Pénteken arról volt szó az előzetes tervek szerint, hogy megnézzük együtt a szépen feldíszített főteret, de mire én végeztem a munkával, Nórinak már nem nagyon volt kedve elindulni sehová. Napközbenről egyetlen motívum érdemel említést, ez az ebéd. A büfében szinte minden nap van valamilyen napi ajánlat, ezúttal egy tradicionális karácsonyi észt étek volt soron. Tán említettem, hogy teszteltük a "véres hurkájukat", és az első gyártó, akibe beleszaladtunk, nem aratott nálam osztatlan sikert: valami olyan fűszert használtak, ami nekem nagyon nem jött be. Nos, pénteken, amikor megláttam a kirakott étlapon a kiolvashatatlan nevű fogást (meg fogom majd fejteni a nevét, de tényleg nem lehetett kibetűzni...), a büfés pali kézzel-lábbal (az angol nem az erős oldala) elkezdte nekem magyarázni, hogy miből is áll össze ez a kaja. Sajnos olyan alapszavak sem jutottak eszébe, mint árpa (rizs helyett árpa van a hurkában), így a fűszerekre már rá se mentem, tök értelmetlen lett volna. A tányérra került áfonyalekvár, párolt káposzta és birsalma befőtt is. Az áfonyalekvár kivételével szinte minden nagyon jól harmonizált... Hazafelé tehát nem mentem sehová, csak vettem némi gyümölcsöt, és viszonylag korán hazaértem. Az uszodánál szálltam le, és megkérdeztem a fodrász csajokat, hogy mikor tudnak fogadni (akkora volt már a loboncom, hogy Nóri simán bele tudott kapszkodni...), de csak másnapra volt helyük. Finom vacsora volt, Netti milánóit készített...
Ezt a kupacot szétszedem, mint Orbán Viktor a Költségvetési Tanácsot...
Hála az égnek nem esett számottevő hó sem pénteken, sem szombat reggel, így szombatra a házunk mellett elvivő Riga - Tallinn főűt szinte száraz volt. Mivel nem mozdultunk ki autóval bevásárolni már pár hete, kihasználtuk a lehetőséget, ki tudja, mikor lehet megint normálisan közlekedni. Elmentünk bevásárolni hát, mert vannak dolgok, amiket hátizsákkal cipelni ugye elég kellemetlen (például egy 10 kilós dobozos darabolt fa...). Nórinak nem nagyon fűlött hozzá a foga eleinte, de aztán csak rá lehetett beszélni. Hazafelé menet a lányok kidobtak engem az uszodánál, benemtem a fodrászhoz. Az a csaj, aki tegnap felvett a naptárba, nem is dolgozott, egy másik vágta le a hajam. Egy kukkot nem beszélt angolul, még szerencse, hogy a kollégája igen. Csak hát ő éppen egy másik vendég haját adjusztálta, így érdekesen ment a diskurzus. (Volt némi félreértés az elején, az 1 cm-t illetően: mindenáron csak 1 cm-t akartak vágni, hiába mondtam nekik, hogy nem, annyi maradjon...) De minden jó, ha a vége jó, Nóri mikor meglátott, azt mondta, hogy "kopasz apuka, meg se fognak ismerni a munkahelyeden..." Nórinak vettünk a Selver-ben egy testhezálló hólapátot, ezt végre tudja használni is. Naná, hogy kipróbálta, amíg engem a hajász párszáz méterrel arrébb kopasztott...
Az óváros kapuja
Ebéd után rendbe raktam Nóri ágyát, már régen terveztem, hogy felrögzítem rá a kuckós jelleget kölcsönző függönyöket. A tépőzár egyik fele egy ragasztós szalag, csak sajnos nem igazán ragad. Jól kiszúrtam vele, most felcsavaroztam az egészet. Még péntek este feltettük Nettivel a duplázó sínt a karnisra, de szombaton csak a sötétítő függönyt raktuk fel. Nóri ugyanis azt mondta, hogy akkor alszik a szobájában, ha lesz függöny, no meg ott fogja várni a Mikulást... Mi úgy döntöttünk, hogy a Mikulás hozzánk egy nappal korábban fog jönni, a hétfő reggel eléggé alkalmatlannak tűnt. Ennyi flexibilitás talán belefér...
Miközben Nóri a kanapén ülve mesét nézett délután (amíg mi a függönnyel dolgoztunk...), egyszer csak megszólalt, hogy "kiesett egy fogam". És tényleg, az egyik foga középen kipottyant, amiből neki rögtön az következett, hogy: "Akkor ma este fog hozzám jönni a Fogtündér????" Lemostuk a fogacskát, betettük egy zacskóba, és betettük a párnája alá. Amikor ezekkel a munkálatokkal készen lettünk, bementünk a városba. Nóri nem nagyon akart jönni, de a Mikulás miatt végül belelkesedett. Mert ugye ő már találkozott vele hétközben... A 18-as busszal bementünk az Estonia-ig, és elindultunk a főtér felé. Az óváros kapuja a sötétben különösen megkapó volt most: hófedte tornyocskák, és a megvilágítás se kutya.
Az út nagyon csúszkálós volt, itt sem nagyon takarították el a havat. Érdekes, hogy a járdák takarítása nem szívügye a helyieknek, és ez szinte kerülettől független viselkedés. A mi utcánkban sem lelkesednek érte a tulajdonosok, de a belvárosban sem. Így sajnos az a helyzet, hogy sok helyen a viszonylag friss hókása alatt ott van a napokkal (hetekkel) korábban letaposott hó, ami most már jég. A járókelők meg csúszkálnak, azt hiszem, pár esést bekalkulálhatok a télre...
A főtér nagy fája...
A főtér felé a kivilágítás egyre szebb volt, minden utcában lógtak a fényfüzérek, de az igazi csúcspont természetesen a főtér maga. A közepén ott áll egy hatalmas karácsonyfa, nem akarok hazudni, de legalább egy négyemeletes ház magasságú. Körülötte elszórva fabódék, ahol mindenféle csecsebecséket lehet kapni, kicsit olyasmi vásárt képzeljetek el, mint a Vörösmarty téren Pesten. Lehet kapni természetesen forralt bort is, a fűszerek illata betölti a levegőt.
Volt egy színpad is, ahol éppen nem volt semmilyen rendezvény, így a páréves gyerkőcök önfeledten rohangáltak rajta. Felengedtem rá Nórit is, ugyanis a Mikulás postaládával ápgrédelt bódéja előtt akkora sor kígyózott, hogy majd a fenyőfánál volt a vége. Fel is ötlött bennünk, hogy tán nem kéne sorbaállni (a héten Nóri ugye már járt nála), de aztán azt mondta, hogy mégis csak bemenne, így Netti beállt a sorba. Miután a színpadon már kellően őrültté váltak a gyerekek (a végén már csak egymást lökdösték fel kacagva, amiben Nóri is tevékenyen részt vett...), lehívtam Nórit, és körülnéztünk a sokadalomban.
Rengeteg ízléstelen frinc-franc volt a minőségi munkák mellett, de Nórit igazából egy dolog ragadta meg: egy nyuszifüles szőrmesapka. Szürke színű volt, de láttunk hasonlót fehérből is. Kissé drága, de annyira szeretné, hogy lehet, hogy megveszem neki, ha nem is feltétlenül ebben a vásárban... Egy kör után visszatértünk Nettihez, de ő még mindig csak a sor felénél járt, így elmentünk megnézni egy könyvesboltot Nórival, ahol ők már hétközben jártak.
Egy antikváriumról van szó, nincs messze a főtértől, és Raamatukoi névre hallgat. Ennek a kirakatában láttak meg Nettiék hétközben egy magyar nyelvű mesekönyvet, amelynek az a címe, hogy Józsika hét barátja. A történetnek nem csak az az érdekessége, hogy egy magyar nyelvű könyv ott figyel Tallinnban egy könyvesbolt kirakatában, hanem az is, hogy ezt a könyvet Tallinnban adták ki... De még nincs vége a sztorinak. Netti pár hete vett egy csomag minivirslit, aminek a zacskóján a mellékelt kisfiú képe van. Nagyon ismerős volt neki, és rájött, hogy a kiscsávó bizony az egyik gyerekkori diafilmjének sztárja, csak annak nem a fenti címe volt, hanem valami más. Egész konkrétan "A hét napjainak meséjéről" van szó, akit érdekel, megnézheti diafilm formátumban a linken. ("Jóska csak a Vasárnapot szerette, amikor játszhatott, lustálkodhatott kedvére. Elhatározta, elmegy hozzá és megkéri, minden nap ő jöjjön el. Útja a hét napjainak országain át vezetett, akik dolgoztak. Jóska segitett nekik, azok pedig megmutatták neki a tovább vezető utat. Szombat szépen megfürdette, felöltöztette, hogy illendően menjen Vasárnap elé. Mire megérkezett, már el is felejtette eredeti úticélját, mert maga is megszerette a dolgos hétköznapokat.") Elkezdtünk nyomozni, hogy milyen mese is ez tulajdonképpen, először arra gondolt, hogy orosz, mert van benne egy rakás nyírfa. Aztán, amikor pár héttel ezelőtt Gabi nálunk járt, azt mondta, hogy a mesében Péntek észt népviseletben van. Hát itt tartunk most, valószínűleg ez egy észt mese, és Netti nagyon szeretné ezt a könyvet karácsonyra. (Azóta, hogy e sorokat leírtam már meg is vettem a könyvet, és teljes döbbenetemre találtam belőle arab (!) nyelvű verziót is a boltban!)
Nóri elvezetett a könyvesbolthoz, és megmutatta a könyvet, szerencsére még ott volt a kirakatban. Nagyjából a követekező beszélgetést sikerült lefolytatnunk a -7 fokos tallinni sötét délutánban a kivilágított kirakatba bámulva:
- A Jézuska hogy fogja megtudni, hogy anya szeretné ezt a könyvet? - Hát majd megírjuk neki... - De hogy találja meg a boltot? - Hát majd megírjuk neki a címet. Látod, ott a tábla, Harju tanäv 1. - Na jó, de hogy fogja megtalálni a Jézuska a címet, van neki GPS-e?
Énekelj nekem valami szépet!
És az ember bírjon ki mindent röhögés nélkül... Visszamentünk a főtérre, addigra Netti már egész jól állt a sorban, nagyjából tíz perc múlva bejutottunk. Szegény Mikulás már nagyon le volt harcolva készletileg, nem volt neki se lufija, se semmije, csak néhány sütije a nagy tál aljában. Nóri készített neki egy kis manót (toboz volt az alja, volt neki egy fehér golyó kis fejecskéje (Nóri rajzolta az arcát), no meg persze sipkája, meg egy akasztó, amivel fel lehet lógatni a fára), de nem nagyon akarta odaadni a Mikulásnak, sőt beszélni se nagyon akart vele.
Így aztán inkább Netti mondta el, hogy ezt az ajándékot Nóri készítette, a Mikulás nagyon örült neki, természetesen. Megkínálta Nórit a sütiből, és kicsit beszélgettünk, észt-orosz-angol keverék nyelven. Kiderült, hogy 1965-ben ő járt Magyarországon, mint cirkuszi artista, néhány állomást fel is tudott sorolni a helyszínek közül: "Szegedi, Szekkesvefervar, Budapeszt..." No meg a "Béke szálló" Pesten, amelynek étterme a mai napig élénken él az emlékeiben, mert először ott látott olyat, hogy egy rakás ember koccint, aztán a poharat elhajítják a hátuk mögé...
A végén még énekeltünk is neki egyet testületileg, a magyar szöveget nem hiszem, hogy tudta hova tenni, de nagyon örült neki, az látszott... Amikor kijöttünk (de igazából már előtte is), Nóri már nagyon szeretett volna enni, így elvittem kis családomat a Lido-ba, erről a helyről már írtam korábban. A Solaris nevű bevásárlóközpontban van, félig-meddig önkiszolgáló étterem. Nóri választott egy sült oldalast sült krumplival, amiből persze a hús 90%-át nekünk kellett megenni. Hogy jó diétás legyen a menü, én még választottam hozzá egy sült csülök darabot, amit valami érdekes savanyú fűszerrel is ízesítettek, de nem volt rossz. Nóri még kért egy pohár turmixszerűséget is, az persze elfogyott...
És akkor jött a Tenkes kapitánya...
Elég későn értünk haza, és Nóri eléggé fáradt volt. Elővettük a tiszta csizmáját, és kitettük az ablakba. Közben ő folyamatosan ciripelt, hogy micsoda éjszaka lesz, jön a Mikulás, jön a Fogtündér, és még az is lehet, hogy a manók is jönnek. Nem beszélve az adventi naptárról... Olyan édesen lelkesedett, és nem nagyon tiltakozott, hogy bebújjon a saját ágyába, de azért leültem mesélni neki egyet. Na jó, volt az két mese is... Utána adtam neki egy puszit, kijöttem, és utána meg se szólalt. Reggel negyed hatig.
Mert akkor viszont felkelt. Éjszaka elrendeztünk mindent, szerencsére nem ébredt fel semmire. Viszont ez a negyed hat kissé meredek volt. Én nem is hallottam, hogy jön, már csak azt hallottam, hogy az ágyunk mellett megszólal:
- Anya, azt hiszem, járt nálam a Fogtündér... Eltűnt a fogam, de nem hagyott ott semmit helyette...
Megjött a Mikulás
Kizárt dolog, oda volt készítve két szép fogkefe. Netti felkelt vele, és sikeresen megtalálták a fogkeféket. Mi mind a ketten nagyon álmosak voltunk, és próbáltuk rábeszélni, hogy kicsit még pihenjünk. Hát gondolhatjátok, mennyi sikerünk volt ezzel az elképzeléssel. A saját ágyába már nem feküdt be, bebújt hozánk, és szépen észrevette, hogy a függöny mögötti árnyékok nem csak a cipőinket rejtik, van ott más is... Hát akkor meg kell nézni az ő csizmáját is, ezt igazán megérthetjük... Megértettük persze, de akkor se esett jól fél hatkor felkelni... Átmentünk vele a szobájába, és hamar nagy lett a boldogság. Régen láttam ennyire örülni.
Úgyse érsz utol...
Egy órán keresztül az új szerzeményekkel játszottunk (volt egy társasjáték is), aztán lassacskán mindenki megéhezett. Odakint az éjszaka esett egy kis hó (már előző este elkezdte), kimentünk hát Nórival lapátolni. Megjelent a mókus is, pótoltam neki egy kicsit a mogyorót, amikor sikerült utat vágnom az etetőhöz. Szerencsére az utcát Sztyepan elintézte, így kb. másfél óra alatt végeztem. Nórival még hógolyóztunk egyet (ő többnyire csak menekült), majd csúszkázott egyet, amíg én végeztem az utolsó simításokkal is.
Én értem be előbb....
Tervbe volt véve az uszoda is aznapra, de délelőttre már nem fért bele. Finom rántott csirkecombot készített Netti, amíg mi kint dolgoztunk, az idejét sem tudom, mikor ettünk utoljára ilyet. Hát még tán anyuéknál Várpalotán, az meg már régen volt... Ebéd után pihentünk egy kicsit, és megnéztük a "Nagyon vadon" című animációs filmet, ezt még én sem láttam. Voltak benne szomorú pillanatok is, de a nagy részét végignevettük, szerencsére. Utána összeszedtük magunkat, és elmentünk az usziba.
Jelentem, Nóri egyre ügyesebb, már meg sem kottyan neki a 25-ös medence, különösen ha engem kell üldöznie. Ezúttal rendesen tömeg volt, látszott, hogy vasárnap volt. Azt hiszem, át fogunk szokni a hétköznapra inkább, akkor nem voltak ilyen sokan. Mivel egyre biztosabban érzi a vizet, így megengedtem neki, hogy a nagymedence 110-es részénél beugráljon a vízbe, ezt örökíti meg a videó is alant. Gyorsan szokott telni az idő odabent, de most aztán különösen, fel sem tűnt nekem, hogy már több, mint egy órát bent töltöttünk.
Egy, kettő. három...
Vettem egy tíz alkalmas bérletet egy hete, és szerencsére nincsen névhez kötve, Netti jegyét is meg tudtuk venni rá. Nóri a végén még lecsúszott tízszer a csúszdán (egyre vadabb módokat bír kitalálni), körbeúszta a kismedencét, aztán elindultunk. Odahaza közben felfűtődött a szauna, így Nettivel mi beültünk egy kicsit, amíg Nóri megnézett egy mesét. No persze előtte "uzsonnáznunk" (fél hét volt) kellett, mert az úszástól mindig úgy megéhezik, mint a csuda. (Nem mintha én nem éheznék meg...)
Az esti elalvásról meg inkább ne is beszéljünk. Sejtettem én, hogy "egyéjszakás kalandnak" gondolta ő a saját ágyban alvást a Mikulás kedvéért, de mi most már nem tágítottunk, a saját ágyában aludt. De hogy előtte milyen hisztit csapott, és mit meg nem próbált, hogy ne így legyen, ezt jobb, ha nem tudjátok. Végül nagynehezen elaludt, de reggel persze megint nem akart óvodába menni...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése