Rendhagyó ünnepség...

Pénteken "érdekes" ünnepségen vettünk részt. Hétfőn volt ugye nemzeti ünnepünk, március 15., amit én munkával ünnepeltem, ugyanis az itteni szabályzók szerint a külföldről jött kollégák egy napot választhatnak az otthoni szabadnapok közül, így én a Húsvét hétfőt választottam (így ott lett nekem egy négynapos hétvégém, ugyanis a Nagypénteket szabadnapnak adják errefelé, de a hétfőt meg nem). Kaptam egy emailt a követségtől, hogy 18-án lesz az ünnepi műsor, amely most nem a Magyar Intézetben lesz, hanem egy másik színhelyen, aki tud, hozzon süteményt...

Netti és Nóri készült is rendesen, sütöttek paprikás csigát, bár előző nap nekem volt egy olyan érzésem, hogy nem feltétlenül kéne nekünk erre az ünnepségre elmenni. Reggel öltönyben mentem, mert hazamenni már nem lett volna időm átöltözni (este hatkor kezdődött a rendezvény...), és bent találkoztunk a városban. Odasétáltunk a helyszínre, és egy kicsit korábban ott is voltunk. Nagy tömeg nem volt, amikor megérkeztünk, de az a pár kokárdás ember, aki ott volt, nem nagyon volt ismerős, és vissza se nagyon köszöntek a magyar köszöntésre.

Később kiderült, hogy észtek voltak. Ahogy gyűlt a tömeg, egyre inkább olyan érzésem lett, hogy nem jó helyen vagyunk, elvétve láttam magyar arcokat. Amikor már zsúfoláisg megtelt a terem, pár perc késéssel megkezdődött a műsor. Teljesen ledöbbentem, ugyanis nem magyarul kezdték el, hanem észtül, és hamarosan rá kellett jönnöm, hogy a terem 90%-a észt, ez egyáltalán nem a magyar közösségnek szóló ünnep volt, ide minket csak meghívtak. Nóri az első percben mondta, hogy szomjas, de akkor már nem tudtunk mozdulni, gondoltam kibírja azt a negyven percet, hosszabb nem lehet az ünnepség.

Az észt beszéd után játszott néhány darabot a meghívott magyar orgonaművész. Szegény, nem tudom, hogy kipróbálhatta-e a hangszert a műsor előtt, de az úgy kattogott, mint a régi 47-es villamos reléi, rossz volt hallgatni. Utána azt gondoltam, hogy game over, de nem, távolról sem. Következett egy néprajzi expedíció előadása kivetített képekkel illusztrálva. (!) Hogy ennek mi a bánat köze volt március 15. szellemiségéhez, ne kérdezzétek, én sem tudom. De jó, legyen. De miért pont egy olyan tanulmányútról beszélnek, amely Szlovákiában zajlott??? (Azt már csak mellékesen jegyzem meg, hogy a szlovákok a '48-49-es harcok során próbálkoztak először komolyan kiszakadni a Magyar Királyságból, így ezen az ünnepségen felhozni őket kissé udvariatlan dolog...) Az utolsó képcsokor volt a csúcs: bemutattak egy képsorozatot, amelyen az látszott, hogy a falu szélén lévő szemétkupacot guberálja a csapat, és büszkén mutogatják az "enyhén" mocskos archaikus ruhaneműket... Hát erre már nem tudtam mit mondani, de reménykedtem benne, hogy ez volt az utolsó műsorszám, közelítettük már az egy órát, Nóri pedig egyre nyűgösebb volt.

De távolról sem volt még vége. Következett egy orgona szekció, majd megint egy érthetetlen hosszú beszéd észtül. Ezt követően hallottunk csak magyar szót, egy magyar "önkéntes" lányt citáltak a pódiumra, akinek az elmúlt hónapok észtországi tapasztalatait kellett elemeznie. Ezek az EU-s önkéntesek egy évre mennek az adott célországba, és ott óvodákban vagy más egyéb szociális intézményekben dolgoznak. Ennek a dolognak sem láttam a világos kapcsolódási pontját a forradalomhoz, de tán nem vagyok ezzel egyedül. A leányzó sok minden más mellett felemlegette azt is, hogy ha jeges időben látott valakit elesni az utcán, az észtek közül soha nem segített senki a szerencsétlennek, pedig alapból elég segítőkésznek ismerte meg őket... Ez valóban így van, de nem biztos, hogy erről beszéltem volna egy ilyen fórumon. Mindegy, ő is kapott tapsot, és jött egy újabb orgona session.

Akkor már túl voltunk a másfél órán, és ez volt a leghosszabb orogonás rész. Addigra Nóri már az összes mesekönyvet végiglapozta, amit hoztunk, és kezdett már szomjan halni. Az előadás után zúgott a vastaps, azt hittem visszatapsolják... Volt még egy beszéd, és röpke két óra észt nyelvlecke után vége is volt az egésznek. Mindenesetre hamar leszűrtem magamban, hogy először jöttünk, és egyben utoljára ilyen ünnepségre. Bár Netti szerint hasznos tapasztalatokat lehetett gyűjteni arra vonatkozólag, hogy milyen más módszerekkel lehet megünnepelni mácius 15-öt. Hát igen... Az "állófogadás" (Nóri rohangálással és evéssl-ivással töltötte nagyrészt, de tán a fentiek fényében érthető) már nem volt olyan szörnyű, a paprikás csiga fogyott el leghamarabb. Beszélgettünk a helyszínen lévő magyarokkal, Nóri szerintük is egy igazi hős volt, hogy ezt kibírta. De szerintem mi is... Jó későn értünk haza, de Nóri alig tudott elaludni.

A szombatot és a vasárnapot otthon töltöttük, szombaton egész nap szakadt a hó. Más kérdés, hogy nem sok maradt meg belóle, a héten pedig jön egy újabb olvadásos szakasz, akár 9 fok is lehet. Vasárnap elmentünk usziba is, ahogy jön a "jó idő" egyre nagyobb a tömeg ott is...