2010. december 13., hétfő

Menyecske a kemencében

Nem bírom ki, hogy ne osszam meg Veletek, egy jó kis könyv került a kezembe a múlt héten. Rövid gömöri történetek vannak benne, a szerzője Ujváry Zoltán. Nem mondom, hogy mindegyik kivétel nélkül szórakoztató, de van közöttük néhány jó is, csak kettőt közölnék, a többit tessék elolvasni.

Finglobbantás

Amikor még suhanc voltam, úgy hetven esztendeje, nagyon szerettünk hatos filkóra játszani. nyári időben esténként megvártuk egymást a kapuban, és aztán valamelyik cimborához bementünk. Egyszer már együtt voltunk öten, vártuk a hatodik cimborát, Abruzs Lajost. Az egyik fiú kitalálta, hogy addig gyújtsunk fingot. Aki érezte, hogy finghatna, letolta a nadrágját, de volt, aki gatyában járt, az meg felhúzta, a másik oda tartotta az égő gyufát, a fing meg aztán nagyot lobbant. Amikor megjött Abruzs Lajos, azt mondja, hogy ő is gyújt egyet.
- Az enyémet gyújtsd meg Lajos - mondja neki Morvai Miska, aki aznap cseresznyét volt szedni.
Tartja Lajos a gyufát, hát Miska az egész karját lefosta a fekete cseresznyétől. Abruzs Lajos sírva fakadt, s elment haza kimosakodni. Azon az este már nem játszottunk hatos filkót...

A dereski kislány a színpadon

Színielőadást tartottak Deresken. Úgy tervezték, hogy egy kislány verses köszöntőt mond az előadás előtt. Amikor a terem megtelt néppel, a kislány kiállt a színpadra. Mondja a verset, de a felénél megakad. Csak áll, de nem jut eszébe a folytatás. Az asszonyok az első sorban elnevették magukat. A kislány várt egy kicsit, majd rákiáltott az asszonyokra:
- Mit nevettek, vén kurvák!
A nézőtéren óriási taps tört ki. A kislány meghajolt, és mint aki jól végezte dolgát, lement a színpadról.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése