzeum valóban közel volt, s itt szembesültem először Athénban azzal, hogy a görögök nagyon nem szeretik, ha valaki kártyával akar fizetni. Nem volt csillagászati összeg a tikett, de elgondolkodtató volt... Később aztán megtudtam, hogy az emberek nem igazán bíznak már a bankokban, mindenki szereti kézben tartani azt a pénzt, ami a szolgáltatásért vagy áruért jár.

Eltöltöttem közel három órát a múzeumban bóklászva, közben összefutottam Roberttel is, egy öreg lengyel barátommal, akivel számos alkalommal találkoztam már munkaügyben. Ahogy elnéztem, cseppet ő is le volt fáradva, Norfolkból jőve... A múzeum hatalmas, de az anyag, amit őriznek, nem túl változatos. Görögország legnagyobb ilyen jellegű múzeuma, s mint ilyen, befogadhatalan mennyiségű anyaggal bírnak egy napra. Pláne arra a pár órára, amit én ott töltöttem. A földszint tán még a legérdekesebb, ott is a mükénei kultúra aranykincsei. Ezeken kívül a földszint telis-tele van szobrokkal, akarom mondani szobortöredékekkel. Szépek az antik szobrok (ahogy az ékszerek is), de a 2345. testnélküli szépen megmunkált márványfej, már nem olyan izgalmas, mint a 23. volt, lássuk be.

Ugyanez igaz az emeleten lévő vázakavalkádra is. Szeretem a görög vázákat, de hogy miért kell kiállítani belőlük 23456 darabot négy óriási teremben, azt sose fogom tudni megérteni. A felső szint legizgalmasabb része egy olyan időszakos kiállítás, ahol azt mutatták be, hogyan hozzák fel a tenger mélyéről a régészeti kincseket, néhány ki is volt állítva. A tenger többezer éves eróziója letörölhetetlen nyomott hagyott ezeken a szobrokon, különösen a megvilágítás nagyon hangsúlyos itt. Kicsit leültem nézni a 3D-s videót is a munkálatkoról, de az angol nyelvű ismertető végét csíptem pont el...

Ami nem tetszett: a múzeumot csak kötött sorrendben lehet bejárni, ha az ember eltévesztené a sorrendet, marcona görögök terelik vissza a "helyes" útra, az ilyen mókákat nagyon nem szeretem, jobb szeretek a saját fejem után barangolni...

Amikor kijöttem a múzeumból, már kezdett lemenni a nap, s a levegő is jócskán hidegebb volt. No nem annyira, hogy fel kellett volna vennem a kabátomat, nem őrültem meg. Élveztem a kellemes hőfokot. Ez volt az a második időintervallum, amikor megrökönyödött pillantásokat gyűjtöttem be a helyi lakosságtól. Feltétlenül szerettem volna találni egy boltot, vizet akartam venni. Egyre jobban éreztem azt is, hogy sem az Akropoliszhoz, sem az étterembe nem megyek én ma már... Fél órás bóklászás után ráakadtam egy élelmiszerboltba (nincs belőlük sok), itt vettem vizet és némi rágcsálnivalót, aztán visszamentem a szállodába.

Tudtam beszélni Nettiékkel Skype-on, ez a további napokon nem nagyon volt jellemző... Kicsit olvasgattam még, átnéztem a másnapi tennivalókat, aztán bezuhantam az ágya. Utolsó emlékem az volt, hogy egy macska vonyít lent az udvaron...

2012. november 27. (kedd), Athén

Szuper mód elterveztem, hogy reggel majd 6 óra körül kelek, mert 8-kor kezdődik a program. Valamiért a telefonom nem riasztott, ragyogóan elaludtam, csak fél hét felé ébredtem. Gyorsan felöltöztem, lementem reggelizni. Nem volt benne nagy meglepetés, de nagyon változatos dolgokat adtak, s igyekeztem magam visszafogni. Felmentem a cuccaimért a szobába, és másodiknak léptem be a konferenciaterembe, még csak egy görög alezredes ücsörgött ott. Kicseréltük véleményünket a témáról, hogy miért is vagyunk itt, aztán csodálkozásomnak adtam hangot, hogy 7:45, oszt sehol senki rajtunk kívül. Erre meg ő nézett egy nagyot, hogy mit csodálkozok ezen, hiszen 9-kor kezdődik a buli. Na ekkor meg rajtam volt a csodálkozás sora esmét, ez nem létezik, este megnéztem a papírjaimat... Megnéztem még egyszer, igaza volt a görögnek, alhattam volna még egy órát....

Úgy volt, hogy csak egyedül leszek magyar ezen a rendezvényen, nem tudtam senkiről, hogy jönne. Ehhez képest, kezdésre egyre többen kezdtünk lenni, végül már öten (!) ültünk magyarok az asztal körül a világ minden részéről, az egyik szünetben azzal viccelődtünk, hogy igazán lehetne az ülés nyelve magyar is... Az első nap volt a leghasznosabb számomra, sok mindenre választ kaptam, amivel majd dolgoznom kell jövőre... Sajnos mesélni nem lehet róla, így ezt át is ugorhatjuk. Napközben ismerkedtem a magyar kollégákkal is, kettőjükkel már találkoztam régebben. Azt gondoltam, hogy este majd együtt megyünk valahova vacsorázni, vagy mifene, de aztán végül egyedül maradtam ezzel az ötlettel...

Hat óra felé mentem el vacsorázni abba az étterembe (Alekszandrosz), amit a recepciós csajszi még előző nap javasolt, akkor már elég éhes voltam, mert az ebédet kihagytam. Kinéztem magamnak a térképen az útvonalat, menetközben csak ritkán pillantottam rá. Napközben eshetett az eső, mert minden vizes volt, s sajnos már egyáltalán nem volt világos. Az Alekszandrosz sugárút eléggé forgalmas út, ezen kellett haladnom vagy negyedórát, utána pedig fel kellett menni jobbra egy kis utcába. Nem pont ott volt az étterem, ahová a csajszi belőtte nekem tollal a térképre, de azért kis keresgélés után megtaláltam...

Csak görögök ültek odabent eleinte, de aztán az egyik asztalnál ismerős arcok beszélgettek angolul, nem voltam benne biztos, hogy az ülés résztvevői-e. A téma, amiről a társalgás folyt, nem volt összeköttetésben azzal, amiért Athénban voltunk, így inkább az étlapnak szenteltem a figyelmememet. Először is kértem frissen sült kenyeret olívabogyókrémmel, ezt nagyon jól csinálják a görögök. Kaptam hozzá egy másik szószt is, körözötthöz hasonlított. A kenyér még forró volt, alig lehetett enni...

Mire végeztem vele, megjött a második fogás is, tőkehal fokhagymaszósszal és zöldségekkel. Régen ettem ilyen finom halat, omlós volt és jóízű. Kértem mellé még egy fél liter helyi bort (literből és fél literből lehetett választani az étlapon), a pincércsaj nézett egy nagyot. Ezt egydül akarom meginni? Körülnéztem az asztalnál, nem volt ott senki, mondom igen, miért baj? Nem, csak tud ő nekem pohárral is hozni. Megnyugtattam, hogy el fog ez fogyni... Mire a kenyeret elcsipegettem, a fele el is tűnt...

A végére kértem egy sütit is, azt már nem kellett volna feltétlenül, túlságosan jóllaktam. A pincér letett egy pohár rakit is nekem az asztalra, de abba csak belekóstoltam. Még jó, hogy a szállodáig nagyjából 20 percet sétálni kellett, addigra úgy ahogy magamhoz tértem. Próbáltunk Nettiékkel beszélni Skype-on ismét, de nem nagyon sikerült, pocsék volt a vonal. Valószínűleg este mindenki megcsapolta a csekély sávszélességet, azért egy Radisson hoteltől többet várnék... Nem hogy kamerával nem tudtunk beszélni, de sehogysem. Pimpával azt terveztük, hogy sörözünk egyet Skype-on, hát abból sem lett így semmi...

2012. november 28. (szerda), Athén

Szerdára virradóra az időnek sikerült rendesen elromlania. Megint elaludtam kissé, pontosabban lenyomtam a telefont, és visszaaludtam. Kinyitottam az ablakot, hogy felfrissüljek, csípős "hideg" kúszott be a szobába... Na jó, ne túlozzunk, de 10 fok alatt volt az biztos (Tallinnban aznap -11...). Reggelizni alig volt időm, de azért persze gond nélkül végeztem mindennel, mire a munka elkezdődött. Aznap is kihagytam az ebédet, de úgy gondoltam, hogy nem leszek annyira vegetatív, mint kedden, bármilyen idő lesz, sétálni fogok.

Valamikor délután rendesen leszakadt az ég, mire fél hat körül kiléptem az utcára, szerencsére már nem esett. Elindultam eltökélten az óváros felé, s itt ragadom meg az alkalmat, hogy meséljek kicsit Athénról, hisz már a harmadik napnál tartunk...

Athén (görögül: Αθήνα vagy Athína, ógörögül: Ἀθῆναι, Athēnai) Görögország, valamint a görög Attika prefektúra fővárosa. A modern Athén hatalmas, kozmopolita jellegű város; az ókorban nagyhatalmú városállam volt, s jelentős tudományos központ is, de ki ne tudna erről... Lakossága az elővárosokkal együtt körülbelül 3,5 millió, ez Görögország lakosságának kb. 35%-a. Ha nagyon szigorúan vesszük a várost (elővárosokat levesszük), akkor ez az adat a 800.000-et sem éri el egyébként... Nagyon szétterül a város, a magaslatokról ameddig a szem ellát, csak házak hófehér erdejét látni. (A város napjainkban keleti irányban növekszik, Attika félszigetén (Nagy-Athén).)

1985-ben Athén lett Európa első kulturális fővárosa, s az UNESCO 1987-ben felvette a világörökségek listájára az Akropoliszt és 1990-ben a Daphni kolostort is. Görögország akkor már az Európai Unió tagja volt (akkor még másképp hívták...), s mint új tag, rengeteg támogatást (egy rakás pénzt) kapott évente mindenféle fejlesztésre. Olyan mértékben, amiről a 2000-es években belépett országok nem is álmodhattak soha. Annyi pénzt kaptak egy évben, mint kb. most a komplett keleti blokk, csak gondoljatok bele. Hol tarthatnánk például mi, ha ugyanezt a támoagtást kaptuk volna majd' 20 évig? Az Akropolisz felújítására is egy rakás pénzt kaptak, és kapnak. Tizenvalahány éve fel van állványozva, s amíg ez a forrás csordogál, gyanítom, be sem fogják fejezni...

Athén nevét az ősi görög mitológiai városvédő istennőről, Athénéről kapta. (Athén neve görögül Athénai volt, Athéné istennő görög nevének (Athéna) a többes száma. Ugyanúgy többes számot alkalmaztak, mint Thébai (Théba) vagy Mükénai (Mükéné) esetében is.) Amikor 1976-ban Görögországban hivatalosan is áttértek az újgörög nyelv használatára, a népi Athína forma lett a város hivatalos neve...

Athén Görögország legfontosabb városa volt az ókori görög civilizáció fénykorában, a Kr. e. I. évezredben. Görögország "aranykorában" (kb. i. e. 500-tól i. e. 300-ig) az egész nyugati világ vezető kulturális, kereskedelmi és tudományos központja volt, s valójában az ókori Athén szellemi és gyakorlati életében gyökerezik az a fogalom, amit ma "nyugati civilizációként" emlegetünk. E kiemelkedő korszak után Athén továbbra is jómódú város, szellemi központ maradt, egészen a késő római időkig. Athén lakossága i. e. 430 táján elérte a 310.000-et.

Ehhez képest elég érdekes a sztori, amit itt most közbevetek. Nem tudom, hogy szerdán, vagy csütörtökön történt-e, de végis olyan mindegy, mint hogy ki nyeri a választásokat. Szóval, bementem egy boltba, ahol vicces pólókat árultak, gondoltam megnézem, hátha találok valamit Nórinak... A csajszi nagyon készséges volt odabent, meg is néztem pár pólót. Vizsgálgattam az anyagát az egyiknek, erre ezt mondta: "Jó minőség, nem görög. Európából van." Megrökönyödtem, aztán csak kicsúszott a kérdés tőlem: "Miért, Görögország nem Európa?" Na erre meg ő nézett furán: "Nem, dehogy. Hogy lenne?." Eszembe jutott, hogy Erik (a tallinni nagykövet, rengeteg görögországi tapasztalattal a háta mögött) indulásom előtt mesélt hasonlót: a görögök nem tartják magukat Európa részének, képzeletükban az ország valahol Európa és "Kelet" között lebeg...

Na de térjünk vissza az első századra... 529-ben a keresztény Bizánci Birodalom minden filozófiai iskolát bezáratott, mert nem értett egyet azok pogány gondolkodásával, tanaival. A bizánci uralom idején Athén fokozatosan elszürkült, annyira, hogy a keresztes hadjáratok idejére egy közepes vidéki város szintjére süllyedt.

Nem bírom ki, itt is el kell mesélnem egy érdekes történetet, ami nem tartozik szorosan ide, de érdekes... Tegnap olvastam, nem tudom mennyire igaz, majd utánajárok. A sztori arról szól, hogyan lett az ortodox vallás államvallás az orosz államban. Ha minden igaz, az egész mögött a pénz áll. Egyszerűen Bizánc ajánlotta a legtöbb pénzt akkortájt az orosz vezetésnek. Ha ez tényleg így volt, akkor ez a pragmatizmus vetekszik sok mindennel, amit eddig hallottam...

Végzetesnek bizonyult a város szempontjából a XIII–XV. századok ideje, amikor a görög bizánciak a francia–olasz keresztesekkel harcoltak Athénért. 1458-ban az Oszmán Birodalom terjesztette ki hatalmát a városra, amikor II. Mehmed ("a Hódító") szultán elfoglalta. Amint a szultán először meglátta Athént, földbe gyökerezett a lába az ámulattól, lenyűgözték ókori emlékművei, olyannyira, hogy halálbüntetés terhe mellett tiltotta meg minden alattvalójának az emlékművek megrongálását. A Parthenon-ban csodálatosan szép mecsetet működtettek.

A szultán szándéka ellenére, hogy megőrizze Athént oszmán tartományi fővárosként, a város lakossága tovább csökkent, majd tovább romlottak a túlélés feltételei, amikor a XVIII. század végére maga az Oszmán Birodalom is hanyatlásnak indult. Az idő múlásával a törökök egyre hanyagabbul kezelték a műemlékeket; a csodálatos Parthenonban Athén velencei ostroma idején (1687), lőpor és lövedék raktárat rendeztek be. Ennek eredményeként a templom súlyos károsodást szenvedett, amikor egy eltévedt velencei ágyúgolyó felrobbantott több hordó lőport, amelyet a főhajóban tároltak.

A görög függetlenségi háború után az Oszmán birodalom elveszítette Athént. Amikor 1833-ban az újonnan létrejövő Görög Királyság fővárosa lett, mindössze 5000-en lakták (!!!) ezt a hajdan csodálatos várost. A következő néhány évtized a város újjáépítésével telt, alapvetően neoklasszikus stílusjegyeket felhasználva. 1896-ban Athén rendezte meg az első újkori Nyári Olimpiai Játékokat. A következő jelentős növekedésre az 1920-as években került sor, amikor külvárosokat hoztak létre, elsősorban a Kis-Ázsiából beözönlő menekültek elszállásolására. A második világháborúban a várost elfoglalták a németek és Athén jelentős veszteségeket szenvedett a háború alatt. Athén a háború után gyors növekedésnek indult ismét, ami kb. az 1980-as évek elejéig tartott és túlzsúfoltsághoz, közlekedési túlterheltséghez, légszennyezettséghez vezetett. A város ma is Európa egyik legszennyezettebb városa, bár az elmúlt évek infrastrukturális beruházásai jelentős eredményeket hoztak a probléma enyhítésére.

Athén az Attika-i síkságon terül el, amelynek peremeit kopár hegyek szegélyezik, nyugaton az alacsony Egaleosz (468 m), keleten az 1000 m-nél is magasabb Imítosz, észak-északkeleten az egybefüggő Párnisz (1413 m) és Pendelikon (1109 m) hegység. A síkságot délnyugati oldalon az Égei-tenger Szaronikosz öble határolja. Athén folyamatos növekedésében mára a teljes síkságot betöltötte, így, a természet állította határok miatt nem valószínű, hogy területe tovább növekedhetne. Athén geomorfológiája (felszíni elhelyezkedése) gyakran okoz úgynevezett hőmérséklet fordulás jelenséget (a hőmérséklet a magasság növekedésével emelkedik), amely nagy részben felelős a légszennyezettség kialakulásáért (Los Angeles geomorfológiája igen hasonló – és hasonló a probléma is).

A város régi központja az Akropolisz kőszirtje körül helyezkedik el. Az ókorban Pireusz kikötőváros még különálló település volt, mára azonban a növekvő főváros teljesen magába olvasztotta (oda sajnos nem jutottam el, a tengerhez sem).

A modern város központja a Szindagma téren (Alkotmány tér) található, itt helyezkedik el a volt Királyi Palota, a görög Parlament épülete és további több XIX. századi középület. (Itt jártam.) A város régebbi, tehetősebb részei is e terület körül helyezkednek el, itt található a legtöbb múzeum, turista látványosság és külképviselet is.

Görögország 1981-ben belépett az Európai Unió-ba. Ez a fejlemény jelentős befektetéseket irányított a görög fővárosba (erről már szóltam), ugyanakkor súlyosbodott a légszennyezettség és a zsúfoltság problémája is. Az 1990-es évek során számos sikeres kezdeményezés vált valóra a probléma kezelésére. A 2004-es olimpia rendezésére való felkészülés során a város merőben új képet alakított ki saját magáról a legmodernebb technológiával megépített közlekedési infrastruktúrával: új repülőtér állt szolgálatba, Athén legszebb belvárosi részeiben hatalmas sétáló területeket alakítottak ki, további közterek és múzeumok kerültek átadásra.

Athén szinte az ókortól kezdve turista célpont volt. A híres műemlékeket a világ minden tájáról érkező turisták csodálták. Az utóbbi években teljesen újjáépítették az Akropolisz környékét, összefüggő sétálóutcákat alakítottak ki a Zeusz-templom-tól a Plakáig és a Pszirri térig. A látogatók így kényelmesen, sétálgatva érezhetik át az ókori Athén hangulatát, számtalan műemlék és ókori rom között, fasorokban, sétányokon élvezhetik a nyári napot, megcsodálhatják az Akropoliszt, beszívhatják az Agora levegőjét, tudván, hogy ez volt az ókori görögök fő találkozóhelye. Athén óvárosának, a Plakának szűk utcáin kóborolva elmenekülhetnek a világváros zajaitól. A fent említett Szindagma tér közelében található a Kallimarmaro Stadion, ahol az 1896-os olimpiai játékok tusáit lebonyolították. Ide be szerettem volna menni, de sajnos nem fért bele az időbe... A stadion az ókori görög stadionok pontos másolataként épült fel, érdekessége még az is, hogy az egyetlen nagyobb, 60.000 szurkolót befogadó stadion a világon, amely teljes egészében a Pendelikon-hegységből származó fehér márványból épült, ugyanabból, amit a Parthenon építéséhez is felhasználtak az ókori építők.

A 2004-es olimpia tiszteletére teljesen felújították az olyan klasszikus múzeumokat is, mint a Nemzeti Régészeti Múzeum (itt található a világ legnagyobb görög művészeti gyűjteménye, erről már meséltem).

Athénban található az európai városok közül a legtöbb színház, beleértve az ókori márványszínházakat is, ahol június-július folyamán tartják az Athéni Fesztivált. A fő turista célpont továbbra is a Plaka, ahol a tavernák 'tradicionális' zenével várják vendégeiket...

Athén közvetlen közelében igen tiszta tenger és gyönyörű homokos tengerpartok találhatók, a többi oldalról pedig gyönyörű hegyek övezik, amelyek mind egy-egy védett nemzeti parknak adnak otthont. A 277 méteres Likavitosz domb Athén központjában található, a monda szerint Athéné istennő itt dobott le egy óriási szikladarabot. Athén központjától 25 km-re található a Parnita-hegy közel száz, megfelelően megjelölt turistaútvonallal, szakadékkal, barlanggal, sziklával, forrással, patakkal és barlanggal. Szalamina, Aigina, Porosz, Hidra és Szpetsesz közeli szigetei szintén gazdagok csodálatos természeti szépségben és történelmi építészetben. Jó lett volna ezekre a helyekre is eljutni, de sajnos nem fért bele az időbe...

Ennyi azt hiszem, most elég is lesz... Szóval elindultam az óváros (Plaka) felé, s közben teljesen rámsötétedett. Útközben mindössze egyetlen élelmiszerboltba futottam bele, úgy látszik nincs igény ilyesmire erre. Mellette volt egy árus, aki gesztenyét is tartott, de nem vettem tőle, hátha máshol is lesz majd... A térképen nézve a távolság elég nagy volt a szállodától az óvárosig, tisztességes sétára volt kilátás. Ehhez képest nem kellett azért oly nagyon sokat gyalogolni, hogy az Akropolisz lábáig elérjek, alig telt bele húsz perc, s már ott is voltam.

A hegy lábánál elterülő néhány utcában bolhapiac működik egész nap (tényleg az, ki is van írva, hogy flea market...), ahol aztán tényleg mindent lehet kapni. Az ókori romok zöme éjszaka is ki van világítva, sajnos nem nagyon sikerült róluk jó fotókat készíteni... Elbóklásztam a itt a környéken több órán keresztül, bámészkodtam, aztán egyszer csak nagyon megéheztem... Betértem hát ide:

Ez a kép másnap készült...

Akkor persze nem volt ilyen világos, ezt a képet másnap készítettem az utcafrontról. Elkezdtem böngészni az étlapot odakint, s hamar odajött hozzám persze egy pincér, pedig a kinti asztaloknál nem ült senki...

Az éttermet úgy hívták, hogy Khpykeion, s sajnos nem olyan nagy világcég, hogy felkerüljenek az internetre. Az étlapot böngészve végül egy hagyományosnak tűnő görög ételt választottam ki, úgy hívták, hogy pastitsio. Kicsit hasonlít a lasagna-ra, azzal a különbséggel, hogy teljesen más tésztát használnak hozzá, s a szósz kicsit más ízű. A teteje meg van szórva parmezán sajttal:

Akit bővebben érdekel a recept, annak katt ide. Szerencsére volt Mythos sör a kínálatban, ejh de rég ittam ilyet! Állítólag odahaza is lehet kapni már a CBA-ban, az egyik kommentelő beírta a sörös blogomra. Mondjuk ő az exportált verzió minőségétől nem volt elragadtatva. Sebaj, Görögországban még mindig ez az egyik legjobb sör...

Rendesek voltak, a végén még kaptam egy sütit is, amit érdekes módon grízből készítettek, de nem volt rossz. Jóllakottan sétáltam haza, s mire a szállodához elértem, megint csepegett az eső. Másnapra az volt az ígéret, hogy korábban végzünk, bíztam benne, hogy lesz idő egy kis városnézésre is...

Hazafelé sétálva készítettem egy képet a várost mindenütt ellepő szemétkupacokról, ez még a szolídabbak közül való, az egyik sétálóutca kellős közepén:

2012. november 29. (csütörtök), Athén

Ez a nap már jóval lazábbnak ígérkezett, mint az előzőek, s szerencsére beigazolódott, amit mondtak, dél körül végeztünk a munkával. Csak másnap utaztam vissza Tallinnba, így lett egy szabad délutánom. Délelőtt a lengyel sráccal beszélgettünk, aki mellettem ült, s kiderült, hogy a többi múzeum nyitvatartása eléggé sajátságos, az átlag múzeum Athénban 3 órakor bezár. Nem tudom mi ebben a ráció, dehát ők tudják... Mondjuk sok olyan múzeum nem maradt, amit feltétlenül meg akartam volna nézni, így azért nem bánkódtam annyira...

Végre a nap is sütött, így az egyik magyar kollégával karöltve az Akropolisz felé vettük az irányt. Útközben elhaladtunk az egyetem és a könyvtár mellett, végül a parlamenthez lyukadtunk ki. Nem árulok el nagy titkot tán azzal, ha azt mondom, a görög parlament épülete sem méretben, sem szépségben nem fogható a magyaréhoz, viszont tán jobban őrzik. Nem volt semmi balhé vagy tüntetés akkortájt, de a rohamrendőrök ott voltak, fel voltak készülve látszólag mindenre. Némelyikük párosával géppisztollyal grasszált a kordon körül, a többség viszont az árnyékban beszélgetett, mellettük letámasztva a pajzsuk.

Séta közben azt is láthattuk, hogy miképpen tolerálja a városvezetés a rengeteg robogós szabálytalan parkolását, szerencsére sehogy:

A parlament lépcsője mellett őrbódék vannak, ahol két díszegyenruhába öltözött őr adja a dekorációt, időnként váltják is őket. Ha megmozdulnak, gondosan megtervezett koreográfia szerint teszik, ami leginkább a Monthy Python híres jelenetére hasonlít, a "hülye járások minisztériumára":

A falakat mindenütt elborítják a falfirkák, gyanítom az elégedetlen nép nem kedvességeket pingált oda a politikusok számára... A parlament mellett egy nagyobbacska park van, ennek mentén haladtunk Hadrianus császár kapuja felé. A Hadrianus kaput eredetileg a klasszikus város és a császári város elválasztása céljából emelték. Ennek megfelelően a kapu északkeleti oldalán ez áll: „Ez Athén, Thészeusz városa”, a másik oldalára ezt írták: „Ez Hadrianus városa, nem pedig Thészeuszé”. Sajnos egy forgalmas útkereszteződésben nyeli a benzingőzt az ember, ha meg akarja nézni, s ennek megfelelően a kapura rakódik szép lassan a szenny és a mocsok...

Innen már az Akropolisz felé fordultunk, jó lett volna még a napsütést kihasználva odaérni. Először a déli felétől közelítettünk, de innen csak a sziklaorom aljáig jutni, magára a területre, ahol az épületek vannak, nem. Mindenesetre a szűk kis "utcácskák" és a házikók miatt megérte itt is felkapaszkodni...

Fájdalom, újra le kellett ereszkednünk, s egy másik pozícióból kellett támadnunk. Még jó, hogy ez a "hegy" nem túl magas, pár perc alatt el lehet érni a tetejére bárhonnan indulunk is. Hamarosan megtaláltuk a bejáratot, ahol ismét nem lehetett kártyával fizetni, holott a belépő mondhatni borsos (12 euró). S hogy mit nyújtanak ezért? Gyakorlatilag semmit. Fel lehet szépen sétálni megnézni a romos épületeket, megcsodálhatjuk a Dionüszosz színházat, s elolvashatunk néhány táblát. Az épületek, mint írtam korábban, felújítás alatt állnak, ez egy darabig még gyaníthatóan így is lesz. Mi szerencsésnek mondhattuk magunkat, mert november nem a kimondott turistaszezon, s kellemes időben végigjárhattuk az utat odabent. Nyáron elméletileg már 9-kor oda kéne állni a kapuhoz, akkora a tömeg, hogy egyáltalán bejuthassunk...

Herodész Attikosz Színháza

A Propülaia, a bejárati kapu

A felújítás alatt álló Parthenon

De mi is ez az Akropolisz egyáltalán? Az Akropolisz szó magára a sziklára utal elsősorban, egy meredek, a tetején lapos sziklakő, körülbelül 150 m tengerszint feletti magasságban. De igazából nem a szikla maga nevezetes, az i. e. V. században kezdődtek meg azok a munkálatok, amelyek az Akropoliszt fellegvárrá változtatták, amikor a perzsák i. e. 452-ben vereséget szenvedtek a Periklész vezette athéniaktól. Győztes hangulatukban a görögök óriási építkezésekbe kezdtek. A költségeket a déloszi szövetségtől származó hűbéradókból állták, s a népgyűlésben ez heves tiltakozást váltott ki. A népgyűlés Periklészt választotta a tervezett építkezések vezetőjének, valamennyi munka intézőjének és felügyelőjének, a művészi kivitelezés irányítója pedig Pheidiasz lett – Periklész a város újjáépítésének központjába az Akropoliszt helyezte, de életében csak a Propülaia és a Parthenón lett készen.

A nagy ásatásokra 1876–1885 között került sor a Görög Régészeti Társulat megbízásából, de mint írtam, az épületek restaurálása, vizsgálata ma sem fejeződött be. A területen számos dolog található:

• Parthenón: a szűz Pallasz Athéné temploma, a világ egyik legismertebb ókori épülete.
• Erechteion: a fellegvár kultusztemploma az ismert kariatidákkal.
• Niké temploma: a győzelem istennőjének szentélye, a ión építészeti stílus egyik gyöngyszeme.
• Propülaia: a hatalmas bejárati kapu, i. e. 437–432 pentelikoni márványból építették, 1909–1917 között restaurálták.
• Beulé kapu: egy városfal része volt.
• Brauranion: Artemisz szentélye, csak maradványai láthatók.
• Athéna Ergané szentélye
• Chalkothéka: "érctár", istennőnek szánt fogadalmi ajándékok tárolására szolgáló csarnok romjai.
• Arréphoroik lakhelye
• Dionüszosz színház: az Akropolisz déli lejtőjén.

Az érdekesebb területekre a Propülaia nevű kapun keresztül vezet az út. Ez nem is kapu, inkább épületnek mondanám. I. e. 437 és i. e. 432 között épült Mnésziklész tervei alapján. Stílusa, idomulva a Parthenónhoz, kívülről dór templom formáját mutatja timpanonnal koszorúzott oszlopsorával. A nyugati homlokzaton a bejáró két oldalán két előreugró szárny található, s emiatt a Propülaia inkább egy palotára hasonlít, mint kapura. Reprezentatív jellegét bizonyítja, hogy értékes építőanyagokból, fehér pentelikoni és kékesfekete eleusziszi márványból építették.

Az építmény közepén található a bejárócsarnok. Erőteljes — részben csonka —, alul 1,60 méter széles hat dór oszlopa 8,80 méter magas. Az előreugró két szárny erre néző oldalait szegélyező három-három kisebb (5,85 m magas) dór oszloppal együtt egy zárt oszlopos udvar (megaron) látszatát kelti.

Csoda, hogy ez így marad...

A 18 méter széles, 24 méter hosszú, kétoldalt fallal határolt középső kapucsarnoknak egykor kazettás mennyezete volt, amelyet 10 méter magas három-három karcsú ión oszlop tartott. A csarnok háromhajós volt, a középsőn haladt át az Akropoliszra vezető szent út. A csarnokot a bejárattól 18 méterre ajtókkal áttört széles márványfal tagolja két részre; az öt különböző nagyságú kijárat mindegyikét a falba illesztett nehéz faajtóval lehetett lezárni. A középső kapu a legmagasabb, amely alatt a szent út haladt; ezt valószínűleg csak ünnepi alkalmakkor nyitották ki. A csarnoknak a kapufal mögötti, rövidebb folytatása nyitott, itt is timpanonnal koszorúzott hat dór oszlop áll, mint a bejáratnál, csak ezek 28 centiméterrel alacsonyabbak. A hatalmas oszlopok épek, a felettük húzódó architrávval együtt. Ennek több mint felén megmaradtak a triglifek és metopék, sőt a timpanon egy része is.

A két előreugró szárny közül a balra eső alapterülete mintegy kétszerese a szemben levő jobb oldalinak. Ez a szárny egy három dór oszlopos nyitott előcsarnokból és innen nyíló falakkal övezett nagyteremből áll. A sokkal kisebb jobb oldali szárny az eredeti terv szerint ugyanakkora lett volna, mint társa, de így ráépült volna a szomszédos Niké-szentély szabadon álló oltárára, amit a korabeli közvélemény nem fogadott el. Ezért a baloldali szárnyéval egy vonalban megkezdett fal építését abba kellett hagyni, így ez a rész mint egy nyitott oszlopcsarnok épült fel.

A leghíresebb épület természetsen a Parthenón, vagyis a szűz Pallasz Athéné temploma. A Parthenónt nem templomnak, hanem fogadalmi ajándéknak tekintették, ezenkívül így akarták kifejezésre juttatni Athén a szövetségben betöltött vezető szerepét. A Parthenónt Iktinosz és Kallikratész tervei alapján építették egy korábbi templom helyére. A munkálatokat Pheidiasz felügyelte. Az építkezést i. e. 448-ban kezdték el és i. e. 438-ban fejezték be. Azon a napon, amikor a Parthenónt felavatták Athén egész lakossága a szentélyhez vonult, hogy együttesen adják át a városvédő istennőnek az új peploszt. A szobordíszítés csak i. e. 432-ben készült el Pheidiasz tervei alapján, aki a kivitelezést is felügyelte. Valószínűleg ő határozta meg a teljes szoboregyüttes kompozícióját és nagy részéhez modelleket is készített. A márványba faragást számos más, a kutatások jelenlegi állása szerint meg nem nevezhető szobrász végezte, akik között jelentős mesterek is voltak. A Parthenónt 1209-ben keresztény templommá, majd a XV. században mecsetté alakították. Később lőporraktárként hasznosították, melyet 1687-ben az ostromló velenceiek gránátja felrobbantott. A robbanás következtében az oldalsó oszlopok nagy része ledőlt, a homlokfalak viszonylag jó állapotban maradtak meg. A megmaradt szobrok jelentős részét a XIX. század elején Lord Elgin vásárolta meg, majd 1816-ban eladta a British Museumnak, ahol jelenleg is láthatók. A többi szobor egy részét az Athénban az Akropolisz Múzeumban, másik részét Párizsban a Louvre-ban őrzik. A Parthenón az Akropolisz más épületeivel együtt 1987-ben a Világörökség részévé vált.

A templom kivülről dór stílusú, anyaga sárgás színű, erezett pentelikoni márvány. Kialakításának minden részletén a klasszikus kor építészetének pontossága figyelhető meg. Az épület 70 méter hosszú és 31 méter széles talapzata nem teljesen négyszög alakú, alig észrevehetően a sarkok felé ívelt, az oszlopok befelé dőlnek, míg az oromzat enyhén kifelé hajlik. A templom rövidebb oldalán nyolc, hosszabb oldalán tízenhét dór oszlopot helyeztek el. A karcsú oszlopok sudarasodása minimális, de ez elég ahhoz, hogy enyhítse az élek egyenes vonalának merevségét. Az oszlopok közé rácsokat illesztettek be, hogy megvédjék a belső térbe helyezett áldozati ajándékokat. Ahogy körbesétáltam, ez a fajta "szabálytalanság" jól látható... Eredetileg egy, a templom területén lévő, de a cellával összeköttetésben nem álló helyiséget neveztek parthenónnak, majd az i. e. IV. században az egész épületre kiterjesztették az elnevezést. Belsejében a pronaosz (a templom cellája előtti nyitott tér) és a opiszthodomosz (a cella hátsó, rövidebb oldalából nyíló helyiség) méretét igyekeztek a lehető legkisebbre lecsökkenteni, hogy a keleti oldalon a cella, nyugati oldalon a parthenón számára minél nagyobb hely maradjon. A cella körül végigfutó frízen egy felvonulást ábrázoltak, az oromzatokon szobrokat helyeztek el, a külső oszlopcsarnok fölötti területekre domborműveket (metopékat) illesztettek be.

A Parthenón mellett található az Erekhtheion (görög betűkkel: Ἐρέχθειον; latinosan: Erechtheum), ez is egy szentély. Ez az épület volt a perzsák által lerombolt régi templom helyett az Akropolisz kultusztemploma.

A rendkívül kecses, attikai ión stílusú épület i.e. 421 és i.e. 406 között épült, befejezésére azonban a Spártától elszenvedett vereség miatt soha nem került sor. (Tervezője nem ismert.) A hagyományok szerint azon a helyen épült fel, ahol Athéné és Poszeidón versengése zajlott a város védnökségéért: ezen a helyen fakasztott a tengerek főistene forrást, itt hullott le az égből a győztes Athéné olajfából készült szobra. Valószínűleg itt volt Erekhtheusz legendás király sírja is, akiről az épület nevét kapta.

Az épület jellegzetessége, hogy stílusát tekintve eltér a klasszikus görög építészet formavilágától. A főépület egyes celláinak, valamint egyes kiegészítő részeinek szintje más és más. Ez valószínűleg azért van, mert a mitikus kegyhelyet elfedték volna, ha a Parthenónéhoz hasonló egyenes padlót építenek az egyenetlen sziklaterepen. Az Erekhtheion több részből áll. Központja egy templom, amelyben az istennő fából faragott szobrát őrizték. E központi épülethez mindkét oldalon egy-egy oszlopcsarnok csatlakozik. Ezek közül a legismertebb a déli csarnok, amelynek oszlopai ruhás lányalakok (csak öt eredeti, mert elölről a második a Lord Elgin által Londonba szállíttatott kariatida betonból öntött másolata.). A minden oldalán más és más kiképzésű épület egységét a falain végigvonuló, kék eleusziszi márvány-alapon fehér márványfigurás fríz biztosította, továbbá a valamennyi tagozatát díszítő, üveggyöngyökkel, arany rozettákkal és bronzpalmettákkal ékesített, azonos stílusú, dúsan faragott domborművek, amelyek magán az épületen és egyes oszlopok lábazatán is megfigyelhetők.

Eltöltöttünk a területen járkálva majdnem egy órát. Kicsit fanyalgónak tűnt a bevezetés, és biztos is vagyok benne, hogy még egyszer nem fogok oda felmászni. A kilátás mindenesetre szép odafentről...

A Dionüszosz színház

Az Akropolisz másik oldalán leereszkedve betértünk egy kisebb kávézóba, már mindketten kissé megszomjaztunk a sétában, no meg meleg is volt. Eltöltöttünk egy kis időt itt is, a pincér egy kis tál olajbogyót is hozott nekünk a sörhöz. Az asztalunk felett egy kalitka volt a falon, a madár időnként megpróbált néhány magot beleszórni a sörünkbe...

Ezt követően a bolhapiacnál lyukadtunk ki, itt egy kis rövid séta után elváltunk, a kolléga visszatért a szállodába, nem volt kedve már felkapaszkodni a Lükabettosz hegyre. Arra gondoltam, hogy útközben még útbaejtem az Olimpiai stadiont, de aztán ez valahogy kiment a fejemből, másnap aztán bánhattam. Útközben a hegy felé ismét a parlament mellett vitt el az út, arra van két múzeum is: a bizánci, valamint a hadtörténeti múzeum. Valóban elég korán zárnak, már egyik sem volt nyitva.

Az utolsó kép egy metróállomás tere, innen indul a bolhapiac is. Itt vettem egy kiló gesztenyét egy árustól, sokkal szebben nézett ki, mint a tegnapi eresztés...

A térképem szerint az előbb említett hegyre egy sikló szerű járművel is fel lehetett jutni, úgy gondoltam felfelé azzal megyek. A legrövidebb utat választottam a vonat alsó állomásához, de ez azt jelentette, hogy az utolsó mintegy 400 métert végig lépcsőmászással kellett megtenni, meredek volt nagyon. Közben azon gondolkodtam, hogy milyen tuti lehet ez mondjuk augusztus elején, amikor árnyékban majdnem 50 fok van itt...

No mindegy, felértem, de a vonat indulására várni kellett kb. 10 percet. Kiderült, hogy ez a sikló nem kívül megy, hanem a hegy gyomrában, menetközben gyakorlatilag nem fogok látni semmit. Addigra sajnos az idő rendesen elromlott, beborult, szemerkélt az eső, és elkezdett nagyon fújni a szél. Odafent aztán ez még hatványozottabb lett, alig bírtam megtartani a kezemben a kamerát. Valószínűleg tiszta időben gyönyörű képeket lehet innen lőni a városról, illetve az Akropoliszról, de ez nem az a nap volt...

Ez a kápolna a hegy tetején van

Szabályosan fázni kezdtem odafent, s úgy döntöttem jobb elindulni lefelé. Egész konkrétan senkivel nem találkoztam lefelé. Helyenként az út elég csúszós lett az esőtől, néhány helyen a márványhoz hasonló lapokból vannak kirakva ugyanis a lépcsők. Épp arra gondoltam, hogy nem ártana egy mellékes helyiséget is találni lassan, amikor a parkosabb részekre leérve előbb az orrom, majd a szemem is realizálta, hogy nem én vagyok az egyetlen, akinek ez errefelé eszébe jutott... No persze nem álltam meg ilyen célból, addigra már éhes is voltam, gondoltam visszamegyek az óvárosba vacsorázni.

 

 

Akkorra már rendesen esett, így kerestem az alkalmakat, hol is lehetne megállni, bemenni valahova. Betévedtem a Karageorgi Servias nevű utcába a parlament tere után, s itt egymás nyakába értek az édességboltok. Beszabadultam kettőbe is, és felszerelkeztem egy rakás görög édességgel, nagy lesz az öröm otthon, gondoltam.

 

Ez már itthon készült

Mikor az utolsóból is kijöttem, már nem vágytam másra, csak bemenni egy jó meleg, száraz helyre, lerogyni, aztán enni és inni valamit. Végül a Plaka-ban a kötöttem ki, a ΜΗΤΡΟΠΟΛΕΩΣ utcában, egész konkrétan a 69-es szám alatt. Az "étterem" neve ΨΗΤΟΠΩΛΕΙΟ volt, de nem biztos, mindenesetre a számlán ez van, de a neten nem lehet őket megtalálni. Idézőjelben írtam az éttermet, mert igazából ez átmenet a kifőzde felé, elvitelre is lehet falatozni. Ha lehet mondani, akkor kicsit visszább van színvonalban az előző napi helyszíntől is, legalábbis ami a külsőségeket illeti. Ide szinte csak görögök járnak, s a kaja nagyon jó.

Az étterem kívülről, kissé szakad az eső

Ezt sikerült enni, csirke souvlaki

Kértem hozzá egy Fix Hellas nevezetű sört is, és mindjárt más lett a világ... Ez egyébként vetekszik minőségben a Mythos-al, jelenleg ezt a két sört tudom ajánlani a Görögországba utazóknak, a többit sajnos nem...

Amikor jóllaktam, akkor aztán úgy gondoltam, ideje a mai napnak véget vetni, eléggé fáradt voltam. Az eső sajnos nem állt el, így mire vissazértem a szállodába, becsületesen eláztam. S hátra volt még a pakolás is... Míg el nem felejtem: míg hazafelé haladtam, majdnem minden utcasarkon megállított egy bevándorló, jó üzleti érzékkel akartak eladni nekem nyilván nagyon jó minőségű esernyőket 1-2 euróért...

2012. november 30. (péntek), Athén - Koppenhága - Tallinn

Tán mondanom sem kell, reggel megint sikerült elbóbiskolnom... Ez csak azért nyomasztott, mert élt bennem némi illuzió, hogy elnézek valamelyik múzeumba, vagy az Olimpiai stadionba, de ez így elmaradt. A reggelinél összefutottam a lengyel sráccal, aki aztán tovább fájdította a szívemet: ő megnézte előző nap délután a stadiont, és nagyon tetszett neki. Nekem ez sajnos most kimaradt...

Egy dolgot iktattam csak be, mielőtt elindultam volna haza: elmentem a központi piacra, az csak kb. 10 perc séta volt a szállodától. Sajnos nem csináltam képeket, pedig érdemes lett volna... Legalább száz hentespult volt, s hasonló mennyiségű halas stand... Azt hiszem ez mindent elmond a méretekről, és a hangzavarról... Tisztaság tekintetében nem állnak túl jól, így azt is el lehet nagyjából képzelni, hogy milyen illatfelhők terjengtek arrafelé...

Eltűnnek a görög partok...

Természetesen halat, tengeri herkentyűt nem vettem. A zöldséges résznél viszont nem bírtam ellenállni a gesztenye csábításának, itt is vettem vagy másfél kilóval. (Sajnos azóta feléltük az összes készletet.) Hazaérve a szállodába bepakoltam minden új szerzeményt, aztán elindultam a reptérre. A gépem csak 2-kor indult, így az "ebédet" már Koppenhágában ejtettem meg. Nem volt merszem kimenni a városba, pedig volt 5-6 óra várakozási időm, egy kicsit lehetett volna csatangolni. Mondjuk az is elriasztott, hogy már sötét volt, és eléggé hideg is.

Így viszont elég unalmasan teltek az órák, s igazából még le sem lehetett ülni sehová, szűken mérik a padokat azon a reptéren. Nem mellékesen ez volt életem egyik legdrágább reptere... Csak viszonyításnak: egy hamburgerért némi sültkrumplival 20 eurót akartak kérni, ami egy cseppet túlzás...

Jó későn értem hát haza, éjfél is elmúlt már. De ha hiszitek, ha nem, Nóri még ébren volt.:) De erről már meséltem...