Az első hét...

Sok minden történt a héten, de nem igazán tudom már minden történését teljes részletességgel visszaidézni, meg tán nem is érdemes. Hétfőn úgy volt, hogy a központ igazgatójával kell beszélgetnem négyszemközt.Ehhez képest az történt, hogy a szokásos hétfői vezetői értekezletre hívtak be, ahol pár perc után felkért a főnök, hogy mutassam be magam néhány mondatban. Megtettem, és rá öt percre néhány másik kollégával együtt felkért minket, hogy menjünk ki, a többit maguk közt folytatják... Azóta csak pár szóban néha érdeklődött, hogy hogyan haladnak a személyes dolgaim, de semmi egyéb.

A munkatársak mindegyike, beleértve a főnököket is, nagyon kedvesek, segítőkészek, de nem mindig rendelkeznek sajnos naprakész információkkal. Főleg nem az itten adminisztrációs ügyek tekintetében, ami azért szerintem elvárható lenne. A közvetlen főnököm és a törzsfőnök is azt mondta hétfőn, intézzem el előbb személyes dolgaimat, a munkában majd csak utána számítanak rám komolyabban. Ehhez képest mondjuk a közvetlen főnököm már kedden órákon keresztül osztotta nekem a dolgokat, hogy mit is kell majd tennem, ugyanaznap reggel pedig a törzsfőnök azt kérdezgette, mikor tudunk már indulni szolgálati útra Lengyelországba és Norvégiába. Egy kicsit hát fordult a hétfői vélemény...

Ez még önmagában nem is volna nagy baj, de közben kibontakozott lassan az elképzelésük előttem, hogy mit is akarnak velem csináltatni. A központ eddigi állománya már legalább egy éve együtt van, nekem ebbe a közegbe belecsöppenve kéne rövid időn belül projektvezetővé avanzsálnom úgy, hogy nem csak a saját részlegünk munkatársainak munkájába kéne beleszólnom. Hát nem hiszem, hogy menni fog, ezt próbáltam jelezni nekik is, de nem nagyon hiszik el. Hát majd meglátjuk...

A hétfői napom nagyrészt arra ment el, hogy megpróbáltam utána járni az észt ID kártya megszerzésének. Előtte már nagyjából tájékozódtam, így meglepett, amikor az adminos hölgy egy teljesen új verzióval állt elő. Ennek az volt a lényege, hogy aláírt albérleti szerződés nélkül nem megyek semmire, anélkül nem regisztrálnak a lakossági nyilvántartásban. Ráadásul nekem le kell majd fordíttatnom hivatalosan észtre, mert az angol verzió nem jó nekik... Ez azért fontos, mert ha van bejelentett lakcímem, utána folyamodhatok az észt személyi számért, azzal pedig a kártyáért. Ez a kártya eléggé fontos valami Észtországban. Túl azon, hogy 90 nap tartózkodás után kötelező mindenkinek kiváltani, rengeteg dologhoz nélkülözhetetlen. Ha például Nórinak nincs ilyenje, nem veszik fel se óvodába, se iskolába. Enélkül nem tudunk bérletet venni, nem köthetünk semmilyen szolgáltatói szerződést (se mobiltelefon, se internet, se más...), és az orvosnál is kérik, az EU-s egészségügyi kártya mellett. Szóval nélkülözhetetlen.

Viszont így nem nagyon tudtam mit kezdeni a dologgal, pedig azt hittem, hogy már hétfőn elkezdem ezt intézni. Egy kiskaput talált a rendszerben az észt hölgy, a telefon túlvégén a hivatalból azt mondták neki, hogy az is elég, ha az itteni bázison aláírásra jogosult személy igazolja, hogy én a bázison lakom. Lakcímet meg ráérek változtatni később... Ennek utánamentünk, de aztán kiderült, hogy az ilyen papírt aláírni jogosult ember olyan magasan helyezkedik el a hierarchiában, hogy őt megszólítani sem merik, nem hogy egy aláírást kérni tőle...

Az autó ügye ennél tán egy kicsit egyszerűbb lesz, a jelek szerint azt gond nélkül át fogjuk tudni regisztráltatni az itteni rendszerbe, ha az előzetes műszaki vizsgálaton átmegy. Azért intéztem valamit hétfőn, elmentem bankszámlát nyitni. A Swedbankot választottam többek ajánlására, mert nekik az összes balti és északi országban vannak irodáik, illetve automatáik. Ez is sokkal könnyebben ment volna, ha lett volna észt ID kártyám, de ugye nem volt... Akkor rögtön megnyitották volna a számlát, nagyjából 10 perc lett volna az egész. Így viszont az történt (nem ért meglepetésként, előre figyelmeztettek...), hogy a fickó azt mondta, rögzíti az adataimat, aztán ha a pár napos vizsgálódásuk (max 5 banki nap) azt mutatja, hogy megbízható ügyfélnek látszom, akkor majd értesítenek. Nem is volt gond, szerdán kaptam egy emailt, hogy mehetek számlát nyitni. Az már más kérdés, hogy a hölgy az egész procedúrát előröl akarta velem kezdeni szerdán...

Délután még (hétfő) elmentem fényképet csináltatni, mert az észt kártyás űrlaphoz mellékelni egy 4x5-ös képet a neten talált infók szerint. Volt nekem igazolványképem, de itthon maradt. Mondjuk úgysem lett volna jó, az 4x4-es volt. A legközelebbi bevásárlóközpontba mentem, és sikeresen el is intéztem a dolgot. Mint később kiderült, ez teljesen felesleges volt a kártya szempontjából, már a hivatalban fényképeznek, és az űrlapot is gépen töltik ki az útlevél alapján. Na mindegy, a kép később jól jött a belépőkártyámhoz, most az a kép virít rajta. Vettem még egy mobiltelefont az Eliza nevű szolgáltatónál, előfizetésest természetesen nem engedtek venni az ID kártya nélkül. Számhordozás meg nincs, így majd a számot sem tarthatom majd meg...

Kedden a nagykövetségre kellett mennem, beszélgettünk a nagykövet úrral. Volt róla szó, mielőtt kimentem, hogy esetleg a nagykövetség épületében a Külügy biztosít nekem lakást. A dologból végül is nem lett semmi, nem tudom, hol akadt el. Beszélgettünk egy fél órát, aztán megkérdezte, miben segíthet. Nagyon kedvesek a követségen, rögtön mindennek utána jártak eddig, amire kíváncsi voltam a kinti élettel kapcsolatban. Mivel az ID kártya ügye állt, amíg nem lesz hol lakni, így csak az óvoda kérdésében tudtam segítséget kérni. Ebben is léptek még aznap, de csak odáig jutottak, hogy az önkormányzat nem tud lépni addig, míg nem lesz Nórinak ID kártyája. Helye biztosan lesz valahol, ezt megígérték...

Szerdán jött az email a banktól, hogy mehetek számlát nyitni, de ezt már meséltem. Kedden és szerdán odabent a főnöktől kapott méretes dokumentációkat olvastam, adott egy rakás anyagot. De igazából nem nagyon tudtam oda koncentrálni, állandóan az járt a fejemben, mi lesz a házzal/lakással, mi van Nettiékkel, hogyan fogunk kijönni együtt, stb. Közben a szombati ingatlanos nőci és kollégái bombáztak a hihetetlennél is jobb ajánlataikkal: sorra húzták elő a kalapból azokat a házakat, amelyekre már hónapokkal korábban nemet mondtam valamiért, és azokat a házakat is elővették, amelyeket már tavaly óta hirdetnek, sokszor nem is ok nélkül. Ezekkel én már megfutottam a magam köreit, így nem nagyon tudtam újabb házakat megnézni.

Nézegettem a hirdetéseket, az ingatlanos oldalakat, és nézegethetném a mai napig (ma is megnéztem), semmi új a láthatáron. Így szerdán úgy döntöttem, hogy megírom a javaslatomat haza Armin házára, nem valószínű, hogy épeszű időn belül valami sokkal jobbat találok, ha másfél éven keresztül nem sikerült. Hivatalos válasz még nem érkezett rá, talán holnap, vagy holnapután. Miután volt számlám, le lehetett adni a "bankszámla bejelentő" nevű fantasztikus dokumentumot hazafelé, hogy tudják utalni a járandóságokat. Igen ám, de kellett rá két tanú. Azt mondták, hogy feleség is jó lesz... Hát az maximum Mézga féle fénypostán, gondoltam magamban, 1700 kilométerről...

Mit volt mit tenni, megint a követségtől kértem segítséget, másra idekint nagyon nem számíthatok. Nagyon kedvesen megígérték, hogy aláírják, menjek be, amikor akarok, és tudok. Péntek lett belőle, de erről majd később. Elébb még pár szó a csütörtökről. Van Tartuban (egy másik város itt Észtországban) egy egyetem, ahová régebben jártak ki rendszeresen magyar katonák. Az ottani magyarok mindig próbálták keresni velük a kapcsolatot, segíteni nekik mindenben, ha szükségük volt valamire. Most ez egy ideje abbamaradt, és a tartui magyarok közül az egyik lány felhívta az itthoni magyar HM-es ismerősei közül az egyiket, hogy mi történt, miért nem jön mostanában senki Észtországba. A jelzett úriember éppen abban a részben dolgozik, aki a külszolgálatosokkal foglalkozik, és mit tesz Isten ("hogy-hogy nem elvtársak"), épp az én papírom hevert az asztalán. Mondta is leányzónak, dehogynem, épp most tart egy magyar tiszt Tallinnba, több évre.

Gabi, így hívják a leányzót, nagyon megörült, mert éppen ő is Tallinnba tartott, október közepétől a követségen fog dolgozni. A vége a dolognak az lett, hogy a minisztériumból a srác engem felhívott, hogy megadhatja-e az email címemet Gabinak. Naná, minél több embert ismerek itt, annál jobb. Gabi írt is levelet, segített is jópár dologban, majd egyik levelében írta, hogy ezen a héten Tallinnban lesz pár napot, van-e kedvem csütörtökön találkozni. Hogyne lett volna, ennyi angol beszéd után. Találkoztunk is, ettünk egy pizzát az egyik kedvenc helyén. Utána meglátogattuk azt a kávézót is, amelynek szomszédságában vasárnap szinte elérzékenyültem a Boney M-et játszó utcazenészt hallgatva. Gabi története is érdekes, mit ne mondjak. Ő nem magyar állampolgár, soha nem is volt az. Apukája kárpátaljai magyar, aki Tartuban járt egyetemre a szovjet időkben. Itt megismerkedett egy észt lánnyal, ő lett a felesége, akit hazavitt Kárpátaljára. Itt éltek a rendszerváltás utánig, és amikor már Ukrajnához tartoztak, az élet kezdett nagyon nehéz lenni. Az egyik kórház főorvosaként fél évig nem kapott fizetést, majd egyik este hazaállított pár kiló cukorral, ezt kapták. Hát nem csoda, hogy végül úgy döntöttek, hogy családostul ott hagyják Ukrajnát, és inkább Észtországba költöznek...

Gabi is Tartuban járt egyetemre, anyanyelvi szinten beszéli az észtet, a magyart és az oroszt. Utána két évig Pesten is élt, PhD-t csinált az ELTE-n. Gondolkodott rajta, hogy itt maradjon, de aztán csak visszament Észtországba. Szóval ilyen érdekesen telt a csütörtök estém, szerintem még lesz folytatása...

A pénteki napon megegyeztünk reggel a törzsfőnökkel, hogy csak decemberben utazunk külföldre (együtt fogunk menni...), addig nekem lesz elég dolgom. Utána rögtön mentem a követségre. Nagyon kedvesek voltak velem ismét, majd két órát beszélgettünk a kinti életről. Utána elvittek abba a hivatalba, ahol az észt ID kártyát intézik. Itt ismét új verziót vázoltak fel nekem, az eddigi legszimpatikusabbat. A lényeg az, hogy nekik nem kell az albérleti szerződés, se észtül se angolul. Mivel én nem vagyok észt állampolgár, csak úgy kerülhetek be az észt lakcímnyilvántartásba, ha a tulajdonos bejelent. Ha ő úgy dönt, hogy ezt megteszi (és ez teljesen független attól, hogy én fizetek-e ezért vagy sem, van-e szerződés és milyen nyelven, vagy nincs), akkor onnantól kezdve én kérhetem a személyi számot, utána a kártyát, stb. Szerencsére a díjbefizetéstől kezdve a fényképkészítésig mindent egy helyen, ebben a hivatalban el fogunk majd tudni intézni. Huhh, így azért ez egy kicsit egyszerűbb. Este írtam is Arminnak, hogy ha lesz aláírt szerződés, jelentsen be minket légyen olyan szíves. Meg is ígérte, hogy már hétfőn bejelent mindnyájunkat.

A hivatal után még megmutatták, hogy hol szoktak bevásárolni, és a piacot. A piac igazi balkáni miliő, de nekem tetszett.Kicsit a régi Lehel piacra emlékeztet, de tán nem olyan nagy. Szerencsére itt már árultak többféle édesvízi halat is, nem fogunk halászlé nélkül maradni, most már bizonyos. Rengeteg féle hús volt, véreshurka is, amit ők árpagyönggyel készítenek. Sokféle gombát is árulnak (minden üzletközpontban láttam eddig rókagombát!), némelyiket nem is ismertem. De ami igazi csoda, az a savanyított gomba. Ezt is többféle gombából készítik, sokfélét lehet kapni kimérve kilóra. Meg is lehet kóstolni, naná, hogy nem hagytam ki, olyan jól nézett ki. Az ízéből ítélve fokhagymás, sós ecetben teszik el, és van benne némi hagyma is. A gomba viszonylag roppanós marad, nagyon finom. Mondjuk kicsit drága, de sokat nem lehet belőle egyszerre megenni úgysem. A piacon végre láttam  normál paprikát is, a boltokban eddig csak kaliforniait láttam, azt meg nem nagyon szeretem.

Utána visszamentem a munkahelyre, de sok idő már nem volt, a hátralévő órákat azzal töltöttem, hogy különböző papírokat töltögettem ki, és küldtem haza, amiket vártak tőlem. Este még elmentem abba a bevásárlóközpontba, amit Jánosék a követségről megmutattak, de ezt már hozzácsapom a következő bejegyzéshez, kicsit lefáradtak az ujjaim...