"Fogadóóra"

Tegnap olyan élményben volt részem, hogy ezt meg kell osztani. Írtam tegnap, hogy be kell mennünk egy beszélgetésre Nórival a suliba, s előtte ki kellett tölteni egy jó hosszú kérdőívet, leginkább arról, hogy hogyan érzi magát az iskolában, mi tetszik, és mi nem, no meg mennyire.

Elhívta Netti a biztonság kedvéért Gabit is. Öt órára volt időpontunk, így kicsit korábban eljöttem, időben ott voltunk. Nóri előrerohant a lépcsőn (a harmadik szinten vannak, esélyem sincs utolérni...), és beviharzott a terembe előttünk. Mire mi odaértünk, az ajtó már csukva volt. A teremben ő már ott ült a padban az osztályfőnökkel szemközt, nekünk a mögötte lévő padsorban kellett leülni.

Így aztán hamar kiderült, hogy a beszélgetés közte és az osztályfőnök között fog zajlani, mi csak azért kellettünk lényegében, hogy tanúsítsuk, nem tett fel semmi olyan kellemetlen, vagy provokatív kérdést, amire Nórinak rossz érzések közepette kéne válaszolnia. Rengeteg kérdése volt, hobbira, otthoni tevékenységekre, tanlásra, barátokra vonatkozóan, de nem volt hiány válaszokban sem... Valahányszor csak elképzelem magam ugyanebben a szituációban, akkor mélyen fejet kell hajtanom Nóri előtt. Gyanítom, egy normál magyar iskolai környezetben is sok gyerek csak hümmögne ilyen szituációban, de legalábbis nyökögne és gondolkodna a válaszokon.

Ő viszont nem. Minden kérdés után inkább úgy kellett leállítani, folyamatosan, szépen válaszolt mindenre, olyan oroszsággal, amilyen nekem soha az életben nem volt, meg nem is lesz. Szerencsére Gabi időnként fordított, mert igen csak bajban lettem volna. Kiderült, hogy a tanárnő nagyon meg van elégedve a hozzáállásával, szerinte öröm vele dolgozni. Egyedül az írásával nincs kibékülve, az ennek a javítására tett ígéretet a beszélgetés végén írásba is foglalták.:) Megemlítette azt is, hogy a többiekkel ellentétben ő mindenét (süti, répa, gyümölcs, stb.) megosztja a többiekkel (némelyek gátlástalanul ki is használják...), pedig ez itt nem szokás. Ezzel szerinte példát mutat a többieknek... Na igen, néha neki meg nem marad semmi. De hát én sem tudtam soha nemet mondai ilyen helyzetekben...

Egy szóval nagyon jó volt hallgatni, csak úgy dagadtunk a büszkeségtől Nettivel a hátsó sorban. Hát ilyen jó volt nekünk tegnap... Örüljetek velünk!

Hazafelé beugrottunk az örmény étterembe a buszmegálló mellett ismét, ezúttal a fickó is ott volt. Régi jó ismerősként üdvözölt minket, úgy látszik vagy nem okozott nála lelki törést a kiadatás ügye, vagy csak már túltette magát rajta...