2011. május 29., Tallinn - Varsó - Bygdoszcz
Hol is kezdjem? A dolog munkai hátteréről sokat nem lehet mesélni, elég tán annyit tudni, hogy egy egyeztető megbeszélésre indultam a lengyel városba. Vasárnap koradélután indultam, így a pakolással nem kellett kapkodni, ott volt szinte az egész hétvége. Kiválasztottam majdnem a legkisebb bőröndünket, mert vonatozás is be volt tervezve, nem volt kedvem sokat cipekedni...
Taxival mentem ki, Netti és Nóri elkísértek az utcasarokig. A taxi nem jött időben, már épp azon voltam, hogy felhívom őket, amikor csörgött a telefonom. Interneten rendeltem meg a taxit, így tévedés, félrehallás kizárva, ennek ellenére sikerült elrontaniuk a házszámot. Nem nagyon szokták a taxisok a házunkat megtalálni, így szoktam nekik instrukciókat írni, de úgy látszik most ez sem volt elég... No mindegy, két perc késéssel megjött az ipse, indulhattunk.
Varsó felé kellett először venni az irányt, ott az utazás érdekes fordulatot vett. De ne szaladjunk ennyire előre. Szerencsém volt az idővel, így a felszálláskor egész sok mindent lehetett látni:
 |
| Az Ülemiste tó széle |
A belseje kissé olvadékony csokiból készült, így amikor a leszálláshoz készülődvén belenyúltam a zsebembe, nagyon káromkodhatnékom támadt. Folyt már az egész, csak a csomagolás tartotta egyben. Ahogy benyúltam a zsebembe, rögtön realizáltam ezt, még szerencse, hogy belülről nem sikerült összekenni. Kívülre azért csöppent ez meg az, volt mit mosnom este a szállodában. A leszállás hevében viszont nagytakarításra nem maradt idő, siettem a taxihoz. Előtte azért még fel kellett vennem a csomagot, amit kritikán aluli lassúsággal kaptam meg, nem is nagyon tudtam hova tenni a dolgot...
 |
| Tájkép Varsó előtt... |
Húsz évvel ezelőtt jártam néhányszor Varsó közponjában ezen a részen, de olyannyira megváltozott minden, hogy rá sem ismertem a környékre. Megmaradt egy toronyépület, amire emlékeztem, de az állomásépület maga sem ilyen képpel élt bennem:
Az állomás belülről hasonlóan kaotikus, mint bármelyik budapesti pályaudvar, sem jobb, sem rosszabb... Próbáltam rájönni, honnan indul a vonatom, viszonylag hamar sikerült meglelni. Még volt egy kis időm, így nyugodtan elmentem beszerezni némi ellátmányt vacsorára. Lementem a peronhoz, megettem a szendvicset, és vártam, hogy jöjjön a vonat. A kijelzőre tök más volt kiírva, az érkezési időpont pedig vészesen közeledett (elvileg Bialystokból jött a vonatom...) Megkérdeztem egy mellettem álló fiatal csajszit (úgy nézett ki, mint aki tán tud inglisül), szerencsém volt, beszélte Shakespeare kései utódainak tájszólását. Elmondása szerint az, hogy én húsz perce mit láttam a kijelzőn, annyira releváns errefelé, mint mifelénk a választási ígéretek, jobban teszem, ha megnézem újra. Hurrá, rohanás újra fel, tábla újra ellenőrizz, és lássatok csodát, a vonat immáron egy tök másik vágányra érkezik... Nyilván bemondták lengyelül, de ebből én meg vajmi keveset értettem...
Még épp annyi időm volt, hogy átrohantam a másik platformhoz, lépcsőkön újra le, s mire leértem, épp beállt a vonat... Az utolsó kocsi utolsó ajtajánál küzdöttem volna éppen fel magam, amikor egy hang megszólalt mögöttem:
- Jó napot kívánok...
Hát erre számítottam a legkevésbbé.... Egy volt kolléga állt mögöttem egy gigantikus bőrönddel, Gellért, aki tőlem öt méterre dolgozott az észtországi kiküldetés előtt... Ő is meglepődött kissé, de nem volt időnk felocsúdni azonnal, meg kellett küzdenünk a helyünkért a vonaton. Szerencsére még a bőröndjeinket is fel tudtuk tenni, így mondhatni kényelmes utazás elé néztünk, a körülményekhez képest. A Varsó - Bygdoszcz viszonylat egy négy órás etap, így egészen nem volt mindegy, hogy van-e az embernek útitársa egy ilyen hosszú útra, vagy sem. Gellért is Bygdoszcz-ba jött tehát, csak egész más okból, és teljesen a vakvéletlen hozott össze minket. Ő már elérhette volna a korábbi vonatot is, de nem jött össze. Pont úgy járt a kiírásokkal, mint én, s így ő is csak az utolsó pillanatban jutott el a helyes vágányhoz. És hogy pont annál a kocsinál, és pont annál az ajtónál fussunk össze, ez már tényleg elég véletlen (nagyon hosszú vonat volt)...
Ő is taxival jött a reptérről, de ő csak egy 70-es számlát hozott össze, holott neki is az volt az érzése, hogy csúnyán átverték. Ez az érzés aztán Bygdoszcz-ban teljes bizonyossággá vált, mert a fele olyan hosszú útért ott csak 10 zlotyt kellett fizetni. Még ha Varsó kétszer drágább, akkor is csúnyán lehúztak... A négy óra tehát így kellemesebben telt, bár mindketten elég fáradtak voltunk már az út végére. Nem is vágytam már másra, csak egy zuhanyra, és hogy le tudjak feküdni. Szerencsére ezzel nem volt hiba, a szállodát könnyen megtaláltam, a szobám is megvolt, a többit már csak rajtam múlt...
 |
| A Hotel Pod Orlem ("a sas alatt...") |
2011. május 30., Bygdoszcz
Egész jót aludtam, de felkelni mégsem volt könnyű. Úgy gondoltam, hogy reggelizni még civilben megyek le, de az első ember, akit az étteremben megláttam, egy magyar egyenruhában lévő ezredes volt. Ráköszöntem, nagyon meglepődött, hogy valaki magyarul szól hozzá. Kiderült, hogy ő Ankarában dolgozik, és már pár napja itt van. Beszélgettünk egy kicsit, majd én felrohantam átöltözni, és Nettiékkel is beszélni akartam. Most el voltunk egymáshoz képest csúszva egy órával, volt esély rá, hogy ovi előtt még elcsípjem őket, sikerült is.
Busszal vittek minket a megbeszélés színhelyére, a Joint Force Training Center-be. Gellértnek is itt volt a rendezvénye, bíztam benne, hogy összefutunk. Ebédidőben sikerült is, délelőtt pedig találkoztunk a központban dolgozó magyar kollégával is. Estére így körvonalazódott egy kis program, aminek az lett a vége, hogy négyesben elmentünk egyet bóklászni a városban, illetve vacsorázni...
 |
| A szálloda melletti utca |
 |
| A Brda folyó |
 |
| A számos hidacska egyike |
 |
| A főtér |
 |
| A folyó ismét |
Kicsit párhuzamot lehet vonni a város és szülővárosom között, ugyanis ez a város és Szombathely is a híres Borostyánkő út mellett fekszik. Akkoriban a rómaiak "Bydgostia" néven emlegették... Nem akarom nagyon részletesen taglalni a várost ért eseményeket, pedig lehetne. Járt erre a német lovagrend is, 1555-ben pedig rendeletben tiltották meg a zsidóknak, hogy letelepedjenek itt... Amikor Lengyelországot először szétdarabolták 1772-ben, akkor a Porosz Királysághoz került.
1773-ban kezdték építeni a bydgoszczi csatornát, amely a Brda és Noteć folyókat köti össze és ennek következtében az Oderát a Visztulával. A XIX. századtól rohamos volt a fejlődés, megépült az első vasútvonal Piłáig, majd tovább Gdańskig, Toruńig és Inowrocławig. A XIX. században a város leginkább német jelleget öltött (többek között azért, mert mesterségesen elszeparálták a városközpontot a lengyel külvárosoktól, a belváros mai képe is inkább német). A városban tartott erős német helyőrség korábban meggátolta a gyengén felfegyverzett lengyel lakosság csatlakozását a nagylengyel felkeléshez, annak ellenére, hogy az egyik döntő csata Brzoza Bydgoska faluban, Bydgoszcztól 3 km-re zajlott le. A versailles-i szerződés értelmében 1920. január 20-án a nagylengyelországi hadsereg megszállta a várost.
1920 után, amikor megalakult a modern Lengyelország, szintén jelentős német kisebbség maradt a városban. A II. köztársaság idején elveszítette a vajdaság fővárosának rangját először Poznań, majd Toruń javára. 1939. augusztus 3-án harcok törtek ki a lengyel egységek és német diverzánsok között, akiket helyi németek is támogattak (többek között a Hitlerjugend tagjai). Az elfogott német diverzánsok egy részét agyonlőtték, másokat bebörtönöztek. Az etnikai izgatások hatására legkevesebb 358 németet öltek meg, köztük nőket és gyermekeket is. A német propaganda az eseményeket "Blutsonntag"-nak (Véres vasárnap) nevezte el... Miután a Wehrmacht megszállta a várost, a lengyel lakosság ellen megtorló intézkedések kezdődtek a Véres vasárnapban betöltött szerepük miatt: kivégzések és koncentrációs táborba internálások következtek. Bydgoszczot Bromberg néven Kelet-Poroszországhoz csatolták. (A németek közel 37 000 lakost öltek meg.)
A felszabadulás után Bydgoszcz a pomerániai vajdaság fővárosa lett Toruńnyal együtt. 1973-ban Bydgoszczhoz csatolták a közeli Fordon várost, a lakosság azóta duzzadt fel ennyire.
Miközben ezeket a dolgokat Gyuri nagyjából elmesélte (azért nem ilyen részletességgel), átmentünk egy hídon, és a fenti főtérre jutottunk kis idő elteltével. A város főtere akárhol lehetne Magyarországon, a stílusjegyek ugyanazok, körben mindenütt klasszicista épületek Mária Terézia korától kezdve. Addigra már kellően megszomjaztam, így nem tudom, hogy Gyuri erre érzett rá, vagy maga is szomjas volt-e, de a lényeg az, hogy beterelt minket egy jazzkocsma szerűségbe...
 |
| Az este első alkoholtartalmú italai |
Szóval ezt az életmentő pakkot magunkévá tettük, majd folytattuk a sétát. Nem túl nagy a belváros, de néhány híd azért van, a következő híd ami elénk került az operaháznál, éppen egy gyalogos híd volt. Itt is dívik a sok helyütt látható szokás, a magukat együvé tartozónak gondoló szerelmespárok kézen fogva elmennek a legközelebbi lakatoskellékeket árusító kereskedelmi egységbe, megveszik a legnyálasabb kinézetű lakatot, amelyen van jó nagy felület gravírozni is, majd a következő útjuk a lakatoshoz legközelebb eső gravírozó mesterhez vezet. Addigra már olyan szintű alfahullámok kerítik őket hatalmukba, hogy egyáltalán nem esik nehezükre kiötölni néhány elképesztően érzelgős mondatfoszlányt, amit rá lehet applikálni a szerencsétlen lakatra. Természetesen kötelező kellék a nevek és a dátum elhelyezése is...
 |
| Az operaház |
Eszméletlen meleg volt, főleg nekem, Tallinn után. Pedig már estefelé járt az idő, de a kánikula nem akart engedni. A gyerekek sok helyen a szökőkutakban és a mesterséges vízfolyásokban fürödtek, nem nagyon törődtek semmivel. A második séta etap után Gyuri elvitt minket egy étterembe a vízpartra, ahol összefutottam azzal a csapattal, akikkel egész nap az időt töltöttem... Ők kint ültek a teraszon, de nekünk már csak bent jutott hely.
 |
| Ennyire volt meleg... |
 |
| A Karczma Młyńska kívülről |
Elméletileg sok hagyományos lengyel étek tesztelhető itt, Gyuri rögtönzött prezentációja alapján levesnek választottam egy Żureket. Ez tulajdonképpen nagyon hasonlít a mi becsinált leveseinkre, csak hús helyett kolbász van benne. A neten a recepteket böngészve sokféle verzió van belőle, némelyik azt állítja, hogy a sűrűségért felelős teljes kiőrlésű lisztet nem árt a főzés előtt napokig vízben áztatni, ez adja a savanykásság egy részét... Mindenesetre a leves maga roppant ízletes és fűszeres, ha nem nagyon éhes az ember, simán kivált egy főétkezést szerintem. Másodikra egy pisztrángot választottam, a pincér javaslatára. Az a helyzet, hogy ennél azért már ettem sokkal jobbat is, de azért nem volt rossz...
 |
| A pisztráng |
A javasolt hely állítólag néha veszélyes is tudott lenni, ahogy Gyuri Rejtő örökbecsű soraival megfogalmazta, néha "az úri közönség az asztalon táncol". (Az első megfejtőnek küldök egy csokit, aki megmondja, honnan van ez... Bár a Rejtővel túl sokat segítettem...) Szerencsére ezúttal viszonylag békés volt odabent a hangulat, senki nem akart különösebben hangoskodni, vagy rendet bontani. Gyuri kérdés nélkül kikért a sör előtt egy őrült kutyát mindenkinek, Gellért arcát elnézve neki ez már nem nagyon hiányzott...:)
Az estét a magam részéről egy Specjal Jasny Pelny nevű sörrel zártam, arra a sörre sem tudnék semmi rosszat mondani. Ezt követően szépen hazasétáltunk, és affelől semmi kétségem sem volt, hogy nagyon jót fogok aludni...
2011. május 31., Bygdoszcz
Ez a nap munkaügyi szempontból azért volt sokkal jobb, mint az előző, mert már délben végeztünk. Feladtam pár képeslapot, majd elindultam egy nagyobb sétára. Bejártam a Brda partját oda és vissza, igazából azért hogy kipróbáljam a "vízi villamost", Bygdoszcz egyik büszkeségét. A végállomást meg is találtam, de ott háromféle menetrend volt kifüggesztve. Igazából mindegy volt, hogy melyik az érvényes, az világosan lejött mindegyikből, hogy minimum két órát kéne aszalódnom a napon, ha utazni szeretnék vele. Hát ennyit nyilván nem ért az egész...
Visszasétáltam hát a város felé. Olyan meleg volt, hogy még a kacsák is csak pihegtek a folyóparton, mozdulni egyik sem tudott. Elhatároztam, hogy ha visszatérek a belvárosba, életmentő jelleggel megiszom egy sört. Szeretem az ilyen terveket, egyszerűek, és könnyen megvalósíthatóak, garantált a sikerélmény...
Betévedtem a város "bevásárló utcájába" is, de ez eléggé elhanyagolt, az az igazság. Némelyik épület kifejezetten romos. A Brda partján találtam egy olyan játszóteret, hogy Nóri egész biztos órákat el tudott volna ott tölteni, majd a séta hevében azt vettem észre, hogy pont a tegnapi étterem mellett haladok el. A terasz most kellemesen árnyékban volt, nem sokat haboztam hát, beültem egy sörre...
Azt beszéltük meg Gellérttel előző este, hogy a vacsorát együtt költjük el aznap is, de addig még rengeteg időm volt. Nagyjából a belvárost bejártam, múzeumokba nem volt erőm menni. Vettem térképet és Nórinak egy macit egy könyvesboltban, majd bementem egy légkondicionált szupermarketbe. Itt beszereztem némi csokit és sört, majd visszamentem a szállodába. A szállodáról is van néhány képem, érdemes őket szerintem ide betenni, különösen a bejárati ajtó kilincse érdekes...
Gellért jó későn végzett, addig én kicsit még a szobámban is pihentem, lefürödtem és hasonlók. Próbáltam nagyjából össze is pakolni, de sok kedvem nem volt hozzá. Még hat körül sem jelentkezett, viszont én nagyon éhes voltam, leugrottam egy hot-dogra a szálló mellé. Volt vele szemben egy fagyis is, elcsábultam itt is. Ahogy belenyaltam a fagyiba, rögtön Magyarország jutott eszembe, ugyanazokat az ízeket éreztem, mint gyerekkoromban... Sajnos a városban az eladók angol nyelvtudása nem a legjobb, szinte alig tudtam magamat valakivel megértetni. A fagyis lány volt az üde kivétel...
2011. június 1., Bygdoszcz - Varsó - Tallinn
Nem kellett taxit hívnom, a JFTC küldött értem autót reggel, azzal mentünk a reptérre. Hazafelé szerencsére nem kellett vonatozni, végig repülővel mentem. Ezzel nem is lett volna semmi gond, de a LOT nagyon rossz napot fogott ki. Vagy inkább én... Kezdődött azzal, hogy a gépem Varsó felé "kissé" késett. Varsóból jött a gép, amire fel kellett szállnunk, de majd egy órás késéssel jött meg. Mire nagynehezen felszálltunk az egy órás késés meg is volt. Nem lett volna még ezzel sem semmi bajom, ha az átszállás nem lett volna szűkre szabva.
Varsóba megérkezve újra (!) át kellett esni egy biztonsági ellenőrzésen, fogalmam nincs miért, induláskor már végignéztek Bygdoszczban. Természetesen alig volt idő már, és mindezek tetejébe az összes (!) átszálló utast egy olyan biztonsági pontra eresztették rá, ahol két helyen folyt csupán az ellenőrzés. Iszonyú hosszú sor torlódott össze, és pár perc múlva még tetézték a dolgot: az egyik sor lezárták. Teljesen biztos voltam benne, hogy le fogom késni a gépet, a kiírás szerint már folyt a beszállítás. Mindenki próbált előrébb jutni, én is megpróbáltam pár embert megkérni, hogy engedjenek előre. Nagy sikerem nem volt, a biztonságiak meg röhögtek az arcunkba, ez volt a legdurvább.
Egy életre megutáltam a varsói repteret, de a futás még hátravolt. Rohantam a kapuhoz, erre mit látok? A nagy táblán lévő kiírásnak (mi szerint a beszállítás már 20 perce megy...) a valósághoz annyi köze volt, mint a választási programoknak, az égvilágon semmi!!! Kanyarban sem volt még a beszállítás, "természetesen" ez a gép is késett! Megnyugodva rogytam le, most már nagy gond nem lehet, csak egy wc kéne. Gondoljátok volt? Hát nem. Mindkét irányban elmentem többszáz méterre, sehol semmi. Megkérdeztem a személyzetet, széttárták a kezüket... Ilyet én még nem láttam, ennél még a sokat szidott pesti reptér is jobb.
Tán nem meglepő, hogy miután felszálltunk, az első utam a kétbetűs helyiség felé vezetett... A nap megkoronázása az volt, hogy az ebédosztásból engem, és az előző sorban ülő hölgyet simán kihagytak, de ezen már meg sem lepődtem. Szó nélkül azért nem hagytam, olyan éhes voltam, mint a kutya...
Hát így végződött ez a kiruccanás, de ne fejezzük be rossz szájízzel: megérte eljönni Bygdoszcz-ba, érdekes várost ismerhettem meg...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése