Január 21-én indultam délben, délelőtt még volt egy értekezletem idebent, amiről nem tudtak nélkülözni. Így csak a déli busszal mentem, pedig úgy terveztem, hogy már reggel elindulok. Akkor lett volna értelme valami délutáni programban gondolkodni, így csak egy esti sétára futotta... A buszút Rigáig három és fél óra alsó közelítéssel, s szerencsére a busz megállt a szálloda előtt, ahová igyekeztem. A buszon rajtam kívül mindössze hárman ültek, úgyhogy ez a járat tuti nem volt rentábilis vállalkozás...
Végigolvastam az egész utat, mert a hirdetett információkkal ellentétben ezen a járaton nem volt internet. Megálltunk Pärnu-ban pár percre, de ez olyan gyorsan elkövetkezett, hogy szinte észre sem vettem. Riga igazából nagyon közel van, nagyjából olyan, mintha valaki Balassagyarmatról elautózna Szigetvárig... Amikor Rigába értünk, még bőszen világos volt, s a hotel szerencsére elég közel volt a városközponthoz.
 |
| A feketefejűek háza setétben |
Mire a bőröndöt kipakoltam úgy nagyjából, igen csak megéheztem, úgy döntöttem, járok egy kicsit, aztán szerzek valami táplálékot. A szigorúan vett belváros nagyjából tíz perc sétára volt, ott már elég jól ismerem a járást. Elnéztem a fekete fejűek házához, bebarangoltam a szomszédos utcákat, s közben vizslattam erősen, van-e valami változás étterem/söröző fronton. Semmi érdemi nem történt, mióta erre jártam, s ismét oda jutottam, hogy nem találtam olyan helyet, ami megmozgatta volna a fantáziámat. Így aztán Mekiben vacsoráztam szégyen szemre... Azért hazafelé menet beugrottam egy boltba némi sört és vizet venni...
Este még megnéztem a magyar - lengyel kézimeccset, ahol egykori szomszédainknak csúnyán elkentük a száját. Másnap lengyel haveromnak, Mireknek feltétlen meg is kellett ezt említenem...:)
Másnap reggel a reggelinél összefutottam egy magyar kollégával (Reményi Pisti), akivel Athénban ismerkedtünk meg, tőle tudtam meg, hogy a magyar képviselet ismét erős, öten voltunk jelen különböző helyekről... Szerencsére az esemény viszonylag profi módon volt lebonyolítva, csak a csoportfotónál volt némi fennakadás, de nem oly egyszerű több mint 200 embert rávenni, hogy egy helyen legyen a megadott időpontban...
Az ebédszünet viszonylag hosszú volt, így egy másik kollégával jártunk egyet a városban, rábeszéltem, hogy menjünk fel a Szent Péter székesegyház tornyába. A művelet viszonylag egyszerű, nem kell lépcsőt mászni, van lift, amiért persze fizetni kell. Szép napos időnk volt, így egész korrekt kilátásunk nyílt a városra:
A templom egyébként belülről kellőképpen puritán, nincs agyondíszítve:
Ebédre megint a Mekibe ugrottunk be, de eldöntöttem, hogy nekem erre a hétre a gyorséttermi kajából elég lesz... A délutáni etap már nem volt olyan izgalmas, mint a délelőtt, sajnos. Estére nem tudtunk magunknak csinálni programot, a lettek vacsorát szerveztek a folyó túloldalára egy étterembe. Állófogadás volt egy szűk helyen, nem igazán értem, miért nem egy nagyobb helyet béreltek ki, ha már minden áron vendégül akarták látni a társaságot... Azért a kaja egész korrekt volt, s nagyon altatni se kellett este a többórás ácsorgás végeztével...
A konferencia második napja már nem volt olyan érdekes számomra, a releváns dolgok eldőltek első nap. A délután pláne nem tűnt érdekfeszítőnek, de természetesen nem hagytam ki. Ebédre ezúttal egyedül mentem, hiába vártam a magyar kollégákat, hogy velem tartsanak, lengyel haverom meg elment a lengyelekkel. No azért nem estem kétségbe, tudok én enni egyedül is, ha feltétlen muszáj...
Lacinak hála volt egy jó tippem, hogy hová menjek, s ráadásul nem is volt messze. Alig tíz percnyi járóföldre helyezkedik el a Folkklubs Ala Pagrabs nevű intézmény a hoteltől, ami tulajdonképpen egy folk zenés hely, főleg fiatalok látogatják, sörözés céljából. Van azért kaja is, s szerencsére lett kaják is akadnak. Kiválasztottam a napi levest, meg a híres lett húsgombócot, a kettő együtt még sok is volt. A helyről magáról majd a sörös blogban lehet bővebben olvasni. Ha az a bejegyzés lesz kész előbb, azt arról lehet észrevenni nagy bizonyossággal, hogy itt lesz már egy link is. Ha még nincs, akkor türelem... (Itt van...)
Jó benyomást tett rám a hely, így tán nem meglepő, hogy a napot záró állófogadás után hárman újra meglátogattuk az egységet pár sör erejéig, akkor már lelkes partnerek is akadtak... Odafelé menet a parkban méretes hóemberekbe botlottunk, némelyiket igazán nem tudom hogy építették, a méret alapján a középső gömb itt például vagy száz kiló lehetett:
Kellemes órákat töltöttünk el beszélgetéssel, s mikor elindultunk onnan, beindult az élőzene is. Délben sem voltak kevesen, de este kifejezetten kihívás volt szabad asztalt lelni, pláne hogy két termet előre befoglaltak két rendezvénynek. Este is egy helyi kaját próbáltam ki, ebben "szürke borsó" volt, ilyenről előtte még életemben nem hallottam. Ha valaki kíváncsi rá bővebben, keresse fel az előbb említett blogot a linken...
Kipróbáltunk jópár sört is természetesen, de aztán tíz óra felé hazaballagtunk. Mikor felálltunk az asztaltól, teljes megrökönyödésemre magyar szó ütötte meg a fülemet. Az egyik fiatal lány felállt a szomszéd asztaltól, s érdeklődött, hogy végleg elhagyjuk-e az asztalt (látta, hogy öltözünk, s ők négyen szorongtak egy elsődleges női nemi szerv méretű alkalmatosságnál a sarokban...). Mondtam neki, hogy üljenek át egész nyugodtan. Szó szót követett, kiderült, hogy a leányzó s társai az Erasmus program keretében koptatják a padot Rigában, a csajszi épp az orvosin. A magyar orvos kolléga épp pár perccel korábban fejezte ki kétségeit, hogy Rigában egyáltalán lenne egyetem, hiába bizonygattam neki, hogy tuti van, hisz ez a Baltikum legnagyobb városa...
Aznap este még megnéztem a magyar-dán kézimeccset a VB elődöntőért, de azt inkább nem kellett volna. Egész biztos nem tett túl jót a vérnyomásomnak...
Azt azért nem gondoltam volna, hogy még márciusban is ezt a bejegyzést fogom gründolni, de hát nincs kész, mit csináljak... A következő nap volt az utolsó a sorban ennél az utazásnál, s a hivatalos részén hamar túlestünk. Nagyrészt végeztünk a napirenddel előző nap, erre a napra már csak formaságok maradtak, délre mindennek vége volt.
Két magyar kollégával jártunk egyet így délután (nekem csak 6-kor ment a buszom, az ő repülőjük meg másnap reggel), az időjárás mondhatni elég kegyes volt hozzánk, még kesztyűt sem kellett húzni.
A séta vége felé beültünk újra a fent említett intézménybe, de nem kaptunk mégse törzskártyát, pedig harmadszor voltunk ott két napon belül... A kaja után rábeszéltem a két kollégát, hogy látogassunk ki a piacra, ami méreteiben jócskán felülmúlja a tallinni piacot. Vettem Nórinak itt egy mókás diótörőt, de diót már elfeledtem venni hozzá, sajnos.
Engem leginkább a halas szekció nyűgözött le ezen a piacon, azóta is bánom, hogy nem vettem füstölt vizát például. Ekkora csukákat meg konkrétan még sehol nem láttam. Némelyik szerintem közel járt a tíz kilóhoz... Az alant lévő keszeg szerű halak kb 50 centisek....
A hazaúton még egy komforttal jobb buszt kaptunk, ezen már internet is volt. Sajnos nem túlzottan megbízható, kb. húsz percig bírtam használni. Azt hiszem ezzel végére is értem ennek a rövid bejegyzésnek, mostantól majd az Oberammergauban begyűjtött élményekre fogok koncentrálni, de az azt hiszem majd több darabban fog érkezni... Akit érdekelnek még képek erről a rigai útról, annak katt ide...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése