Első síelés, meg ami még volt...

Ilyet se csináltam még, buszon írok blogot... Itt a Baltikumban egész jól felszereltek a távolsági buszok (tán említettem már korábban...), némelyiken internet és konnektor is (230 V) van, ez a busz is olyan, amin éppen ülök Rigából hazafelé jövet. Nem nagyon volt időm írni semmit mostanság, kissé elfoglalt voltam megint. Ezen a héten Rigában voltam pár napra, erről majd írok később, bár nagyrészt ez is munka volt.

Nem is nagyon tudom, hol hagytam abba az események taglalását, de legegyszerűbb tán a képeket előszedni. Ez például akkor készült, amikor Nóri rábírta magát venni, hogy megegye a mézeskalács mókust, amit a kiállításon vettünk:

Ez nagyjából két hete lehetett valamikor tán, vagy még előbb.Az elmúlt hetekben Nórinak sok izgalmas dolga nem akadt, fogorvoshoz kellett újra menni csak. A fogfájásról írtam a múltkor. Szombatra nem lett jobb a helyzet, sőt. Otthon maradtunk, Nóri itta a kamillás teát, de szerencsére gyógyszerezni nem kellett. Vasárnapra hála az égnek, sokkal jobb lett a helyzet, s el tudtunk menni szánkózni is egy kicsit, mert szombaton nem mozdultunk ki sehova.

Ez volt két hete. A múlt hétvége jó hideg volt, szombaton is csak szánkózni mentünk ki egy kicsit. Hétközben Netti is készített pár jó képet, ugyanis lehetett látni a napot:

Ja, míg el nem felejtem, most már lehet róla beszélni: múlt pénteken olyan történt nálunk, ami még sose: hivatalos magyar delegáció járt a központban. Amióta itt dolgozom, ilyen még nem történt, örömteli, hogy erre is sor került. Népes delegáció érkezett miniszter úrral az élen. Tán hallottátok a hírekben, végiglátogatták a három balti országot, Észtországban is jártak így. Sajnos nem tudtunk a delegáció tagjaival hosszasan beszélgetni, a programjuk nagyon szűkre volt szabva.

Egy kép a szombati erdei sétánkról:

Még a hétközben találkoztam Anikóval (Csaba lánya), s megpendítette, hogy hétvégén mennek síelni, van-e kedvünk velük tartani. Mivel nekünk felszerelésünk nincsen semmi, nem nagyon gondoltam eddig rá, bár Nóri néha emlegette, hogy ő szívesen kipróbálná. No meg kicsit tartok a bokám és a térdem miatt, az évekkel a régi sérüléseket egyre jobban érzem, s nem nagyon vállalok velük "felesleges" kockázatot. Kiderült azonban, hogy nincs szükség lécre, botra és cipőre, a közeli sportcentrumban mindent lehet kölcsönözni... Így aztán ketten Nórival elmentünk végül, s nem bántuk meg.

A sífutást próbáltuk ki természetesen, az alpesi változatra nem vinne rá a lélek soha, meg arra itt nincs is sok esély (sokszor emlegettem már, az ország legmagasabb pontja 31x méter csak...) Csabáékkal a piacnál találkoztunk, onnan mentünk a Spordikeskus-ba, szerencsére akkor még nem volt nagy tömeg, később nagyon sokan lettek.

Itt is realizálnom kellett, hogy bizony ez a sport itt hatalmas népszerűségnek örvend, a legkisebbektől (3-4 éves gyerekek) a 90 évesig mindenki képviseltette magát. Felcsatoltuk a léceket, s elindultunk... Azaz indultunk volna, mert olyan csúszós volt a léc, hogy minden várakozásomat felülmúlta. AZ első félórában estünk-keltünk Nórival, s a legkisebb emelkedőn is visszacsúsztunk. Hiába, szokni kell... De nagyon élveztük a dolgot, azt hiszem megyünk máskor is...

Néhány kép és videó:

Anikó és a két Nóra

Nóra...

Igen, ide a szaunázók ugranak be...

Már aznap este, de másnap aztán különösen minden tagom fájt, olyan izmokban éreztem izomlázat, amelyeknek létezéséről sem tudtam. Másnap beszélgettem Rodrigo-val, kiderült, hogy ők is síeltek a hétvégén. Ők már nagyon keményen nyomják, 24 km-t nyomtak le, több órán keresztül. Hát ő is elég furán közlekedett... Hétközben egyébként jártak nálunk Gary-vel, megnéztük közösen a magyar-spanyol kézimeccset. Sajnos sok örömem nem volt benne, vesztettünk (azóta tegnap ki is estünk a VB-ről). De legalább Gary-t kiműveltük ebből a sportból, akkor látott először ilyet...

A buszom este 11-re fog Tallinnba érni, holnap dolgozom. Aztán majd valamikor tán megint lesz időm írni...