2019. november 7., csütörtök

Kicsit kezd szétesni a blog...

Amilyen lelkesedéssel vetettem bele magamat a blogírásba tavaly nyáron, most szinte semmi időm nincs rá, de másra se nagyon. Sajnos ez az ősz egyáltalán nem úgy alakul, ahogy szerettem, szerettük volna, egymás után történnek olyan dolgok, amelyek szétzilálják az életünket. Mindegyikről nem is akarok írni, talán majd egyszer...

Legutóbb ott hagytam abba, hogy el kellett mennem két hétre Németországba tanfolyamra, ahonnan felemás érzésekkel jöttem haza (lesz majd róla egyszer egy sok képes poszt...), tanultam is újat meg nem is. Mondjuk én is hibás vagyok, mindig túl mélyre ások mindenben és próbálok mindent magamtól megtanulni, aztán az lesz a vége, hogy az ilyen fórumokon nem tudnak sok újat mutatni... Csak pár kép, hogy milyen szép helyen is voltam ismét:







Közben Tallinnban is zajlott az élet persze, Nóri továbbra is nagyon ügyes, és elkészült a falióránk is, amit fel is szereltünk a falra, amikor hazaértem (sajnos késik, minden nap állítani kell):





Néhány képet (Nettitől kaptam őket), beteszek abból az időszakból is, amíg nem voltam itthon:
Nóri műve...

Mindig van lejjebb...

Néha nem volt túl sok fény Tallinnban...


Na ez vajon mi?:)
A hazautazás előtt pár nappal mondta Netti, hogy megint vannak "lakóink" a garázsban, egyet el is kaptak egérfogóval. Amikor leszállt a gépem éjfél után, akkor írt, hogy siessek haza, mert még egy kapás van, de ez még él:
Siettem hát, és elintéztem őkelmét, azóta nincs újabb delikvens szerencsére. Nóra aznap nálunk aludt, másnap reggel találkoztunk is.
Sok időt sajnos nem töltöttem Tallinnban, haza kellett utaznom, egyszer majd tán lesz erőm és kedvem leírni, hogy miért.... Közben Tallinnban beköszöntött Halloween:

 
Mi meg otthon képeket válogattunk, és találtam néhány gyöngyszemet:


Hétfőn érkeztem vissza Tallinnba, ezzel az állattal még a pesti reptéren futottam össze:
Kedd reggel mentem dolgozni, aztán meg fogorvoshoz, mert két hete kb fájdalomcsillapítón éltem. Le kellett bontani az egyik hidamat 23 év után, alatta az egyik fog biztosan gyulladt volt, annak folyik a gyökérkezelése. Valószínűleg ez lesz a másik tartófoggal is, egyelőre egy ideiglenes korona van rajta... Ha ezek meglesznek, azt hiszem nem lesz új híd, inkább implantátumok, de az aztán jó hosszú folyamat lesz...

Tegnap sok miden történt, volt szülői értekezlet (én közben találkoztam Garyvel), déltuán pedig Nórinak is volt egy fellépése:


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése