Oberammergau #4 - München

Tallinnban már jó előre megvettem a jegyet szombatra Münchenbe. Vytas, a litván kolléga csak nézett, mikor meglátta az asztalomon a jegyet kinyomtatva, ingatta a fejét rendesen... (De hát ő nem nagyon okos (kicsit olyan, mint Micimackó, viszont legalább annyira antiszociális, mint Füles...), nem kell ezen csodálkozni.) Kifejtette, hogy ő nem szeret előre jegyet venni, mi lesz, ha elüti egy busz, megharapja egy csótány a talpát, vagy mittomén, s nem bír felszállni a vonatra... Engem meg az lepett meg, hogy felnőtt ember, hogy gondolkodhat úgy, mint egy óvodás... Na mindegy, nem jutottunk közös nevezőre (ebben sem).

Szóval volt jegyem, nem kellett utánamenni egy métert se, s még csak az automatával sem kellett vesződnöm az állomáson. Néhány csoporttársam ugyanezt a projektet lőtte be szombatra, s mire én kényelmesen kisétáltam az állomásra, ők már ott tolongtak tanácstalanul az automata körül, a múltkor megénekelt Bayern ticketet akarták megvenni ugyanis ötüknek. Mögöttük már gyűlt a türelmetlen helyiek serege, s az egyik lokálpatrióta öt perc várakozás után megunta a szerencsétlenkedésüket, s odatúrta magát az automata mellé, s fél perc alatt megoldotta a problémájukat...

A reggel fél kilenc körüli vonattal mentem, így viszonylag korán Münchenben voltam, az állomás már ismerős volt... Első célpontnak a Miniland-ot néztem ki, amit meggyőződésem, egyetlen vasútmodell őrültnek sem szabad kihagyni. Mivel én nagyon szeretem őket, nem is volt kérdés, hogy ide el kell mennem... Odajutni nem túl bonyolult, fel kell szállni az egyik metróra (S-Bahn), s még csak át sem kell szállni. Az egyetlen szépséghiba, hogy ezek nem járnak túl sűrűn, így az ide-oda utazgatás viszonylag sok időt elvett.

Maga a kiállítás egy gyárépületnek kinéző épületben kapott helyet. A pénztáros öregúr nem nagyon értett angolul, én meg már alig beszélek németül, de azért zöld ágra vergődtünk. A belépő eléggé borsos (9 euró), s valószínűleg még egyszer nem is venném meg. Nem mintha nem lenne lenyűgöző, ami odabent van, de egy dolog nagyon bosszantott az egész látogatás során. Mindjárt elmesélem...

Szóval a bolt és a büfé után van a nagyterem, ahol a terepasztalok vannak, a mérete elég impozáns, nagyjából 10x20 méter lehet. Ennek nagy részét egy asztal foglalja el, s jobb oldalt van még egy kisebb is. A nagyobbik asztalt egyik felől szépen körbe lehet járni, s helyenként némi interakcióra is nyílik lehetőség, bekapcsolhatjuk a szpíker hangját például a Bayern München stadionban, tüzet generálhatunk, stb. De mivel az asztal viszonylag széles, a 4-5 méterre lévő túloldal részletei már csak a sasokkal keresztezett embertársaimnak valók, így azt hiszem jogosan gondoltam, hogy a terem túlfelén vezető ösvényt is jó lenne végigjárni, akkor az asztal másik részén lévő apróságokat is meg lehetne csodálni.

Oda azonban csak a személyzet nyert bebocsáttatást, mi, akik lepengettük a húzós belépti díjat, nem. Értetlenül álltam e viselkedés előtt, mert ott is ugyanúgy kordon futott végig az asztal mellett (senki nem tudott volna semmihez sem hozzáférni), mindössze jobban láttam volna mindent. De a fickók hajthatatlanok maradtak, így ezeket a részeket nem tudtam tüzetesebben végigvizslatni.

Néhány kép és egy videó, a többit meg lehet nézni itt:

A Zugspitze, Germánia legnagyobb hegye

Ahol ők ketten állnak, oda nem juthattam be...

A Neuschwanstein-i kastély...

A teremben pár percenként váltotta egymást a nappal és az éjszaka változatos fényekkel, s a reptérre időnként még a repülőgépmodellek is leszálltak. Nem két perc volt megtervezni ennyi csodát, az bizonyos. Elbámészkodtam ott nagyjából egy órát, s utána még a boltban is körülnéztem. Ha valaki terepasztal építésére akarja adni a fejét, ott minden segédeszközt megtalál, bár ahogy elnéztem, árakban nem a legjobb választás. Van játszószoba is, szóval ha valakinél a gyerekek esetleg ráunnának a minivonatokra, ott nyugodtan eltölthetik az időt, míg a vonatőrült szülők a nagyteremben bámulják a szerelvényeket.:)

Az idő kellemes volt odakint, még a nap is kisütött, mire kimentem. Sajna a helyközi vonat elég későn jött, majdnem húsz percet kellett rá várnom. Nem mentem el a központi pályaudvarig ezúttal, leszálltam a főtéren. Feljőve a földfelszínre hangos üvöltözésre lettem figyelmes, s az utcán rengeteg embert láttam piros és zöld sálakkal közlekedni. Eszembe jutott, hogy még az utazás előtt lecsekkoltam, hogy lesz-e esetleg azon a hétvégén Bayern München vagy 1860 München focimeccs. Sajnos az előbbinek a meccseire (az összes tavaszi hazai meccsre!!!) el volt adva rég az összes jegy, a "kis München" (1860 München) meg nem játszott odahaza azon a hétvégén... A zöld sálakba burkolózó szurkolók Brémából érkeztek, akkor még eléggé bizakodónak tűntek. Estére már szerintem visszavettek az arcból valószínűleg, mert a bajorok irgalmatlanul elkenték a szájukat 6:1-re.

No de mielőtt tovább száguldanánk, pár szó Münchenről...

München (bajorul Minga) a legnagyobb német tartomány, Bajorország fővárosa. Lélekszámát tekintve Berlin és Hamburg után Németország harmadik, s az Európai Unió tizenkettedik legnagyobb városa. München népessége 1 378 176 fő, agglomerációjával együtt lakossága körülbelül 3 130 000 fő. A városon keresztülfolyik az Isar folyó. Németország egyik gazdasági, közlekedési és kulturális központja, egyike Európa legvirágzóbb városainak. A város mottója: „Die Weltstadt mit Herz” (Világváros, amelynek szíve van). A város neve a német Mönch szóból ered, amely magyarul szerzetest jelent, aki a város címerében is megjelenik. (Nekem erről a szóról valahogy mindig a grauer mönch (szürkebarát) jut eszembe valamiért...)

München Berlin, Hamburg, Köln, Drezda és Bréma után az ország hatodik legnagyobb területű városa, 310 km²-es területéből 15,5% mesterségesen kialakított zöldterület (park, temető), 4,1% erdő, 1,3% víz (folyó, tó), szóval egész sok a zöld terület...

Az óváros területén végzett ásatások során talált régészeti nyomok jelzik, hogy az újkőkor végén, i. e. 2000 körül a város területén már megtelepedtek embercsoportok, de a mai München területén fekvő korábbi települések írásos emlékeinek sora i. sz. 750-től kezdve vannak csak meg. A városalapítás előtt a Münchentől délre található schäftlarni kolostorból érkező bencés szerzetesek építettek itt szerzetesi központot. München alapítási évét nem ismerik, a várost először Villa Munichen néven említették egy 1158-ban, Augsburgban kiállított oklevélen, miután a Welf-dinasztiából származó Oroszlán Henrik szász és bajor herceg a bencés szerzetesi központ közelében hidat építtetett az Isarra. Mivel a só-szállítmányokat és a többi kereskedőt ennek használatára akarta kényszeríteni, leromboltatta a közelben meglevő hidat, amit a freisingi püspök birtokolt. A konfliktust az augsburgi birodalmi gyűlés elé vitték, aminek következtében Henriknek részesedést kellett fizetnie a bevételeiből. München kereskedelmi (árumegállító, vámszedő) jogait Barbarossa Frigyes elismerte .

1175-ben München városi jogot kapott, és falakkal erősítették meg. Miután Henriket 1180-ben a birodalmi gyűlésen birodalmi átokkal sújtották, birtokait elvesztette. Bajorországot ugyanezen év szeptemberében, az ítélet hatályba lépése után a következőképpen osztották fel: A Bajor Hercegségből leválasztották Stájerországot és az isztriai őrgrófságot. A maradékot a Wittelsbachok kapták, név szerint Wittelsbach Ottó, s ettől kezdve, 1918-ig Bajorországban a Wittelsbachok uralkodtak. München a freisingi püspökség fennhatósága alá került, ahonnan a Wittelsbachok a várost is megszerezték 1240-ben. Ezt követően 1255-ben épült itt meg az első hercegi rezidencia.

Bajorországi Lajos (1294- től herceg, 1328-1347 között IV. Lajos német-római császár) Münchent tette meg fővárossá, s új városfalat építtetett. Ebből az időből valók München zászlóinak színei, a fekete és az arany, amelyek a Német-római Birodalom színei. A császári rang megszűnte után a hercegi család sorozatos helyi összetűzésekbe került. A XIV. század végétől sorozatos felkelések robbantak ki a polgárság körében a hercegség ellen, ami egy megerősített székhely létesítését tette szükségessé, egy vízi várat, az úgynevezett Neuveste-t, a toronnyal, bástyával, körülfutó vizesárokkal (Graben) védett erődöt.

1429-ben a husziták többször is megtámadták Münchent, ezért a külső várfalat is megerősítették. 1442-ben III. Albert herceg parancsára a zsidókat mind Felső-Bajorországból, mind pedig a városból kiűzték. 1468-ban tették le a Mária-templom, ismertebb nevén a Frauenkirche alapkövét, és mindössze 20 év alatt fel is építették.

München a XV. század végétől, a késő gótikában élte első fénykorát. 1506-ban IV. Albert herceg egyesítette Felső-és Alsó Bajorországot és a várost tette fővárosává, majd nemsokára - a XVI. század végén - már az ellenreformáció erős bástyájává vált. IV. Vilmos és V. Albert a reneszánsz idején - főleg energikus polgársága - ismét felvirágoztatták a várost. 1589-ben V. Vilmos megalapította a Hofbräuhaus elnevezésű sörfőzdét. Ezt csak ezért említem meg, mert ide a nap végén sikerült is betérni...

I. Miksa választófejedelem 1623-ban a fejedelemség székhelyévé tette, majd 1632-ben a svédek elfoglalták Münchent. A városnak magas hadisarcot kellett fizetnie, és túszokat kellett adnia, hogy ne rombolják le az épületeket. A nem sokkal ezután kitört pestis járványban (1515-17) a népesség egyharmada meghalt. A járvány a harmincéves háború idején (1634) megismétlődött.

A háború végére, 1648 a város újra lábra állt. Ferdinánd Mária bajor választófejedelem uralkodásának idején, a XVII. század második felében vált uralkodóvá Münchenben az olasz barokk művészet és kultúra.
A XVIII. század kezdete ugyancsak kedvezőtlenül érintette a várost. A spanyol örökösödési háborúban II. Miksa Emánuel választófejedelem Franciaországgal kötött szövetséget, emiatt Münchent a Habsburg Birodalom csapatai megszállták (1705-1715). Az ellenük indított polgár- és parasztfelkelést véresen leverték (ott is...). Az osztrák örökösödési háborúban Károly Albert választófejedelem ismét a Habsburgok ellen fordult. Császárrá koronázása után, 1742-ben a Habsburg Birodalom hadserege két évre ismét megszállta a várost.

IV. Miksa választófejedelem a napóleoni háborúk alatt ügyes politizálással elérte, hogy Napóleon császár elismerje őt a Bajor Királyság uralkodójának, München királyi székvárossá lett. I. Lajos király uralkodása alatt (1825-1848) München ismert művészetkedvelő városként az "Isar-Athen" nevet viselhette. Leo von Klenze és Friedrich von Gärtner klasszicista művészek felépítették a Ludwigstraßét, a Köngisplatzot és kibővítették a királyi rezidenciát. A Német Császárság idején Luitpold herceg uralkodása alatt a város gazdaságilag és kulturálisan is fejlődésnek indult. Számos irodalmár és festő alkotott ekkor a városban. 1789-ben megépítették az Englischer Garten városi parkot. I. Lajos fia, II. Miksa uralkodása alatt (1848–1864) a városban elterjedt az angol gótikára emlékeztető „Maximilian stílus”. Ennek jegyében épült a Maximilianstraße, amely napjainkban Európa egyik legelőkelőbb és legdrágább bevásárlóutcája, valamint a

A Maximilianstraße néhány Bayern szimpatizánssal, háttérben a diadalív

Diadalív.

A Német Császárság idején - I. Lajos másik fia, Luitpold herceg alatt - a város gazdaságilag és kulturálisan is fejlődésnek indult. (Bár München 1328 óta a császár egyik székhelye volt, csak 450 évvel később kezdett igazi nagyvárossá fejlődni. 1700-ban 24 000 ember élt itt, és ezután körülbelül 30 évenként megkétszereződött a népesség. Így már 1871-ben 170 000-en, majd 1933-ban 840 000-en éltek Münchenben.)

Az első világháború alatt, 1916-ban három francia repülőgép intézett légitámadást a város ellen, de csak kisebb sérüléseket okoztak. 1918-ban baloldali fordulat következett be, és kikiáltották a Müncheni Köztársaságot, November 8-án Kurt Eisner lett az államfő. A következő években Münchenben is megerősödött a nacionalizmus. 1919-ben megalapították a Nemzetiszocialista Német Munkáspártot (NSDAP). 1923-ban itt volt a Sörpuccs, amikor is Adolf Hitler és az NSDAP megpróbálta erőszakosan átvenni a hatalmat. Kísérletük ekkor sikertelen maradt, Hitlert pedig börtönbe zárták. Hatalomra kerülése 1933 után a városban nagyszabású építkezések kezdődtek Hermann Giesler tervei alapján.
1938-ban itt írták alá a nagyhatalmak a Müncheni egyezményt, amelynek végeredménye Csehszlovákia feldarabolása és a szudétanémetek által lakott részeinek a Német Birodalomhoz csatolása lett. Mint minden német nagyvárost, Münchent is sok szövetséges légitámadás sújtotta a második világháborúban, a történelmi városközpont 90%-át és a teljes város 50%-át rombolták le a bombázások, s végül 1945. április 30-án amerikai csapatok vonultak be Münchenbe.

A város háború utáni újjáépítésekor a korábbi történelmi városkép visszanyerése fontos szempont volt. Ezután azonban sorra települtek le a szolgáltatással foglalkozó vállalatok, például a média, a biztosítók és a bankok. Emellett a különböző múzeumoknak (például az Alte Pinakothek, a Neue Pinakothek és a Deutsches Museum) és az egyéb látnivalóknak köszönhetően a turizmus is megélénkült.

1972-ben Münchenben rendezték meg a XX. nyári olimpiai játékokat. Az eseményt a palesztin terroristák akciója árnyékolta be, amelyben több izraeli sportoló és egy német rendőr vesztette életét. A játékokra kiváló helyi tömegközlekedést építettek ki, megépült az U-Bahn (metró), és az S-Bahn (városi vasút). A belváros egy részét átalakították sétálóutcává. 1992-ben megnyílt a Franz Josef Strauß repülőtér, amely a korábbi München-Riem repteret váltotta. Ennek helyére épült később a Riemer park.

Ennyi Münchenről tán elég is lesz. Pláne úgy, hogy immáron május 9. van, ezt a bejegyzést meg már hónapok óta elkezdtem, sose lesz vége... Szóval ott álltam a Marienplatzon, s a brémai szurkolók üvöltésének feldolgozása után tátva maradt a szám az új városháza láttán. Hát ha másért nem is, ezért már érdemes volt idáig elvonatozni, az épület vetekszik a brüsszeli Grand place épületeivel ugyanis.

Bementem az udvarába is (simán be lehet sétálni), s ott nem tudtam nem észrevenni a még a '30-as években ott elhelyezett feliratokat:

Néhány lépésnyire a tértől áll a Szent Péter templom, München legrégibb temploma, amelynek építése még a romantikában kezdődött, később gótikus átépítésen, belseje pedig barokk stílusún ment át. (Ide csak a nap végén mentem be, később lesz róla szó.) A következő kép a városházáról készült, ebben most játékmúzeum működik (az idő rövidsége miatt ide nem mentem be):

A város másik jelképe, a Marienplatztól nem mesze található Frauenkirche is gótikus stílusú, ide viszont eljutottam már a nap elején, mert egy kisebb sétát azért tettem a Maximilianstraße-n, mielőtt a következő célponthoz elindultam volna.  Gótikus stílusban épült tehát, az alapkövét még 1468-ban rakták le, miután lebontották az 1271-ben elkészült háromhajós román stílusú elődjét. A dóm építési munkálataival Jörg von Halsbachot bízták meg annak idején a tájékoztató szerint. A boltozat 1477-ben készült el, 1488-ban a két torony, ezeknek a kupolái azonban csak 1525-ben kerültek föl. A főbejárat és a többi ajtó tervét Ignaz Günther készítette, a berendezések és szobrok nagy része a XV. és XVI. századból származik. A belső tér három egyforma magasságú hajóból áll, melyeket csillagboltozat köt össze. IV. Lajos német-római császár síremléke a déli oldalhajó végében található (én itt léptem be a templomba, több bejárat van). A fejedelmi

IV. Lajos sírja

sírboltba lépcső vezet, ott IV. Lajostól kezdve egészen a XX. században elhunyt III. Lajos bajor király a Wittelsbach uralkodók sírjai találhatóak.

A templomot elhagyva kicsit megszállt az éhség, így a számos kolbászos közül választva egyet, ettem egy thüringiai fehér kolbásszal készített "hot dogot". Érdekes volt, hogy így volt kiírva, mert én úgy tudtam, hogy a "fehérkolbászt "1857-ben, Münchenben „találták fel” és ez a leghíresebb helyi specialitás. (Ha már itt tartunk: emellett kedvelt étel a Leberkäs, amely a sült párizsihoz hasonlít a leginkább, no meg a "Brezn", magyarul sósperec, és a müncheni sör, amiket természetesen később nem hagytam ki...) .Az volt a tervem, hogy egy félórás, órás kószálás után felülök a villamosra a pályaudvarnál, s kimegyek a nymphenburgi kastélyparkhoz, megnézni az ott lévő palotákat. Rengeteg látnivaló van Münchenben (több napra is elég...), de valahogy szelektálnom kellett, így igazából én két dolgot tartottam fontosnak csak erre a napra, a kastély volt a másik.

Persze fontos volt kicsit sétálni a belvárosban is, magamba szívni a város lüktetését, ezért jártam-keltem kicsit a Marienplatz környéki utcákban. Teljesen véletlenül rábukkantam a piacra is, ahol leginkább sátrak voltak, épületek nem. Nagy volt az élet ott is, szombat lévén, de az idő eléggé csípősen hideg volt és szeles, közel volt a folyó. Abban reménykedtem, hogy tán tudok ott venni gesztenyét (a városközpont tele volt mobil gesztenyesütőkkel ugyanis...), de nem jártam szerencsével, senkinek sem volt.

A piac jelképe

Mivel már nagyjából egy óra felé járt az idő, amikor a piacot elhagytam, úgy gondoltam ideje lesz meglátogatni a kastélyparkot... Ehhez vissza kellett mennem a főpályaudvarhoz, és villamosra szállni. A megálló megtalálása nem volt olyan egyszerű, mint azt én eredetileg elképzeltem, de végül azért megoldódott a dolog. A leszállással már nem voltak különösebb kihívások, egyszerűen a végállomásig kellett menni és kész. Ott volt egy térkép is, ami olyannyira el volt nagyolva, hogy először rossz irányba indultam el, de két perc után korrigáltam a tévedésemet.

A nymphenburgi kastély egy barokk kastély, amit több ütemben építettek fel. A munkát még Agostino Barelli kezdte el 1664-ben olasz vidéki palazziók stílusában, majd Enrico Zuccalli folytatta 1673-tól és két évvel később be is fejezte. Antoni Viscardi 1702 és 1704 között négy lakótömböt és az ezeket a főépülettel összekötő szárnyakat építette meg. 1719-ben a déli részen kiegészült egy udvari istállóval (Marstall), majd 1723-ban északon egy melegházzal (Orangerie). Az épület északkeleti végén kapott helyet a nymphenburgi porcelánüzem 1747-ben. III. Miksa József választófejedelem újabb átépítést hajtott végre a kastélyon belül, az ő nevéhez fűződik a kőterem kialakítása. Végül I. Lajos király megbízásából jött létre a Szépségek csarnoka 1827 és 1850 között.

Szűkszavúan ennyit érdemes tudni erről a komplexumról, amelyhez akkora park tartozik, hogy maga a főépület megközelítése vagy negyedórát elvett. A tavak és az összekötő csatornák kivétel nélkül be voltak fagyva, olyannyira, hogy a müncheniek ide járnak ki télen curling-et játszani. Számos kialakított pálya várja őket, felállított büfék sörrel, kolbásszal, teával, mi kell még?

Hát mondjuk a szél nem hiányzott, ami átsüvített a befagyott tavak felett, itt nyáron nyilván ezerrel mennek a szökőkutak... Van egy porcelánmúzeum is, ezt én kihagytam, csak a kastélyt magát néztem meg. Látogatható impozáns termei nagyjából egy óra alatt bejárhatók, még akkor is, ha óriási tumultus van. A táskákat könyörtelenül le kell tenni egy megőrzőben, s én elkövettem azt a hibát, hogy a kabátomat is bezártam. A pénztár és shop részt ugyanis rendesen fűtötték, de ugyanez a kastély termeire már nem mondható el...

Bizony, a kastélyparkban tilos a síelés...

Az utolsó képen látható Szépségek csarnokában belefutottam egy osztálykirándulós csoportba. A 8-10 éves lurkók a padlón fagyoskodva hallgatták a tanárnénit, megálltam én is, gondoltam tesztelem egy kicsit a jelentékenyen megcsappant némettudásomat... Kiderült, hogy a megaprojektjeiről híres I. Lajos alakította ki ezt a termet, aki a nagyívű építkezések mellett nem vetette meg a női szépséget sem. Ezt a termet csakis München és Bajorország szépségeivel dekorálták, pontosabban azok arcképeivel, akiket a király erre érdemesnek tartott. Nem számított, hogy az illető éppen nemesi sarj, vagy a sarki trafikos legkisebb lánya, az arcélével mindenki sikeresen pályázhatott arra, hogy bekerüljön ebbe a terembe. A teremben körbejárva, konstatálnom kellett, hogy békében megfértünk volna Lajossal, abszolút nem vág egybe az ízlésünk...

Miután sikeresen szétfagytam, elmentem a kabátomért, és visszatértem a városba. Addigra már kellőképpen megéheztem, s tudatosult bennem, hogy semmiképpen nem fogom kihagyni a Hofbräuhaus-t, bár reggel még voltak kétségeim. Előtte azért (csak hogy be ne zárjon..), betértem a főtér mellett a Szent Péter templomba. Már megemlékeztem erről a templomról korábban, most csak a lenti képek egyikén lévő szentre térnék ki részletesebben.

Tán nem vehető ki jól, de az alsó képen egy csontváz látható, Munditia csontváza, aki 310 körül halt meg. Életéről sokat nem lehet tudni, de a katolikus egyház egyik női szentje. Az ereklyét még a XVII. században ajándékozták a templomnak, s egy időben be is volt tiltva a kiállítása. A magam részéről meg is tudom érteni, eléggé sokkoló látvány egy ilyen drágakövekkel feldíszített csontváz...

Innen már a Hofbräuhaus felé vettem az utam, kínozott mind a szomjúság, mind pedig az éhség. A Hofbräuhaus történetének megértéséhez vissza kell kanyarodnunk az 1516-os Német Tisztasági Törvényre, amire nagy előszeretettel hivatkozik minden sörgyártó, aki betartja annak előírásait.  IV. Vilmos herceg elsősorban nem minőségvédelmi megfontolásból hozta ezt a törvényt, miszerint sör kizárólag vízből, komlóból és árpából készíthető, hanem olyan prózai okból, hogy ne okozzon élelmiszerhiányt az értékes gabonák - leginkább a búza - sörfőzdei felhasználása.

Na persze a politikusok akkoriban is elsősorban a saját zsebükre ügyeskedtek, tehát a nemes herceg rögtön fel is mentette magát a törvény hatálya alól, és így megteremtette a saját búzasör-főzői monopóliumát. Halála után fia, Nagylelkű Albert, majd unokája, V. Kegyes Vilmos lépett a Bajor trónra. V. Vilmos alapította a Hofbräuhaust 1589-ben, elsősorban a saját udvartartása számára, ugyanis elégedetlen volt a helyben főzött sörökkel (melyek akkoriban sötétek voltak, az eső világos sörig még vagy 250 évet kell várni, és Plzenben születik meg).

Fia, I. Miksa 1602-től a Hofbräuhaus-ban főzette a hercegi privilégiumnak számító búzasört. Miksa jó üzletember volt: kihasználva a monopóliumát és a búzasör iránti óriási keresletet, elrendelte az új Hofbräuhaus épületének felépítését, ez az, ahol jelenleg is áll. A bevételek növelése érdekében engedélyezte a müncheni kocsmárosoknak, hogy vásároljanak a hercegi búzasörből és azt a pórnépnek árulják.
Magát az épületet csak 1828-ban nyitották meg az egyszerű halandók számára, a kalandos életű, nőfaló, művészetpártoló, a 48-as forradalmak idején elűzött I. Lajos rendeletére. Érdekesség, hogy az első Oktoberfest is I. Lajos (1810-es) esküvőjéhez kötődik.

1896-tól megszüntették a Hofbräuhaus-ban a sörfőzést, mert egyszerűen kinőtte az épületet. Alapos átépítés után 1897-ben nyitották meg ismét, innentől csak mint vendéglátóhely üzemel. 1944-ben több bombatalálat érte, súlyosan megrongálódott. Az épület részben használható maradt, a felújítási munkálatok csak 1958-ban fejeződtek be. A történelem során több érdekes esemény középpontjában állt a sörfőzde. Büszkén hirdetik például, hogy amikor a 30 éves háború alatt a svédek elfoglalták a várost, 1000 vödör sört kaptak, hogy szíveskedjenek eltekinteni az egyéb fosztogatásoktól. Azt érthető okokból kevésbé reklámozzák, hogy 1920-ban Hitlerék itt tartották az első találkozójukat, majd 1921-ben egy gyújtó hangú beszéde után 4000 nemzeti szocialista híve Rudolf Hess vezérletével a szó szoros értelmében kiverte az épületből a gyűlésen részt vevő, de számukra ellenséges kommunistaként kezelt gyári munkásokat. Manapság szinte kötelező turistacélpont, napi több ezer vendég fogadására alkalmas, a hagyományos bajor ételek (malacsült, csülök, fehér kolbász, és társai) mellett természetesen a HB csapolt választéka a kínálat.

Ezeken kívül persze van perec is, no meg levesek is. Én nem vágytam akkor valami nehéz kajára, így egy hirtelen megüresedő asztal mellé lerogyva (nem volt sok), az orosz nyelvű étlapból, ami az asztalon volt, ráböktem a pincér csajszinál egy levesre, amiből annyit értettem, hogy tán májgombóc van benne, s alapvetően húsból főzhették. Hogy nagyot ne hibázzak, azért kértem perecet és sört is. Utóbbinál próbáltam elérni, hogy "csak" fél literes korsóval hozzon, de olyan degradáló nézés lett a jutalmam, hogy inkább kértem egy "rendes" korsóval.

A törzsvendégek lakatokkal őrzött korsói

A hely tényleg hatalmas, s nincsenek személyes hangulatú asztalok, a többségükhöz 6-8 ember tud leülni, s mivel nincs hova nagyon, teljesen ismeretlen emberekkel ülünk többnyire egy asztalnál. Hozzám is letelepedett pár percen belül egy fiatal spanyol társaság, kicsit szóba is elegyedtünk, készítettem róluk fotót a kérésükre, stb. Érdekes módon több mint a fele a csapatnak "gulyást" evett, úgy látszik ez nem csak Rodrigo kedvence. No persze, ez is inkább volt pörkölt, semmi leves jellege nem volt.

Az életvidám spanyol csapat mellett ülve eszembe jutott, hogy milyen jó lenne például itt Halmai Csongor barátommal (hogy csak őt említsem most itt a teljesség igénye nélkül, nem kell ám másoknak megsértődni...:)) üldögélni és beszélgetni pár korsó sör mellett, és nem rohanni sehova. De ilyen élmény manapság nem adatik meg sajnos...

Nekem viszont egy idő után fel kellett állnom, mert indult a vonatom vissza Oberammergau-ba. A továbbiakról majd később, ebből az Oberammergau saga-ból még hátra van nagyjából négy fejezet, ha nem számolok rosszul. Münchenről további fotók láthatók itt.