100 éves a Kalev, a Gyermeknap első felvonása

Mielőtt a hangzatos címre térnék, pár szó gyorsan az elmúlt napok (vagy inkább hét) legfontosabbnak tűnő eseményeiről, ugyanis a jövő hét elég zsúfolt lesz (konferencia lesz nálunk egész héten, esti programokkal is tarkítva), így nem nagyon lesz időm blogot írni. Szóval a héten megjártam Lengyelországot is (Bygdoszcz, erről majd részletesebben később...) munkaügyileg, és kaptam mindenféle híreket több forrásból otthonról. Ez utóbbiak sajnos többnyire rosszak. A legújabb biztosnak tűnő hír az (hivatalos papírom persze még nincs róla...), hogy a kintlétünk egy évvel rövidül, a jelek szerint 2013 júliusában megyünk végleg haza 2014 helyett. Örülök is neki, meg nem is. Ki tudja, Nórinak tán jobb, hogy csak egy évet kell itt iskolába járnia, de lehet, hogy addigra megszeret itt, ezt nem lehet tudni. Ha az anyagi szempontokat nézem, akkor ez bizony kemény érvágás, a tervezett megtakarítás 27 százalékának huss... (Azért nem 25, mert három hónappal eleve később jöttem ki, a váltás időpontjánál pedig ezt nem veszik figyelembe, így 2 év 9 hónapot leszünk kint...) Ez csak az egyik rossz hír volt anyagi szempontból, terveznek még mást is, nem részletezem. A lényeg az, hogy ha mindent beváltanak, amit terveznek, nagyjából elúszik a 3 év 9 hónapra kalkulált megtakarításunk 35-40 százaléka. Ennek pedig tiszta szívből nem tudok örülni...

De majd meglátjuk, június végéig véglegessé válik a döntés mindkét fronton. Térjünk hát vissza a kronológiában a múlt hét péntekre, az sokkal vidámabb lesz. Péntekre nem mondtak valami csúcsszuper időt, de hétközben megrendeltem ennek ellenére három jegyet odabent egy érdekes rendezvényre. A munkahelyemtől nem messze van egy stadion, a Google térképén már korábban észrevettem, jól lepusztultnak tűnt a képeken. A stadion a Kalev sportegyesületé, amely idén ünnepelte fennállásának 100. évfordulóját. Ennek örömére rendeztek egy meecset a Pärnu csapatával, előtte utána élő zene, stb. Jó kis programnak tűnt, pláne, hogy Nóri már hónapokkal ezelőtt kifejtette, hogy nagyon szeretne megnézni egy futballmeccset. Voltak kétségeim, hogy kibír-e egy egész meccset, de ez a meccs legalább nem este kezdődött, csak fél hétkor. Szóval megrendeltem a jegyeket, és a végén még a kedvezményes jegyárat sem kellett kifizetni, mert a sorkatonáknak nem kellett jegy egyáltalán. Fura itt a rendszer, a laktanyán belül lévő híradó zászlóaljnál (övék a laktanya tulajdonképpen...) lehet néha sporteseményekre jegyeket kérni, de a sorkatonáké az elsőbbség az ingyenjegyek tekintetében. Az utolsó sorkatonákat idén pont pénteken eresztették haza, a következő csapat csak nyár vége felé jön. Ezeknek a fiúknak meg aztán úgy hiányzott ez a délutáni meccs, hogy csak na, húztak hazafelé mindannyian... Mondjuk utoljára még jól megszívatták őket. Egész nap hol esett hol nem, délutánra, amikor elindultak haza, éppen esett. Amikor kijöttek az épületükből, kezükben a kis motyójukkal, a kiképzők szépen felsorakoztatták őket a fűre. Ki kellett pakolniuk az összes cuccukat az esőben a vizes fűre, és egyenként mindenki cuccát átnézték, hogy nem visz-e haza valami turpisságot... Hát ugyanezt el lehetett volna intézni bent az épületben is, száraz helyen...

Szóval hol esett, hol nem, de délután négy után elállt szerencsére. Netti elment Nóriért az oviba, és kocsival jöttek ide hozzám. Elintéztem, hogy beállhassunk az őrzött parkolóba, majd közösen elindultunk a stadion felé. Már messziről lehetett hallani a zenét, de amikor odaértünk, még nem engedtek be, várnunk kellett pár percet. Odabent gyülekeztek már az árusok, volt játék, lufi, hot-dogos, sörsátor, saslikos, amit el lehet képzelni.

A legutóbbi sajnos még csak éppen kezdte kipakolni a faszenet, pedig lett volna rá igény, hogy elkezdje sütni... Leültünk a VIP-páholy mellett balra. Igazából a stadion túlfelére akartunk ülni, de azt a felét a rendezők teljesen lezárták. A bal oldali kapu mögött állították fel a rendezők a színpadot, de a katonazenekar persze a gyepen és a futópályán játszott, oda nem mentek fel. Őket 17:30-ra írták, de az egyik zenész kissé elkésett, így később kezdődött a produkció:

Nóri egy idő után túl hangosnak ítélte meg az eseményeket, így kicsit körülnéztünk. Nem csak a neten volt lepusztult ez a stadion, sajnos élőben is. Egy lapon sem említhető az A. Le Coq arénával, ehhez képest amaz igazi ékszerdoboz. Nórit mondjuk nagyon nem zavarta semmi, róttunk néhány kört, majd persze kitalálta, hogy éhes. Leginkább a saslikos sátor felé húzott, de ott még mindig csak azzal voltak elfoglalva, hogy feltöltsék faszénnel a sütőalkalmatosságot. Vettem hát neki egy hot-dogot, és majdnem meg is ette az egészet. Ettünk mi is egyet Nettivel, s közben azért szépen lassan gyűlt a nép.

Hol a zenekar?

A szakértő közönség

A csapatok is később érkeztek ki, így a kezdés sem volt pontos. A Kalev csapata feketében játszott, a Pärnu pedig sárgában. Érkezett egy "szurkolótábor" Pärnuból is, voltak vagy öten talán, de sokkal nagyobb zajt csaptak, mint a tallnni törzsközönség. A tallinni szurkolók sajnos kimerültek az ellenfél szidalmazásában, amit a pärnuiak közül az egyik színjózan egyén folyamatosan szóvá is tett... Nagyobb szóváltás szerencsére nem alakult ki, mivel a tallinni sportszerűek átlagéletkora alulról verte valahol a 14-et. A meccs maga rém unalmas volt, sajnos nem ért fel a magyar bajnokság ingerszintjére sem. Az első félidőben nem is esett gól... Még a meccs előtt megittam egy sört, de nagyon kellett vele sietnem, ugyanis a sörsátor körüli kerítéssel elkerített zónát sörrel nem lehetett elhagyni... Nem nagyon értem ezt a szabályt, a másik stadionban ilyenről szó nem volt...

A félidőben megpróbáltuk megtámadni újra a saslikost, de nagyon kényelmesek voltak az urak, alig sütöttek néhány nyárson, és amikor már látszott, hogy mindjárt megsül egy adag, nem volt bekészítve a másik, ergó nekünk nem maradt semmi sem az első sütésből, az előttünk állók felvásárolták mindet. Örmények sütötték egyébként, és meg kell hagyni, elég étvágygerjesztően néztek ki:

A második félidő sem hozott sok újdonságot, épp olyan unalmas játék folyt, mint az elsőben. A félidő vége előtt el kellett mennem pisilni, és amikor onnan visszajöttem, inkább elmentem a saslikoshoz. Rendeltem egy sültkrumplit is hozzá, a saslikot pedig rögtön megkaptam. A meccsből tán két perc lehetett vissza, és szóltam Nettiéknek, hogy sikerült saslikot szerezni. Nóri rögtön otthagyta a meccset, úgy tűnt, hogy már nem nagyon fog történni semmi. Amikor leültünk enni a saslikos sátornál (onnan nem látszott a pálya), akkor tört ki üvöltésben a nép, gólt rúghatott a Kalev. Mindenesetre utána le is fújták a meccset...

A saslik nagyon jó volt, és a sültkrumpli is. A megsült krumplit beforgatták egy fűszerkeverékbe, a dobozára az volt írva, hogy koriander. Nem vagyok benne biztos, hogy ez csak koriander volt, szerintem kevertek bele mást is. A meccs utánra még volt hirdetve két koncert, de ezekből csak az elsőből néztünk meg néhány számot, akkor a Traffic nevű együttes játszott:

Jó kis dallamos rockzenét játszottak, csak sajnos elég későn álltak neki nyomni az ipart. Nórinak túl hangos volt a zene, a pálya másik végén focizott a többiekkel, jól kirohangálta magát. Kicsit hagytuk, hogy játszon, de a csapat átlagéletkora jóval nagyobb volt az övénél, és ráadásul igazi bőrbogyóval játszottak, és nem kicsiket rúgtak a labdába. Szóval kissé tartottam tőle, hogy kellemetlenül eltalálják, és a fáradtság jelei is kezdtek rajta mutatkozni. Még egy számot meghallgattunk, de aztán szépen elindultunk haza, elmúlt 9 óra. A zenekarból a gitáros nézett ki a legfurábban, néhány arckifejezése láttán simán kiosztottam volna neki egy kéthetes neurológiai kivizsgálást all inclusive ellátással:

Nórinak az volt a vágya már a meccse elején is, hogy beülhessen a VIP páholyba, de ott biztonságiak állták el az utat. Mindenesetre most már nem álltak ott, így beülhetett kipróbálni a műanyagszékeket (máshol a stadioban végig fapadok voltak):

Addigra már "kissé" fáradt volt, mint ahogy a képen is látszik. A kocsi felé menet a nap is kisütött, addig nem volt valami nagyon jó idő, a meccs előtt egyszer el is kezdett esni az eső. Jó sokára értünk haza, és még nehezebb volt Nórit ágyba dugni, természetesen még "vacsorázni" is akart...

Fél tízkor, a tallinni "éjszakában"

Másnap a felkelés nem ment valami egyszerűen, főleg a legkisebb termetűnek a családban... Mivel én vasárnap ebéd után a tervek szerint Lengyelországba indultam, így csak szombatra tudtunk közös programot szervezni. Eredetileg arra gondoltunk, hogy elmegyünk városnéző buszozni a piros emeletes busszal (Nóri nagyon vágyik már rá...), de elég pocsék volt az idő, erről lemondtunk. Próbáltuk Nórit rábeszélni, hogy ennek ellenére induljunk el kicsit a városba, de mindenáron otthon akart maradni. Végül aztán csak elindultunk, Netti azt mondta, nézzünk el a város észak-keleti részébe, van ott egy-két játszótér...

A Virunál átszálltunk egy buszra, és ahogy Lasnamäe felé tartottunk, az ablakból a Dalosmezőnél egyszer csak megláttuk, hogy a kerítésen belül valami nagyszabású gyerekprogram zajlik, légvárakkal és minden földi jóval. Rögtön felejtős lett az eredeti program, leszálltunk. Megnéztük a Dalosmező színpadát is, eléggé impresszív. Az észt kollégák szerint egyszerre egy 25 ezer (!) főből álló kórus fér el rajta. Szerencsére idén is lesz dalfesztivál, mivel Tallinn Európa kulturális fővárosa mostanság. Egyébként csak minden négy évben van nagyszabású rendezvény, és sajna éppen tavaly volt. Magyarán le is maradtunk volna róla, hisz 2014-ben a jelek szerint mi már rég otthon leszünk...

A rendezvény területe jól körbe volt zárva, és csak jeggyel lehetett bejutni. Másnap volt gyermeknap, így valószínűleg ez a rendezvény is ehhez kapcsolódott. A jegynek megkérték rendesen az árát, fejenként 7 euró volt... Meglepődtem, mert odahaza az ilyen szabadtéri programok többnyire ingyenesek, más kérdés, hogy a játékokért mennyit kell fizetni. Itt azonban ez a jegy tulajdonképpen "nem ért semmit", ugyanis odabent majdnem minden játékért külön kellett még fizetni... Eltöltöttük itt az egész napot, és volt néhány nagyon érdekes játék. Legelőször is volt egy gömb, amit szépen felfújtak, közben pedig a gyerkőc bemászott a gömbbe. A végén cipzárral lezárták a gömböt, és belökték egy tóra, persze a gömb rögzítve volt a partra:

Öt percig lehetett a vízben lenni a gömbben, de Nórit tíz perc után sem húzták ki. Netti már elkezdett aggódni, hogy nem lesz Nórinak elég levegője, végül aztán negyedóra után kihúzták. A végén mondjuk már nem nagyon ugrált, és azt mondta, hogy kezdett fogyni a levegő. No persze azért nagyon élvezte... Mivel a fizetős játékok jó drágák voltak, megbeszéltük Nórival, hogy kettőt próbálhat ki, egyébként nem marad pénzünk ebédre sem... Másodiknak a légvárat választotta, meglepő módon. Itt is rendes volt a csaj, mert jóval tovább lehetett bent, mint amennyi meg volt szabva.

Utána azért még volt mit végignézni, rengeteg játék volt szerencsére, ami ingyen volt. Legelőször a "szumó" pandához mentünk. Egy életerős fiatalember felvett egy szőrös panda jelmezt, és őt kellett kitaszítani a körből. Minden próbálkozóra ráadtak egy jó vastag ruhát, alig látszódtak ki belőle. Sokan álltak Nóri előtt, de kivárta a sorát. Sajnos a ruha túl nagy volt rá, se a feje, se a kezei nem nagyon látszódtak ki belőle:

Ebédre aznap is saslikot ettünk, ez még tán jobb volt, mint az előző napi vacsora. Kint volt a rendezvényen az egyik sajtos cég is, akiknél lehetett rajzolni is. A rajzért cserébe járt egy oklevél és egy kitűző: egeres-az egeres sajt /hiirte juust/ címkéjéről. Egyébként ez Nóri kedvenc sajtja, a rajzon az egyik nadrágos egeret örökítette meg. Vettünk sajtokat, adtak hozzá pár apró ajándékot is, többek között ezt a kendőt:

A játéksor végén találtunk egy bódét, ahol játékokat árultak. Az egyik játékbolt vonult ki, és a két nap alatt (vasárnap is volt itt buli) 20 %-al olcsóbban adtak mindent. Igazából azért álltam meg mellettük, mert volt náluk a standon egy kis zacskós fémépítő készlet, kezdésnek pont jónak tűnt. Megkérdeztem a csajszit, hogy mennyiért adja, 1 euró. Annyi apróm még éppen volt, odahívtam Nórit, hogy érdekli-e. Persze, hogy érdekelte, és bent a sátorban ki is lehetett próbálni. Tudtam, hogy szeret csavarozni, szerelni, de még ehhez képest is nagy türelemmel állt hozzá a dologhoz. Ezek a csavarok ráadásul elég kicsik, biztos jól fejleszti a kézügyességét is. Közben kiderült, hogy ezt a zacskós építőt nem lehet megvenni, ez tulajdonképpen tombolatárgy. 1 euróért egy cetlit lehetett venni, és ha éppen ez a játék volt ráírva, akkor szerencsénk van. Árultak persze kisebb készleteket is 4-5 euróért, de nem nagyon akartam megvenni, ki tudja játszik-e vele. Végül vettünk egy tombolát, és hogy-hogy nem, de éppen fémépítőt nyertünk. Gyanús, hogy nem az volt a papírra írva észtül, de a csajszi tudta, hogy nagyon azt szeretnénk, így azt adta oda... A tulajdonos srác épp nem figyelt, pedig ő nagyon el akart adni nekünk egy nagyobb dobozt...

Volt ott még egy érdekes játék: igazi házépítő. A csomagban volt egy rakás tégla, cserép, ablakidomok, stb. Emellett adtak hozzá port, amiből rendes habarcsot lehetett keverni, no meg pici vakolókanalakat. Indulhat az építkezés...

Rengeteg dolog volt még, és sok mindent kipróbáltunk. Volt például gyurmázás is, amiben Nóri egyre ügyesebb:

Lovas is van...

Ez egy tó kacsákkal...

Ugyanebben a sátorban volt még korcsolyázás is, de persze nem jégen:

Egy másik sátorban mesét is lehetett nézni, Nóri itt kicsit megpihent, aztán egyszer csak "fura" alakok ültek le melléje:

Az idő lassan elment, és néhány játék után elindultunk hazafelé. A bejáratnál voltak érdekes kompozíciók: ezek a speciális művészeti alkotások kimustrált edényekből voltak összeállítva, mindenféle alakzatokat formázva (például távcső), némelyikkel zenélni is lehetett:

Elég nehéz volt hazaindulni, de végül azért sikerült... A kapunál még azért integettek nekünk: