Oberammergau #5 - Laber és Garmisch-Partenkirchen (Partnach-klamm)

Mozgalmas napnak ígérkezett a vasárnap is... Egyrészt elhatároztam, hogy ha törik, ha szakad, aznap felmegyek a Laberre a felvonóval, nem várok tovább. Reggel még úgy tűnt, hogy ideális nap lesz hozzá, hét ágra sütött a nap. Sőt, még akkor is, amikor végre odaértem a felvonóhoz (jó kis séta volt). Séta közben elmentem a helyi madáretető gyártó háza mellett, a teljes kínálat közszemlére volt téve:

Amíg vártam a beszállítást, el tudtam olvasni néhány adatot is persze... A hegy magassága 1686 méter, maga a felvonó pedig 2175 méter hosszan visz fel, a menetidő mindössze 10 perc.

Pedig aztán elég lassúnak tűnt... A fülke maga elég kicsi, s valamiért beraktak egy stokedlit is. Nem tudom minek, hely úgy sincs hozzá, hogy bárki leüljön. Fűtés nincs, cserébe az ablakok egyike kinyitható, így útitársaim ki is nyitották. Ez különösen akkor volt kellemes, amikor féltávon megálltunk egy kicsit (odakint egy tábla tájékoztatott arról, hogy nem kell aggódni, ez egy tervezett megálló), s pont olyan helyen voltunk, hogy a szél kiválóan bele tudott kapaszkodni a kék himbálózó szerkezetbe.

Néhány kép a teljesség igénye nélkül az útról, no meg egy videó:

Szóval nem kell beszarni...

Itt már majdnem fent...

Amint látszik, "szépen" befelhősült addigra, örültem nagyon. Oberammergau alig látszik alant, de érdekes módon odafent a csúcson felértünk a felhők felé. Útitársaim felcsatolták a síléceket (az egyik botokat nem is hozott magával...), én meg leültem kicsit élvezni a napfényt, odafent érdekes mód a szél sem fújt...

Igen, az ott a Nap...

Nagyjából 20 percet töltöttem odafent, vártam, hogy tán tisztul valamit az ég, de remény se volt rá, s hamarosan a nap is elbújt ismét. Lefelé jövet könnyebb helyzetben voltam a falu fotózását illetően, mert teljesen egyedül voltam a fülkében:

Ott a templom környékén laktam...

Miután leértem, nyakam köré vettem a lábam, s siettem a vasútállomásra a buszhoz, másik tervem ugyanis az volt, hogy ellátogatok Garmisch-Partenkirchen-be. A síelés szerelmeseinek e név mindenképp kell, hogy mondjon valamit (még nekem is, pedig nem nagyon érdekelnek ezek a sportágak...). Aznap éppen világkupa verseny volt ott egyébként, de mire én odaértem, már minden lezajlott. Nem is bántam, nem volt kedvem a nagy tömeghez...

Az út nagyjából negyven perc odáig, s több megállója is van a busznak. Tapasztalatlan lévén, én elmentem a végállomásig, ez a vasúti pályaudvar is egyben. Ha tudtam volna, hogy pontosan merre megy a busz, no meg hogy mennyire nincsen semmi látnivaló a városban, akkor leszálltam volna korábban a síugrósáncok környékén, onnan indult ugyanis az a turistaút, amit Gary mindenképpen javasolt, hogy tekintsek meg. De nem tudtam ezekről a dolgokról semmit, így tettem egy röpke kis sétát a belvárosban...

A város egyébként már az osztrák határon fekszik, 700–710 m tengerszint feletti magasságban. A Bajor-Alpok hegyei veszik körül: Wank (1870 m), Eckbauer (1239 m), Kreuczeh (1652 m), Alpspitze (2626 m). De ezek még hagyján: a közelében van Németország legmagasabb hegycsúcsa, a Zugspitze (2962 méter). A város két korábbi város egyesítésével jött létre, a nyugati Garmischon folyik át a Loisach folyó, a keleti Partenkirchenen a Partnach patak, amely a Loisachba ömlik bele.Ez utóbbi patak az érdekesebb, de erről majd később. Erre a Zugspitze-re is fájt a fogam, de olyan sok pénzt kértek érte, és olyan felhős volt, hogy egyszerűen nem érte volna meg, kimaradt...

Garmisch és Partenkirchen tehát sokáig különálló települések voltak. Partenkirchent először az i. sz. 15-ben említik, mint a római kori Partanum városát, amely a Velence–Augsburg kereskedelmi út mentén feküdt. A város mai főutcája, a Ludwigstrasse az eredeti római utat követi. Garmischt a IX. században említik először Germaneskau néven, ami a teutonok településére utal a völgy nyugati végén. Érdekes, hogy ez a teuton lovagrend a Baltikumtól kezdve mindenütt ott volt egy időben...

A vidék Freisink püspök befolyása alá került, és Werdenfels várából igazgatta a pfleger, azaz a püspök megbízottja. A XVI. században a terület a kereskedelem visszaesése, a nehezen megmunkálható ingoványos föld, s az állattenyésztést nehezítő vadállatok nagy száma miatt évszázados gazdasági válságba került, amit még fokoztak a gyakori járványok is. Meg kell említeni, hogy ugyanakkor jól kifejlett boszorkányhisztéria is terhelte a helyzetet, 1589 és 1596 között 63 „boszorkányt” – a lakosság több mint tíz százalékát – végeztek itt ki. A kivégzések miatt kialakult ellenszenv, sőt rettegés miatt a Werdenfels várat az 1750-es években lebontották, köveiből épült a barokk Neue Kirche

(Új templom) a Marienplatzon, mely 1752-re készült el. A közelben már állt az eredetileg pogány templom alapjain épült Alte Kirche (Régi templom), amit ezután raktárként és fegyvertárként használtak, de azóta újból felszentelték.

S hogy miként egyesült a két város? Garmischt és Partenkirchent 1935-ben egyesítették Hitler parancsára, az 1936. évi téli olimpiai játékok miatt. Szép, mi? A két város lakói még ma is szeretik megkülönböztetni egymástól magukat, a partenkircheniek egyenesen sérelmezik, amikor – főleg a külföldiek – csak Garmischként emlegetik a települést. A külső szemlélő számára feltűnhet, hogy Partenkirchen régiesebb, míg Garmisch modernebb hangulatú és kinézetű.

Garmisch-Partenkirchen volt tehát az 1936-os téli olimpia helyszíne, amikor először szerepelt az alpesi sí az olimpia műsorán. Azóta is kedvelt síközpont, északi- és alpesi sí világversenyek és a hagyományos síugró (Négysáncverseny) január 1-jei helyszíne. (Az alpesi sí világbajnokságok közül itt rendezték a 1978. és a 2011. évi rendezvényt.) Garmisch-Partenkirchen pályázott a 2018-as téli olimpia megrendezésére is. (Sístadion, jégstadion, három síugró sánc, bobpálya van a városban, illetve a környéken.)

Mint utólag kiderült, én valószínűleg főleg a város Garmisch-t érintő részében jártam, Partenkirchenben nagyon nem. Annyi baj legyen, majd legközelebb. Szóval bóklásztam kicsit a pályaudvar környéki utcákban, de a fenti képeken lévő házak voltak a legnagyobb látványosságok, így fél óra elteltével inkább a tanösvény felé vettem az irányt, amit fent már említettem.

A tanösvényt úgy hívják, hogy Partnach-klamm, s a síugrósáncoktól nagyjából egy húszperces sétával elérhető. Egy szurdokról van szó, amely nagyjából 700 méter hosszú, s 80 méter mélyen bevágott hasadék a sziklában. A klamm szó magyarul szurdokot, hasadékot jelent, a Partnach patak pedig már szóba került korábban. A fenti méretek alapján a szurdok nem tűnik tán olyan izgalmasnak, mint amilyen valójában, de a való életben (különösen télen), lélegzet elállító... Sajnos az élményért ki kell fizetni egy kis pénzt (pár euró a jegy), de mindenképpen megéri...

Az út a patak folyás szerinti jobb oldalán kanyarog végig, sok helyen belevájva a sziklába. A tél miatt a természet sok helyütt többméteres jégcsapokat alakított ki, némelyek ezek közül sípokból álló fallá álltak össze..

S ha ez nem volna elég, néhány videó is:

No persze fotóztam én ennél többet is, ide lehet kattintani a többiért. Nagy szerencse egyébként, hogy a szurdok a mai állapotában fennmaradt. Voltak itt különböző tervek, például volt szó vízierőmű építéséről is. A régmúltban (a XIX. század végéig nagyjából), favágók "használták" a szurdokot, a ledöntött fákat itt úsztatták le. No persze sokszor elakadtak, ilyenkor nem kevés veszéllyel kellett őket jobb irányba terelni...

A szurdok után tovább mentem egy kicsit, el akartam menni a következő turistaházig, és ott ebédelni. De erről aztán hamar letettem, az út nagyon meredek és nagyon jeges volt, sokan jártak rajta. Visszamentem hát a szurdok elé, ott is volt egy kisebb étterem, s ott sikerült szert tennem egy újabb tipikus bajor kulináris élményre a szurdokról elnevezett fogadóban:

Az ebéd végeztével egy másik úton tértem vissza a városba, nagyrészt a vasúti sínek vonalát követve. Szerencsés voltam, mert elcsíptem az utolsó előtti buszt Oberammergau-ba. Ellenkező esetben még másfél órát kellett volna várnom, de aznapra már jócskán kisétáltam magam...