Nem tudom, hányan ismeritek a Hólyagcirkuszt, ez előtt az előadás előtt én semmit sem hallottam róluk. Nem igazán cirkuszi előadást kell elképzelni, főleg nem hagyományos értelemben. Nincsenek lélegzetelállító attrakciók, fizikai határokat feszegető látványelemek, helyette van szokatlan és különleges zene, felejthetetlen figurák, és a figyelmet minden szempontból lekötő előadás. Ezt a "műfajt", amit ők művelnek, tényleg az utcákon, vásárokon tudom leginkább elképzelni, pontosan abban a közegben, ahol most az előadás végbement... Nem voltak sokan (talán heten-nyolcan), de az előadásban használt hangszerek száma ennek a többszöröse. Nem nagyon tudtam a dobon kívül felismerni egy hangszert sem, az előadás végén kiderült, hogy nagyon sok közülük saját kreálmány.
Nem ragozom tovább, helyettem inkább beszéljenek a képek és a videók, érdemes őket megtekinteni. Összefutottunk az előadás alatt a magyar közösség számos tagjával, a követségről ott volt János családostul (János hívta meg Tallinnba a társulatot...), Gabi is, no meg találkoztunk Ritával és a kislányokkal is. Rajtuk kívül még találkoztunk egy magyar kismamával is (ő is Rita...), akinek a karján egy aranyos csöppség ült, aki Leon névre hallgatott...
Az előadás végén Nóri és a többi gyerkőc rászabadult a hangszerekre. Nagyon kedvesek voltak, megengedték a gyerekeknek, hogy mindenki kipróbálja azt a hangszert, amelyiket akarja, és annyiszor, ahányszor csak akarja. Páran dobtak pénzt a kalapjukba is, egy nő pedig egy reklámzacskót tett le, de gyorsan el is ment. A művészek megdöbbenve realizálták, hogy a zacskóban bizony néhány sör van, bár nagyon azért nem bánták...
Nóri nagyon szeretett volna virágot venni a téren az árusoktól (az alanti képen látszik is). Hazafelé aztán majd elaludt a buszon, pedig meséltem neki könyvből rendületlenül:
Pénteken sok izgalmas nem történt, csupán két dolog. Én mentem értem az oviba, de amikor odaértem, nagyon sírt. Sajnos oroszul még nem vagyok a topon - s akkor még finoman fogalmaztam - így csak annyit értettem meg a síráson keresztül az óvónő beszédéből, hogy Nóri valahogy elesett. Nóritól még ennyit sem tudtam meg, kicsit ellentmondásos volt a történet. A lényeg, hogy valahogy bevágta a lábát, a sípcsontján egy "szép" zúzódás látszott. Szerencsére a jöttöm kissé kizökkentette a letargiából, két perc múlva már szaladt fel a rajzaiért. Most nem mentünk ovi után semerre, mert le szerettem volna nyírni a füvet, kissé megnőtt már.
Életemben nem csináltam még ilyet, de valahogy el kell kezdeni... Előtte megpróbáltam összeszedni a tobozokat, de annyi volt belőlük (egy teljes vödröt gyűjtöttem...), hogy még a nyírás idejére is maradt bőven elbújva a fűben. Szerencsére a fűnyíró kése nem lövöldözte őket azért szanaszét, tán kettő vagy három koppant a lábamon. Majdnem két órán keresztül küzdöttem a kerttel, de nyilván lehet ezt hatékonyabban is csinálni, legközelebb gyorsabb lesz. Az eredmény azért nem lett rossz:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése