Friss tallinni élmények

Szóval megjöttünk pénteken, méghozzá elég későn. Egész konkrétan a gép már szombaton szállt le, éjfél után landoltunk Tallinnban, Netti és Nóri is elaludt a 20 perces repülőúton Helsinkiből. Hó alig volt a reptéren, s szemlátomást olvadt. A mi városrészünkben már több akadt, de a bőröndöket a hókásás udvaron keresztül cipeltem be. Nórit nagynehezen ágyba imádkoztuk, szerencsére nem volt borzasztó hideg a házban, enyhe volt az idő odakint.

Kicsit pakolásztam, hogy a hálónk is felmelegedjen, aztán kettő körül elmentünk aludni. Másnap szerencsére nem kellett nagyon korán kelni, bár Nóri egy szülinapi buliba volt hivatalos. Még a karácsonyi szünet előtt érkezett a meghívó az egyik osztálytárstól, ezúttal egy olyan helyre, ahol még nem jártunk. Lasergame a neve. Mint most utánanéztem, odahaza sem idegen ez a dolog, jó pénzért ki lehet próbálni itt.

Amikor odaértünk a helyszínre, még csak készülődtek a csapatok, folyamatosan érkeztek a gyerekek. Nem nagyon volt a szülőknek egyébként se hely, így elmentünk gyorsan bevásárolni, pár perce volt egy bolt, Nóri azt úgysem szereti. Nagyjából egy óra múlva visszamentünk, akkor már a második kört nyomták a teremben. A játékban egyszerre maximum 18 fő vehet részt, három csapatban (kék, piros, sárga). Mindenki kap egy mellényt, rajta villognak a megfelelő fényű "találati" pontok, ezeket kell az alacsonyfrekvenciás lézerfegyverrel célba venni. Ha valakinek eltalálják valamelyik villogóját, akkor pár másodpercre kialszanak a fények, s a fegyvert sem bírja használni.

A rendszer úgy van megalkotva, hogy részletes statisztika készül arról, ki kit és hányszor lőtt meg, s a játék végén a résztvevők az egyénre szabott eredménylistát meg is kapják. Nóri eleinte nagyon lelkes volt, aztán folyamatosan csökkent nála az érdeklődés, ez az eredményekben is látszott. Az első körben még hatodik volt a 18-ból, leadott több, mint 300 lövést, s kb. a harmada talált is. Négy kör ment le a 4 órás mulatozás alatt, az utolsó kettőben már tökutolsó volt, s a lövéseinek száma mindig feleződött az újabb körre.

Volt egy másik gyerekcsapat is, felváltva használhatták a játékteret. Zárt, sötét nagy helyiségben folt a háború, ahol rengeteg lépcső és fedezék volt, a szülők és a kísérők oldalt kukucskálhattak egy nagy ablakon. Időnként némelyik gyerek minket is lepuffantott, ahogy ott az ablaknál nézelődtünk. A szünetekben aztán ettek és ittak, no meg rohangáltak fel s alá... A harmadik kör után jött a torta, s a jelek szerint az ünnepelt nagyon szereti a focit. ) Sebastian a neve egyébként a kisfiúnak, de az orosz változattal inkább meg sem próbálkozom...)

Hét órakor lett vége a bulinak (egy rakás kép van még róla itt), egy órát ráhúztak a tervezett időponthoz képest. Hazafelé már nem kellett menni bevásárolni, így viszonylag gyorsan hazaértünk, de megálltunk elébb vacsorázni az uszodával szemben, az örmény büfében. Ide ősz óta nem mentünk be, ugyanis a tulaj tudja, hogy magyarok vagyunk, sokszor beszélgettünk. Úgy gondoltam, mostanra már tán csitultak a kedélyek, de nem is volt ott, csak a csajszi állt a pult mögött. Szerencsére a fűtés is jobb volt, mint előtte télen, így nyugodtan meg tudtuk enni a saslikot...

Másnap még később sikerült felkelni, már majdnem dél volt. Netti főzött lencselevest és sütött észt húsos hurkát, csak utána mentünk be a városba. (Nóri közben megrajzolta a házi feladatát, ami még hátravolt.) Az volt a terv, hogy megnézzük a mézeskalács kiállítást és a főteret, én decemberben nem jutottam el a karácsonyi vásárba... Ezt a mézeskalács kiállítást még szombaton fedeztük fel, amikor a Vabaduse tértől a Viru irányába ballagtunk. Akkor nem volt rá időnk, de vasárnapra beiktattuk, mert a kiírás szerint csak keddig volt nyitva.

A kiállítás fő témája a sport volt, ezen belül is az olimpiai mozgalom talán. Rengeteg alkotás kapcsolódott az 1980-as moszkvai olimpiához, érthető módon: akkoriban itt sok infrastrukturális beruházás volt, s a Piritai öbölben zajlottak az olimpia vitorlásversenyei is. Volt jónéhány érdekes kompozíció, ide most csak pár képet teszek be, érdeklődők találhatnak itt még rengeteget.

Ez a "Paralimpia" kompozíció része, minden alak "sérült" volt...

Ezt a végén Nórinak vettük, sajnálja azóta megenni...

A kiállítás után a főtér felé vettük az irányt, ahol nagyüzemben működik még a karácsonyi vásár, az orosz ünnepek kissé el vannak csúszva ugyanis a miénkhez képest. Ennek megfelelően a főtéren észt szót mostanság nem is nagyon hallani, vasárnap délután is csak szinte turistákkal találkoztunk ott. Benéztünk a Mikuláshoz is, aki kibírt annyit nyögni fáradtan, hogy "Budapest", de aznap már nem nagyon volt lelkes. Valószínűleg már nagyon várta a műszak végét... A nyuszik most is ott voltak nála, Nóri meg is cirógatta őket.

A magyar kürtőskalácsos csapat ezúttal nem képviseltette magát, pedig körbejártuk a teret. A rénszarvasok ketrece mögött ácsorgott a városnéző kisvonat, Nóri nagyon szerette volna kipróbálni. A zárt kocsi nagyjából tele volt, a nyitott kocsi viszont túl hidegnek tűnt. A jegyárus csajszi azt mondta, hogy a menetidő kb. 20-25 perc, s végülis nem volt olyan hideg (csak -5 fok körül), beültünk. A vonat mellett fekete ruhákba öltözött fura művészcsoport játszott egy beazonosíthatatlan zenét, s miközben már a vonatban ültünk, elkezdtek vonulni a Vabaduse tér irányába, s közben az egyik sámándobos odanyújtotta Nórinak a dobverőt, hogy püföljön vele egyet:

A csapat végén pár ember egy fenyőfát hozott, s akkor eszembe jutott, hogy tavaly is volt valami hasonló (Gabi említette), a karácsonyi periódus végén rituálisan elégetnek egy karácsonyfát. Valószínűleg a Vabaduse térre készültek, s hétfőn ez be is bizonyosodott: Vytas, a litván kolléga látta ott az égetést magát is. Ígért róla fényképeket, ha lesznek, majd berakom ide.

A kisvonat hamarosan elindult, körbejártuk az óváros egy részét, már ahova ez a vonat egyáltalán be tudott menni. Az út valóban nem tartott 25 percnél tovább, de a végére azért már fáztam. Útközben folyamatos volt a zeneszolgáltatás, de el nem tudom képzelni, hogy miért a Boneym együttes zenéje lett erre a célra kiválasztva... Mondjuk volt köztük néhány karácsonyi is.

Mivel át voltam fázva, vettem egy alkoholmentes "forralt bort", de hiba volt. Olyan szinten leégette a nyelvemet, számat, torkomat az első korty, hogy még most is érzem (szerda van). A pohár maga egy thermo pohár volt, azaz kívülről nem lehetett érzékelni a hőfokot. A tetejére raktak egy tetőt (hogy tartsa a meleget), s csak egy kis rés volt az egyik oldalon (amerikai kávés módi), ahol kis kortyokban lehet inni. Óvatosan csak kicsit kortyoltam, de így is több jött a kelleténél...

Az Olde Hansa-nál még vettünk egy zacskó fűszeres mandulát, aztán elindultunk haza...

A hét eddig csendesen csordogál, sok izgalmas dolog még nem történt. A jövő héttől viszont beindulnak a dolgok, de ne szaladjunk ennyire előre, ezekről majd akkor. Hó szerencsére nem esik sok (tegnap egy kicsi), viszont minden le van fagyva, óvatosan kell közlekedni a városban. Gary mesélte, hogy a karácsonyi időszakban volt egy nagy olvadás, akkor a városban sok baleset volt, mert óriási jégtömbök zúgtak le a tetőkről. Nálunk is a kertben a tető mellett ott sorakoznak az ereszről lepotyogott darabok, némelyik szerintem közelíti a 20 kilót...

Végezetül néhány kép még hétfőről, Nóri akkor korán végzett és buborékokat fújtak a kertben: