Egy kis kultúra...

Ma igazán érdekes látogatásnak voltam részese. Alo, a biztonsági tiszt a központban 8 év után elhagyja a céget augusztusban, így elérkezettnek látta az időt, hogy néhányunkat megismertesse életének egy másik szeletével, amiről 2010-2014 között sejtelmem sem volt... Nem egy tipikus észt katona ő, szeret sztorizgatni és mesélni, ki merem jelenteni, hogy az átlagosnál magasabb szociális érzékenységű ember volt mindig is, aki emellett benne volt minden marhaságban, tán elég csak azt megemlíteni, hogy amikor a "normális" emberek télen a mínusz húsz fokban a tengeren vágott lékben fürdőruhában fürdenek, ő gyakorlóban és bakancsban ugrott be a 4 fokos vízbe, ami valljuk meg, dupla szintlépés minimum...

Ezek után kissé meglepődtem, mikor azt láttam 2016-ban a faszbúkon, hogy evangélikus pappá szentelték Tallinnban...

Ma délután elhívott minket a templomába, hogy megmutassa, felmehessünk a toronyba, utána pedig igyunk egy sört a Pööbelben... Ebből aztán még a vártnál is jobb program kerekedett...

Mint írtam, nem nagyon volt tudomásunk a vallásos oldaláról korábban, a templomban mesélgetve és a sörözőben később kiderült mindennek a háttere. Alo barátom megjárt néhány missziót, többek közt a Közel-Keleten, így volt alkalma megtapasztalni a vallási szembenállás által okozott mentális károkat, a kilátástalanságot és ugyanakkor azt a kettősséget, hogy az egymástól minimálisan eltérő vallást követő emberek sok esetben milyen békében képesek megférni egymással, ugyanezen okból két kilométerrel arrébb meg ölni is képesek...

1998-ban aztán Tallinnba visszatérve az élmények hatására végigjárta a templomokat, hogy hol lenne leginkább szükség arra, hogy tegyen valamit a közjóért, így végül az 1938-ban alapított Peeteli evangélikus templomban találta meg a feladatát, ahol akkoriban a szovjet időkben történt 30 éves bezárás után még nem igazán voltak kellemes állapotok, és úgy érezte, hogy itt volna mit tenni...

A templomban kultúrházakból leselejtezett kárpitos székek voltak, az alagsor tele volt szeméttel, így tényleg volt mit tenni, évek mentek rá a takarításra és a kezdetleges felújításra, ami most is tovább folytatódik, de az eredmény magáért beszél...

Az utolsó képeken a felújított alagsor és a gyerekeknek kialakított szállás látható: itt az utcáról összeszedett, többnyire oroszajkú gyerekek laknak, akik innen járnak iskolába és Aloék próbálnak nekik segíteni az életben...

Alo közben 1998 után beiratkozott teológiára, amit 2004-re el is végzett, de akkor még nem készült papnak, elmondása szerint hozta magával ezt az élet... A tenplom előző lelkésze máshol vállalt el feladatot, őt pedig 2014-ben felkérték, vállalja el a gyülekezetet, s ez végül 2016-ra realizálódott...

Érdekes módon 1938-ban ezen a környéken pár házat leszámítva szinte semmi nem volt, Tallinn határa messze volt, így ez az épület "missziós" templomnak számított...

Aloból tehát lelkész lett, és még nagyobb szívvel-lélekkel vetette magát a munkába, és szinte mindent elolvasott a templom történetéről...

Az utolsó képen középen van Alo, és márványtáblán van már most megörökítve a neve... Az elődök egy része 1940 körül Szibériában töltötte élete utolsó éveit, ők nem sok időt szolgáltak...

Felmentünk a felújítás alatt lévő toronyba (jó poros lett mindenki, cserébe a fólia miatt semmit se láttunk...), és Alo ontotta a történeteket, kettőt elmesélek....

A főoltáron lévő Biblia Tartuból származik. X éve leégett ott egy vallási témájú könyvekwt árusító bolt, egyetlen egy becsomagolt könyv maradt épen, minden porrá égett. Az akkori tiszteletes megvette a csomagot és s könyvet, azóta itt pihen a templomban...

A másik sztoriban II. János Pál pápa baltikumi látogatása volt a középpontban. A pápa a tallinni főtéren celebrált misét, de oltárra nem gondolt senki, kivéve egy helyi asztalost, aki elkészítette ezt, kivitte a főtérre és a pápa a mise végén még meg is áldootta...

Érdekes módon a mise után nem gyűjtötte be senki, így lelkes hívők megpróbálták néhány templomba elhelyezni. Valahogy sehova se passzolt, így végül Alo temploma fogadta be, de azóta jópáran meg akarták már venni...

Érdekes tehát a hely a kimondottan egyszerű belső mellett, a teljes felújítás majd októberre lesz kész. Később a kocsmában Alo-t kérdeztem, hogy mennyire volt ez predesztinált régebben, hogy ő református lelkész lesz, de tagadta a szándékot, "hozta az élet magával". Mondott egy érdekes dolgot... Szerinte mindannyian lelkészek vagyunk: ha én megkérem, hogy segítsen, ő segíteni fog, ugyanez fordítva. Biztos benne, hogy én is segítek, mert az emberek alapvetően jót akarnak tenni... Hogy aztán ezt a többség nem hívja vallásnak, az más kérdés, de mindegy is: "én is csak vasárnap megyek templomba, amikor misét tartok, máskor nem ..."

A Pööbel után 11 óra felé még fényképeztem egyet: