A múlt hét (konferencia és egyebek)

No, kezdek jó pályára állni, és lassan utolérni magam. Az elmúlt pár hét idebent az évente egyszer megrendezett nemzetközi konferenciáról szólt, amely a maga nemében (Cyber Defence témakörben) az egyik legnagyobb a világon. Majdnem 400 embert vártunk a világ minden tájáról, és szerencsére idén Magyarországról is. A központ szponzor nemzetei a központban dolgozó munkatársakon felül három embert ingyenesen delegálhatnak, nekik nem kell leszurkolniuk az 500 euró körüli részvételi díjat... Az otthoni költségvetési helyzet nem túl rózsás mostanság, de valahogy mégis összejött, hogy ez a lehetőség ne maradjon kiaknázatlanul: három kolléga kedden megérkezett Tallinnba. Szerencsére kettőjüket nagyon jól ismerem is, Ágota Bandi barátom, akivel többek közt végigkpotattuk öt év alatt a kéktúra ösvényeit és Karcsi, akivel alig pár hete eltöltöttünk pár napot.

Kedden délután jöttek, nekem akkor még a központban a népes újságírócsapatot kellett kísérgetnem, akik a konferenciára jöttek. Azt a rengeteg hozzáértő és halálkomoly arccal feltett értelmes kérdést el sem tudjátok képzelni... Szerencsére a központ vezetése nagyon profi, egyszer sem röhögték el magukat, mindenre válaszoltak. Úgy látszik, az újságírók mindenütt ugyanolyak, akárhonnan is jönnek...

Munka után a fiúkat az egyik söröző teraszán találtam meg, az ice breaker party előtt én is beszálltam hozzájuk egy sör erejéig, aznap rettentő meleg volt. Kifogtuk a konferenciával az eddigi legmelegebb hetet, valahogy senki nem akarta nekem elhinni, hogy pár héttel ezelőtt még hó állt a kertünkben. Az esti programban a szervezők kitettek magukért. Az ilyen ice breakerek esetében leginkább csak ital szokott lenni, esetleg némi rágcsálnivaló, de itt komplett svédasztal várta a többszáz megjelent vendéget, meleg és hideg étellel egyaránt. Eredetileg arra gondoltam, hogy elmegyünk valahová vacsorázni utána, de így aztán ez szóba se jött. Helyette elmentünk a Švejki Juures nevű étterembe és sörözőbe, ezt a helyet már régóta meg akartam nézni.

A kép kissé csalóka, itt ilyen sört nem csapolnak...

A Peppersack kívülről...

Ekkor már bőven elmúlt 9 óra, a fiúk kicsit meglepődtek, hogy hétágra süt a nap. Karcsi még dolgozni akart a szállodában, de aztán 11 körül, amikor még mindig világos volt, konstatálta, hogy indulni kéne, mert arra ugyan várhat, hogy sötétedjen. Andrással mi még azért elmentünk erre-arra, rég találkoztunk már. Először a Peppersack (borszsák...) helyre tévedtünk be, ide már régóta el akartam jönni. A pincérnők nagyon autentikusak, tán csak az Olde Hansa kolléganői (a szemben lévő másik intézmény, lesz majd róla szó) versenyezhetnek velük. A Peppersack tualjdonképépen egy tradicionális étterem, ahol ráadásul saját készítésű söröket árulnak. Mi Andrással ezúttal egy mézesre neveztünk be, nem biztos, hogy feltétlenül ez volt a legjobb választás... De erről majd a másik blogban... Utána még a Viru teraszán is megittunk egy sört, a többiek elmentek aludni. Elég későn sikerült hazaérni tehát, és másnap kezdődött a konferencia...

Ilyet csapoltak nekünk...

A konferenciának a Draama színház adott otthont, s eredetileg úgy volt tervezve, hogy csak a lenti nézőtér lesz megnyitva. A jelentkezők száma azonban minden várakozást felülmúlt, meg kellett nyitni a páholyokat is...

A színház nézőtere

A színház

Óriási kivetítő

Az audiovizuális dolgokkal megbízott cég nagyon profi munkát végzett, én ennyire jól megtámogatott konferencián még nem jártam. Minden előadást rögzítettek, aminek a magam részéről nagyon örülök, mert nem sikerült mindet megnéznem. A három nap alatt ugyanis nagyrészt két szekcióban folytak az előadások, s én inkább a technikai szekcióba ültem be. Mondanom se kell, hogy a másikban (stratégiai) is mentek érdekes előadások, de választani csak kellett valamit...

A konferenciát az észt köztársasági elnök beszéde nyitotta meg, s akkor szembesültem vele, hogy a színpadi óriási kivetítő bizony osztott felüleltű, és szinte azt és úgy vetítenek ki rajta, amit akarnak...

Toomas Hendrik Ilves megnyitója...

A technikai részltekkel és előadásokkal a továbbiakban nem untatnék senkit, akit érdekel a dolog, nézzen nyugodtan utána a konferencia honlapján. A súlyos konferenciadíjban természetesen az ebéd ára is benne volt, de jó hosszú szünetet hagytak nekünk, így akár a város éttermeibe is kimehetett, aki akart... Az első nap délutánjától fogva Bandival a technikai szekcióba ültünk be, ehhez jó sok lépcsőt kellett megmásznunk, a negyedik emeleti kamaraszínházig. Odafönt viszont nem igazán működött a klíma (két mobilklímát toltak be), ablak pedig sehol. Tulajdonképpen a tetőtérben ültünk, így aztán a zakót hamar elfelejtettük... Néhány kép a konferenciáról, a teljesség igénye nélkül:

Na, hol vagyunk? Engem tán kinagyítva felismerni...

Nagyon dizájnos volt a "színpad" odafent is...

Bandival nagyon figyelünk...

Megváltjuk a világot...

A kamarszínházban kissé meleg volt...

Délután ötre már mindenkinek lezsibbadt az agya a rengeteg kávé ellenére, az enyém is. Aznap estére a szervezők vacsorát szerveztek, ahová busszal akartak minket vinni. Mivel a kollégák nem az ajánlott szállodákban laktak (beteltek, mire otthon döntés született a részvételről, de szerencsére sikerült nekik féláron szállást szerveznem...), így nekünk kicsit sétálni kellett előtte, de nem bánta senki sem az egész napos ücsörgés után.

Elvittek minket Piritán túlra (észak-keletre Tallinntól) Viimsi-be egy skanzenbe, amely egész konkrétan a tenger partján volt. Az idő gyönyörű volt, hétágra sütött a nap, mindenki le volt nyűgözve a környezettől. A vacsora tulajondképpen egy szabadtéri barbecue parti volt, rengeteg steak-kel, báránysaslikkal, salátákkal, stb. Mindemellé az A. Le Coq egyik legjobb sörét, a Premiumot csapolták, mi kell ennél több? Egy gond volt csak, nem tudtunk leülni, de ennyi embernek ezt nehéz is lett volna megoldani. Így végig ácsorogva költöttük el a vacsorát, s közben érdekesebbnél érdekesebb kérdéseket feszegettünk...

Ott ácsorgunk a háttérben...

Néhány halacska...

A távolban Tallinn...

A programot este 11-ig tervezték, de mi 10-kor visszamentünk a városba. A fiúk kissé fáradtak voltak, de távozásunk után még volt némi program, mint másnap kiderült. Fellépett egy extrém dobos csapat (felgyújtották a dobokat, és hasonlók...), volt akadályverseny mindenféle lökött feladattal, stb. Ez utóbbi érdekes lehetett, miután a lelkes résztvevők túl voltak néhány sörön...

A városba visszatérve azért még egy sörre gondoltam beülünk valahova, Karcsit alig tudtuk rábeszélni... Beültünk az Olde Hansa-ba, ami a Peppersack-al szemben van, ide is régóta vágyom már. Vacsorázni persze nem vacsoráztunk, pedig érdemes volna kipróbálni, mert a konyhán csak olyan alapanyagokkal dolgoznak, amelyek a Kolombusz  utazásai előtti Európában megtalálhatóak voltak. De tán majd legközelebb... Egy sör után Karcsi barátunk elment dolgozni, Bandival mi még kicsit beszélgettünk, de aztán éjfél felé már nagyon zárni akartak... András fahéjas sört ivott, én sima barnát, de ezúttal mindketten nagyon elégedettek voltunk...

Az Olde Hansa kívülről...

Ilyenbe adagolják itt a sört...

A konferencia második napján szinte végig a fönti kamaraszínházban voltunk Bandival, talán két előadást néztünk meg a nagyteremben. Mondjuk mind a kettő megért egy misét, ha csak ez a két előadás lett volna, már csak ezért is megérte volna eljönni Tallinnba. Az egyiket Charlie Miller tartotta, nagy tekintély a CD iparban, a másodikat pedig egy német fickó a Stuxnet förmedvényről, az is ölég érdekes volt. A nap végét egy amerikai fickó zárta a technikai szekcióban, na ő aztán előadta magát. Egy hitelkártya csalásos történet nyomozásának történetét adta le rengeteg fotóval, időnként kissé már nagyképűnek tűnve... Összességében azonban a nap elég jó volt. Aznap estére meghívtam a fiúkat hozzánk vacsorára, úgy gondoltam, hogy akár ott is alhatnának. Átgondolták a dolgot, és végül nem aludtak nálunk, mert másnap délig a szállodai szobát el kellett hagyniuk. Ehhez viszont reggel le kellett adniuk a szobát, ugyanis a konferencia programja 13 óráig volt tervezve...

No mindegy, azért elég jól sikerült ez az este is, ottalvás nélkül is. Nóri is nagyon boldog volt, mert András "teljesen véletlenül" meglepte két doboz töpörtyűkrémmel és két csomag pöttyös túró rudival. A krémből még van, de a rudik már a múlté... Netti sütött háromféle halat, kint vacsoráztunk a kertben, végre nem öltönyben... Éjfélig beszélgettünk majdnem, aztán a fiúk visszamentek a szállodába.

A harmadik nap már nem tartogatott annyi jó eléőadást, mint az első kettő, az egyik kimondottan szörnyű volt. Jött egy fiatal görög csávó valamelyik ottani egyetemről, és tartott egy előadást az analóg (!) telefonközpontok hackelési lehetőségeiről. Mondjuk azzal kezdte az előadását, hogy lassanként kifogy alóla a technológia, és fogalma sincs, hogy mit fog csinálni, ha az utolsó ISDN központ is elment a zúzdába, de az IP technológiát zsigerből utálja. Néztem magam elé, és nagyon csodálkoztam. A srác fiatalabb mint én, és ennyire nem képes elfogadni, hogy a technológiák változnak? Le voltam döbbenve. De meghallgathattam egy órás előadást arról, hogyan lehet megberhelni olyan cuccokat, amelyeket jobb helyeken már csak múzeumban lehet látni, vagy még ott se... Azért ez az előadás nagyon kilógott a programból...

Egy óra után végeztünk, és Netti és Nóri már ott vártak minket a bejáratnál. Elkísértük a fiúkat a szállodába, ittunk még egy pohár sört búcsúzóul, aztán ők elmentek a reptérre. Mi pedig a tengerpartra, de erről majd egy másik bejegyzésben...