ID Kártya, Real Madrid és a Viking falu

Zajlik az élet szépen, ma reggel azzal kezdtem, hogy elzarándokoltam a Tamsaare tee-re a megfelelő hivatalba, ahol az észt ID kártyáért lehet gyanútlanul folyamodni. Odakint száz métetes sor fogadott, kb így:

Szerencsére nyitáskor viszonylag záros időn belül beözönlöttünk a hivatalba, ahol meglepetésemre 35 (!) ádáz ügyintézővel találtuk szembe magunkat. Ennek megfelelően gyorsan haladt a sor, a fotózkodás után kb 20 perccel sorra is kerültem...

Az ügyintéző néni nem bírta az angol nyelvet, elvette az útlevelem és szépen elkezdte bekrampácsolni az adataimat a gépbe. Egyszer csak elkezdte ingatni a fejét, mint régen a bólogatós kutyusok a kalaptartón, aztán odahívta a kollégáját... Ő már tudott angolul, és elkezdte mondani, hogy nekem 2015-ben az akkor lejárt ID kártyám után újra megadták 5 évre a tartózkodási engedélyt, ami az egyszerű matek alapján 2020-ban jár le, és így ők csak 2020-ig adnak nekem ID-t, akkor majd hosszabbítanom kell...

Mondtam nekik, hogy ez nem gramek, én itt keményen fogok dolgozni, NATO egyezmény szerint, bla-bla-bla... Na rögtön felcsillant a szemük, végiglapozták az útlevelet a megfelelő pecsét után, megtalálták, és ezen felbuzdulva odahívtak egy harmadik nőt is, és már alig fértek oda a monitorhoz...

Ez az újabb matróna már lassan Shakespeare Vilmos szintjén volt, és pár perc után nekem szögezte a kérdést, hogy hogyan volt nekem pofám 2010-ben normál észt ID-t kérni, amikor nekem csak a NATO-s járt volna... Szerencsétlent úgy bemattoltam két másodperc alatt, hogy nézni is rossz volt: emlékeztettem rá, hogy az észt parlament az ezzel kapcsolatos törvényt csak 2014 tavaszán fogadta el, hát szegény teljesen magába roskadt...

Na innentől kezdve 20 perc intenzív karattyolás jött, olyan volt mint egy orvosi konzílium ahol épp azt döntik el, hogy a fűrész a bal lábba menjen vagy a jobba, de a vége szerencsére pozitív lett, kitöltöttünk mindent, és várhatom az emailes visszaigazolást. Fura, hogy a 25 eurós díjat csak készpénzben lehetett fizetni, pedig aztán minden ügyintéző asztalán ott figyelt a terminál...

Ebédre estem be csak így, utána benéztünk a piacra, ahol már lehetett kapni rókagombát, a legtöbb helyen 25 (!) euróért, még ez volt a legolcsóbb:

Aki viszont megfejti, hogy ez az eszköz mire való (egy olyan bolt kirakatában volt a piacon, ami a wc pumpán át a merülő forralóig (a zárakat ne felejtsem) minden szart árult...), az kap egy nagy tábla Kalev csokit:

És ha már a képeknél tartunk: a Kadriorg stadion mellett kajáltunk, ahol ez a sirály megvetően várta, hogy hagyunk-e maradékot...

A délután legnagyobb újságja pedig az volt, hogy szerencsés voltam az UEFA-hoz benyújtott pályázattal: augusztus 15-én megyünk Tónival az európai szuperkupa döntőjére, itt lesz Tallinnban. A Real Madrid és az Atletico Madrid fog játszani...

Mondjuk amikor megláttam először a hírlevelet, tuti biztos voltam benne, hogy kamu az egész, miért rendeznék ezt a meccset Tallinnban, ahol a legnagyobb stadionba is épphogy beférnek tízezren. De tényleg így van, és ha Hisztiano Ronaldo nem igazol el Madridból, akkor láthatom még egyszer játszani. Ennek örömére egy örök klasszikus található meg ezen a linken, érdemes klattyolni...

Munka után kimentünk a Vikung faluba vacsorázni, ahol már évek óta nem jártam. Arrafelé időközben kissé elszaporodtak a nyulak, a hal pedig még mindig fantasztikus...

Ezt követően még Tónival is megittunk egy sört, így a mai nap is hosszúra sikeredett, mert éjfél körül váltunk el. Így aztán most irány az ágy, holnap munka...