Szóval München alatt egy "kicsivel", nem túl messze Ausztriától. Münchenbe egyedül a Lufthansa indít közvetlen járatot, de ők az áraikkal kissé el vannak szállva mostanság, s csak az volt a szerencsém, hogy az átszállásos verziók mind hibáztak valahol, így csak ez jöhetett szóba. Így viszont vasárnap kora reggel kellett indulnom, s 9 óra körül már Münchenben voltam.
Tallinnban megvettem a vonatjegyet, s ki is nyomtattam, kétszer kellett átszállnom. Először is be kellett menni a Müncheni központi pályaudvarra, ez maga kb. 45 perc. Ott fel kellett szállnom egy Murnau-ba tartó vonatra, de jóval korábban odaértem, mint az előre kinézett vonat. Felültem egy vonatra, amire Murnau volt írva, de a biztonság kedvéért megkérdeztem a szemben ülő nőt, hogy ugye jó helyen vagyok-e. Még jó, hogy megtettem, mert kiderült, hogy ez a vonat kissé kacifántosan megy arrafelé, van egy pályaszakasz, ahol buszozni kell. Mivel volt nálam egy 23 kilós bőrönd (kétheti cucc...), gyorsan le is rongyoltam a vonatról...
 |
| Az "Ice", erre nem érvényes a Bayern ticket... |
Murnauban aztán még egyszer át kellett szállni kb. egy órás vonatozás után, s újabb ötven perces zötykölődés jött. Összességében az út kb két és fél óra, s a harmadik vonatnak szerencsére Oberammergau a végállomása, ott már nyugodtan el is lehet aludni. Taxik arrafelé nem nagyon járnak, két reklámtábla van kitéve az állomás mellé. Többen is érkeztünk bőröndökkel, az előttem lévők bőszen tárcsázták a számokat. Mikor a pali megjött, hárman begyömöszölték magukat, én meg megbeszéltem a sofőrrel, hogy ha végzett velük, akkor jöjjön vissza értem is. A térképen eredetileg úgy néztem, hogy nagyjából tíz perces séta lehet a szálloda, de olyan szintű latyak volt, hogy nem akartam a bőröndömet teljesen összesározni. Tíz perc múlva vissza is jött a fickó, a szállodába meg két perc alatt odaértünk. Útközben volt alkalmam néhány pillantást vetni a házakra, s rögtön szembetűnt, hogy mennyire imádják kívülről pingálni a házfalakat...
Így nézett ki a szállásom, a Dedlerhaus is, ami a "város" központjában helyezkedik el, közvetlen a templom mellett.
Egy nagyjából 75 éves szakállas pali fogadott, aki akkora volt mint én, csak kissé vékonyabb. Erőnek nem volt híján, mert nem hagyta, hogy felvigyem a bőröndömet az emeletre, ő maga vitte fel egyszuszra. Fázósnak se tűnt, mert zokni nélkül közlekedett a fapapucsban... Akkor nagyjából fél kettő volt, így kipakoltam, felhívtam mindenkit, hogy rendben vagyok, aztán elindultam az iskola felé. A NATO School a falu másik végén van, hogy eljussak oda, vagy egy pusztán, vagy egy erdős részen kell átvágni. Első nap az erdős szakaszt választottam, de ott elég meredek lejtők vannak a rajta lévő jéghez képest, így pár nap múlva váltottam a lankásabb verzióra. Már vasárnap oda kellett mennem beiratkozni, akkor kaptam a meg a belépőt és egyéb dolgokat egy borítékban...
Utána visszafelé kicsit benéztem az "óvárosba", s akkor aztán rádöbbentem, hogy a szálloda, ahol lakom, kismiska a többi díszített ház mellett:
A városról még egy rakás kép található itt. Mire a központban körülnéztem, eléggé meg is éheztem. Bementem a Zum Stern nevű étterembe, ahol rajtam kívül nem sokan voltak. Egyetlen asztalnál volt társaság, melósok múlatták ott a vasárnap délutánt, némelyik még munkaruhában. A következő két hétben, bármikor ha arra jártam, mindig ott ültek ugyanannál az asztalnál, olyan volt, mintha aludni se jártak volna haza. Kértem egy környékbeli sört meg egy csülköt. Arrafelé nem cicóznak, odaadják az egész csülköt, birkózzon vele az ember. (adtak hozzá párolt káposztát is a biztonság kedvéért, ha valakinek ez a kapitális gombóc nem lenne elég...) Csoda hát, hogy kértem hozzá még egy sört? Ugye nem... Azért persze legyűrtem valahogy, bővebb ismertető erről a helyről majd a sörös blogban lészen...
A szállodában este még átnéztem a kapott papírokat, Nóriékkal játszottunk egyet Skype-on keresztül (volt nálam dobókocka...), aztán elaludtam. A szállodának nincs külön étterme, csak reggelizni lehet, de az aztán agyon van díszítve, csakúgy, mint a folyosó:
A reggelit ugyanaz a fickó készítette elő. Úgy tűnt, hogy családi a vállalkozás, később láttam a feleségét még, meg egy fiatal lányt, aki takarított, ő tán az unokájuk lehet (vagy alkalmazott, fene tudja). A reggeli változatos, bár minden reggel ugyanazok a dolgok vannak. Többnyire egyedül reggeliztem, nagyjából mire végeztem, akkor került elő még egy lusta spanyol fickó, aki minden reggel busszal ment a suliba. Első nap még én is kipróbáltam, de aztán úgy döntöttem, hogy kell nekem egy kis reggeli mozgás, nem lehetek annyira lusta, hogy 20 perc séta ne férjen bele.
Az iskola minden reggel és délután buszokkal szedi össze a diákokat, van nagyjából öt olyan megálló, ahova oda lehet menni. A hozzánk legközelebb eső kb. két perc sétára volt, az öreg kijött a -10 fokba megmutatni. Kabátot nem vett, zokni persze ohne, csak a fapapucs. Van némi immunrendszere úgy látszik, semmi didergést nem láttam rajta, vagy sietséget...
Az első nap tehát busszal mentem, zsúfolásig meg is telt, mire a sulihoz értünk. Két magyar kolléga dolgozik ott, egyikőjükkel rögtön az első félórában összefutottam, mert ő tartotta a NATO iskoláról az általános előadást. Kiderült, hogy a komplexum nagy része már lassan száz éve itt van a hegyek lábánál, eredetileg egy német katonai alakulat laktanyája volt. Őket elvitték az orosz frontra a II. világháborúban, és soha többé nem tértek vissza. Az iskolát magát 1953-ban alapították, s azóta folyamatosan bővítik, fejlesztik. Manapság évente többszáz tanfolyamot tartanak itt.
Sajnos magyarokkal a helyszínen dolgozókon kívül nem találkoztam, azokban a hetekben én voltam az egyetlen magyar résztvevő. Szembetűnő volt ez különösen annak fényében, hogy a szomszédos országok szép számmal képviseltették magukat... Magáról a tanfolyamról sokat inkább nem mesélnék, nem mintha különösebben kényes téma volna. A lényeg az, hogy arról tanultam, hogyan lehet optimálisan illetve normális módon tanfolyamokat megtervezni, megszervezni és lebonyolítani...
Minden nap reggel 8-kor kezdtünk, s többnyire délután 5 óra körül végeztünk. Lehetett még vasárnap ebéd és "ital" jegyet venni (ez utóbbi korlátlan kávé, tea és üdítő, illetve víz fogyasztást jelent), de én csak az utóbbit vettem meg. Az ebédjegy egyrészt baromi drága volt, másrészt meg nem nagyon ebédelek mostanság, úgy döntöttem, jó lesz nekem a büfé a szendvicsekkel, ha mindenképp enni akarok valamit.
A tanfolyam első hete volt a jobb, az első két napban kimondottan jó előadások voltak, s a gyakorlatokat is nagyon élveztem. Szétosztottak minket ötfős csapatokra a gyakorlatokra, az én csapatomba egy szlovák, egy francia és két görög srác került. A két görög felfogóképességben nem volt a topon hogy finoman fogalmazzak, s néha a francia alezredessel kapcsolatban is olyan érzéseim voltak, hogy vele is csak többen vagyunk. Még szerencse, hogy a szlovák srác értelmes volt, így általában hamar zöld ágra vergődtünk azért mindennel.
Első nap azért kellőképpen lefáradtam, így mire visszaértem a szállodába a séta után, teljesen kiürült az agyam. Rodrigo levelei vártak a gépen, így Nettiékkel nem sokat beszéltünk, lehetett folytatni a munkát. Azért este nyolc felé elmentem vacsorázni (mindennek van határa...), ezúttal egy másik helyet választottam, amit az öreg postáról neveztek el (Alte Post), erről is lesz majd később szó a másik blogban. Ilyen jó sertésszeletet már régen ettem, ezeket a barna mártás szerű szószokat nagyon jól csinálják a bajorok...
Kiadós vacsora volt ez is, így a munka folytatása előtt kicsit elmentem sétálni, hogy lejárjam legalább a 32 %-át. Némely bolt kirakata akkor is ki volt világítva. Rengeteg faragványokat áruló üzlet van arrafelé, s a legtöbbjük sajna keményen elmegy az ízléstelenség irányába, mint látszik.
A prímet a faliórák viszik el, amikért nem átallanak 800-900 eurót is elkérni. Nagyjából éjfél felé feküdtem aznap, így aztán dög álmos voltam másnap reggel, szükségem is volt a sétára. Esett egy kis hó reggel, de csak pár centi (kb. 10-20), de ez nem zavart, Tallinn után meg pláne...
A falu egy völgyben fekszik, körbevéve szebbnél szebb hegyekkel, de ezekről majd egy másik posztban értekezek majd. Mint írtam korábban, a második nap is egész kellemes volt odabent, a harmadik nap meg különösen jónak ígérkezett, be volt ígérve nekünk egy kirándulás a neuschwanstein-i kastélyhoz délutánra ugyanis. Befizettem a díjat még hétfőn, de aztán szerdára olyan mennyiségű hó esett le, hogy szerda reggel az utat lemondták. Ott "csak" kb. 30-40 centi hó hullott, de a célállomás környékén majdnem egy méter...
Így aztán elmentem Murnauba helyette, de az egy másik poszt lesz majd hamarosan...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése