День Победы

Tegnap volt a "Győzelem napja" és ezúttal lazítottak nálunk a rendszabályokon: nem kellett már kettőkor elhagyni a laktanya környékét, bár az egyenruha viselését most is megtiltották az objektumon kívül... Mivel a 2007-es eseményeket kiváltó bronzszobor itt van mögöttem légvonalban ötven méterre, némileg azért indokolt ez a fajta paranoia...

Ebéd előtt Rodrigo és Gary kitalálták, hogy meg kéne nézni a szobrot, s nem tudta

m ellenállni én sem a kísértésnek. Az utcán hömpölygött a tömeg a majdnem nyári melegben, de mindez semmi volt ahhoz, ami délután fél ha felé volt, amikor hazamentem. Szó szerint "annyian voltak, mint az oroszok" mindenkinél néhány szál virág, 99%-ban szegfű. Sokukon ott volt a Szent György rend szalagja is. (Érdekes, hogy ezt a rendet még II. Katalin orosz cárnő alapította a XVIII. században (Военный орден Св. Великомученика и Победоносца Георгия néven), azaz semmi, de semmi köze nincs a Vörös Hadsereghez és a Győzelem napjához. De nem ez az egyetlen furcsaság...)

Ahogy bandukoltunk a temető oldalbejárata felé, az jutott eszembe, hogy ez a tömeg egyszerre megindító, és ijesztő... Megindító, mert emlékeznek elődeik hősiesnek gondolt tetteire, nem feledik a múltat. Másrészt ijesztő, mert az egész ünnep eszmeiségének változása tetten érhető szinte minden pillanatban: egy dolog ez a szalagozás, de jópár embernek a kezében a cári Oroszország zászlaja lengett, s a bronzkatonára is ilyen szalagot aggattak. Egy szóval az egészet belengte az, hogy az ünnepség nem csak arról szól, hogy emlékezzünk a hősökre, akik a nagy honvédő háborúban haltak hősi halált, hanem ez a nap eszköz arra is, hogy az itt élő nem kis lélekszámú orosz közösség viszonylagos magára hagyatottságában kifejezi identitását.

A szobor környéke még inkább zsúfolt volt, alig tudtunk odáig eljutni. Még soha nem jártam a temetőben, amely hivatalos nevén az észt hadsereg katonai temetője. Ennek ellenére szovjet sírokon kívül én mást nem láttam, sehol nem volt egy észt név sem. Az emlékmű mellett énekszó hallatszott, a dalok szövegéből csak néhány szót csíptem el. Egy hetven év körüli néni ült egy széken a napon tangóharmonikával  ő adta a zenei alapot, néhányan pedig halkan énekeltek, nem volt ordítozás. A jelenlévők többsége a fiatalok közül került ki, náluk láttam leginkább az előbb említett cári orosz szimbólumokat.

Az emlékmű mellett fiatal lányok álltak II. világháborús egyenruhában (pont váltották őket, amikor ott voltunk), nekem ez is fura volt. Az egyenruha viselésének joga minden országban eléggé szigorúan szabályozott (nálunk is...), el nem tudom képzelni, hogy Észtországban másképp lenne... Néhány kép:

Ma reggel visszamentem kíváncsiságból, még akkor is vittek néhányan virágot. Több,  mint ezer sír van a temetőben, de minden egyes (!) sírra került tegnap virág, az emlékmű környéke pedig szabályos virágszőnyeg lett. Ezeket a képeket majd hétfőn...

Tegnap Nóriék az ofő születésnapjára készültek (majd csak jövő héten lesz), ezek a képek erről készültek, még egy rakás van itt:

Most pedig irány a munka, mindenkinek kellemes hétvégét. Ja, tegnap Tallinnban 26-27 fok volt, Pärnuban pedig 29.... Tavasz nem volt, itt a nyár.:)