Nem tudom miért, de éjszaka nem tudtam aludni. Volt egy időszak, amikor remegtem, nagyon fáztam, de aztán ez elmúlt. Érdekes, egy hete nagyjából nem fáztam semmit, most meg... Az irodában sikerült szereznem egy fél szekrényt magamnak, oda szépen bepakoltam az egyenruháimat, nem fogom én ezeket elcipelni a házig, otthon úgysem kellenek. Esetleg majd a díszegyenruhát hazaviszem...
Délután fél háromkor elindultam a ház felé, bőrönddel azért macerásabb az út, gondoltam elindulok korábban. Mivel egy csomó cucc idebent marad, a második bőröndöm egész lötyögős lesz. Majd még vigyáznom kell, hogy a szépen kivasalt ingeim meg ne gyűrődjenek... A házhoz érve egy teherautó már ott várakozott, Armin még nem volt sehol. Két orosz koma ácsorgott az autó mellett, és a szomszéddal beszélgettek, aki szintén orosz, Styepánnak hívják, remélem jó az orosz fonetikai írásom... Armin csak pár perc múlva került elő, de még bőven beleférve a 4 órába, amit megbeszéltünk.
A kocsi betolatott a házhoz, és behozták az ülőgarnitúrát a nappaliba, ugyanis az jött meg. Valahogy sikerült benéznem a tájolását a boltban, ahogy én elképzeltem, pont fordítva áll. De van egy kisebb ülős bútor az emeleten, majd azt lehozzuk, és meglátjuk, úgy hogyan férünk el. Hamarosan megjött az asztal is a székekkel az étkezőbe, közben mi Arminnal végignéztük a gépeket, kapcsolókat, és mindent, ami fontos lehet.
Kaptam két készlet kulcsot, a kapu lakatjaihoz csak egy készlet van, ezeket majd másolnom kell. Kiképeztem magam a szauna és a mosogatógép használatára (ez utóbbi összehasonlíthatatlanul bonyolultabb, mint az előző...). Érdekes, hogy a házban csak egy vízóra van, a meleg vizet egy 200 literes bojler szolgáltatja, ami Armin szerint ahhoz nem elég, hogy a fürdőszoba kádját színültig megtöltse. Mondtam neki, hogy ilyet nem sokszor fogunk csinálni...
Azért arra kíváncsi leszek januárban, hogy ha minden árammal megy, tényleg bele fogunk-e férni a 380 euróba. A garázskapu távirányítóval és bentről egy kapcsolóval is nyitható. Kérdeztem Armint, hogy ha áramszünet van, akkor mi a metódus, de végül is elég egyszerűen meg lehet oldani a dolgot. Maradt egy zacskó faszén a garázsban az előző bérlőtől, és egy tárcsa is, amin grillezni lehet. Ezt sajnos kint hagyták az épület mellett, így most tiszta rozsda. Tüzetesebben nem néztem meg, de lehet, hogy tudok majd vele kezdeni valamit. Ha meg nem, a Rimiben kb. 3000 magyar pénznek megfelelő összegért láttam grillrácsot, kétségbe nem esünk...
Megnéztük az asztalt is az emeleten, végül is jó lesz az nekem, egy sarokasztalról van szó, fényképet most nem csináltam róla. A Nórinak szánt nagyobb szekrény meg majd jó lesz nekem is, a felsőbb szintjeit úgysem éri el, oda majd tudok papírokat, ezt-azt rakni. Egy órát beszélgettünk így, de aztán én elindultam, el akartam még érni a helyi lakcímnyilvántartóba. Reggel kaptam Armintól egy levelet, hogy mégsem az a verzió jön be a kerületben, amit nekem a központi regisztrációs irodában mondtak: mégis csak nekem kell regisztráltatnom magamat a lakcímnyilvántartásban.
Nosza, mi az nekem, a hivatal négy buszmegállóra van a háztól. Elmentem oda, és lelkesen beléptem, Armin szerint beszélnek angolul. Az első hölgy olyan kétségbeesett arcot vágott az angol szó hallatán, mintha egy magyar okmányirodába léptem volna be. Annyit el tudott azért mondani, hogy mindjárt szól a kolléganőnek, aki "nagyon jól" tud angolul. Én sem vagyok egy angol zseni, de ez a szegény ötvenes éveit taposó ügyintéző hölgy nem volt a helyzet magaslatán. Azért kisilabizáltuk a dolgokat, és remélem sikeresen töltöttük ki együtt a teljesen észt nyelvű két űrlapot. Megkérdeztem tőlük, hogy mi a következő lépcső, a válasz a szokásos: várni kell. Majd hívnak, ha bekerültem az elektronikus nyilvántartásukba, utána mehetek az ID kódért, és ha olyanom már van, akkor folyamodhatok a kártyáért.
Na azt hiszem akkor fog eljönni az a pillanat, amikor elmegyek abba az irodába, ahol Jánosékkal voltam, ott a hölgy kiválóan beszélt angolul, és csak az volt a baja, hogy nem vagyok benne a lakcímnyilvántartásban. Onnantól kezdve mindent el tudnak ők intézni ott helyben. Legalábbis ezt mondta múltkor, hát majd meglátjuk. Hazafelé buszozva olyan éhség tört rám, kénytelen voltam bemenni egy McDonalds-ba, hogy éhen ne vesszek teljesen. Pedig ma nem hagytam ki az ebédet, de meg is hajtott ismét. Pedig nem kértem a levesbe tejfölt direkt, de a hús szószos volt ismét, úgyhogy mindegy.
Idehaza pár óra elteltével megpróbálkoztam a tegnap vásárolt hallal, hátha jót vettem. Vákumcsomagolásban vettem egy rakás kis halat, olyan a csomagolás, mint a felvágottaké. Sajnos olyan sós volt, ehetetlen, még most is marja a torkom, pedig csak párat ettem meg belőle, nem győzök rá inni. Ritkán dobok ki ételt, de ez most a kukában fogja végezni, az bizonyos... Ó, miért ittam meg tegnap azt a sört, vagy ha már megittam, miért nem hoztam haza még egyet????
Ma megjött a Finnair-től levélben a repülőjegyem is, és szerencsére nem 7:40-kor indul, hanem 8:25-kor, ráérek fél hatkor kelni. Valószínűleg ez a 7:40 a check-in végét jelezheti azon a sajtpapíron, amit kaptam foglaláskor. Ma pedig azért is le fogok feküdni korán, jó éjszakát mindenkinek.
Na, nem sok időpillanatban adtam volna egyetlen likas petákot se, hogy ezek a dolgok eccer csak megtörténnek a megelégedésedre.
VálaszTörlésGondolom lassan kint is alszol egyet (szerintem én nem bírnám ki csütörtökig), akkor ne feledd majd a sarkokat!
A buli vár itthon, meg mi is!
Még nem aludtam kint, és a krónikus internethiány miatt (anélkül bajos lenne bárkivel is beszélni otthon...), csak csütörtökön fogok először...
VálaszTörlés