Egy sikeres nap története...

Végre ilyet is írhatok. Bár a tegnapi nap sem alakult rosszul, a mai napot azonban teljes sikernek könyvelem el, mindjárt el is mondom, hogy miért. Ma reggel nem is öltöztem át egyenruhába, sok értelme nem lett volna, hisz legkésőbb fél tíz körül el kellett indulnom. A találkozót 11-re beszéltük meg Arminnal az irodájában, de az útra a Tallinn város honlapján lévő útvonaltervező szerint is 45 percet illett számolni, tömegközlekedéssel. Nem akartam elkésni, így én a duplájával számoltam, ráadásul reggeliről is gondoskodnom kellett, mert este mindent megettem, még azt is, amit reggelire szántam...

Na vajon én ki vagyok?

Az emlékmű...

Kinyomtattam a bútorlistát reggel (úgy volt, hogy az aláírás után rögtön megvesszük a bútorokat és a hiányzó műszaki cikkeket...), és elindultam. Ha lehet rosszabb, akkor ma még rosszabb idő volt, mint tegnap. Kegyetlen csípős hideg, és a tetejébe úgy fújt a szél, mint a csuda. Mondjuk legalább az eső nem esett. A belvárosba a 17-es busszal mentem ezúttal, és az Estonia nevű megállónál leszálltam.Azért itt, mert itt tudtam egy élelmiszerboltot a Solaris üzletközpont aljában. Nem nagy bolt, nagy választék nincs, de legalább friss sajtosbagett az volt. Vettem egyet, és azt falatoztam el, amíg a találkozó helyszíne felé mentem. Útközben szembetaláltam magam egy érdekes szoborral, egy fényképet mindenképpen megért... Hogy mi a foglalkozása őkelmének, előttem rejtély, annyi motívum keveredik itt össze, hogy leginkább egy farsangra való.

Keresztül kellett vágnom egy parkon, a park előtt egy emlékmű szerűség állt. Sajnos sok kiírás itt nem volt, vagy bármilyen tábla, úgyhogy egyelőre ez is a tallinni rejtélyek témakörébe tartozik. Az emlékmű masszív betontömbje mellett jobbra egy lépcsősor vezetett fel a parkba, teljesen olyan érzésem volt, mintha az egész dombot mesterségesen húzták volna itt fel. A lépcső díszítése nekem kicsit Párizst idézte, ott láttam hasonló motívumokat.

A lépcső...

Azt hittem, hogy odafentről valamilyen kilátásban lesz részem, de csalódnom kellett, csak az óváros városfalának egyik tornyát lehetett onnan látni, de azt is csak a fák takarásában. Felfaltam az utolsó sajtos morzsákat is, majd a túloldali lépcsőn leereszkedtem. Fél tizenegy körül volt, és két utcára voltam a céltól. A park mellett számos patinás épülettel találkoztam, itt van például a dán nagykövetség épülete is.

(Az a helyzet, hogy nehéz koncentrálnom, mert odakint a bakák az ablakom előtt üvöltözve gyakorolnak a laktanyában elszállásolt zászlóalj évfordulós ünnepségére (jövő héten lesz). Kicsit unalmas már őket hallgatni, és egy-egy nagyobb üvöltéssel teljesen ki is zökkentenek. De ez csak zárójeles megjegyzés, majd túlteszem magam rajta...)

Kicsit korábban értem oda 11 óránál, de nem volt kedvem a fagyos szélben kint álldogálni, gondoltam inkább várok odabent, ha Arminnak esetleg valami dolga van még. Szerencsére nem volt, így rögtön nekiállhattunk a szerződés végleges formába öntésének. Pótoltuk benne a hiányzó adatokat, majd alá is írtuk. Átadtam az előleget, majd elindultunk bútorokat nézni. Még szerencse, hogy én magammal vittem kinyomtatva, mert ő elfelejtette, mint a huzat.

Végigmentünk az összes bolton (öt bútorboltban voltak a cuccok...), és mindenhol szerencsénk volt, hála az égnek. Minden bútorból volt raktáron, az étkezőasztal például az utolsó darab volt. Mivel ez volt az utolsó, Armin itt még spórolhatott is, kapott egy kis kedvezményt... Sajnos a Yisk-ben véget ért az akció arra a szekrényre, amit kinéztem tegnap, pont ma váltottak. Láttam Arminon, hogy így drágábban nem szívesen venné meg, így egy kisebbet vettünk meg végül, de szerintem ez is elég lesz.

Sikerült elintéznünk a masinákat is, van tévénk, takarító gépünk és mikrónk is immár. A bútorok nagy részét hétfőn szállítják, így azt beszéltük meg Arminnal, hogy hétfőn én is oda megyek. No nem a bútorok miatt (azt intézze csak ő), hanem azért, mert örülnék, ha elmagyarázna pár dolgot, mi hogyan működik (hol vannak a kapcsolók a garázshoz, hogy működik a szellőztető rendszer, a szauna, stb.)

Miután mindent sikeresen elintéztünk, kitett engem a Stockmann áruháznál, ott lehetett olcsón repülőjegyet venni. Felmentem az 5. emeletre, és pont akkor kaptam Imrétől (Netti öccsétől) az SMS-t, hogy rendben van a szabija, el tud jönni velünk a hosszú kocsiútra. Neki is akartam jegyet venni visszaútra, azért volt érdekes ez az SMS. Nagy tülekedés nem volt, úgy látszik a tömeg már reggel lement. Sajnos november 2-re (akkor akart Imre visszamenni) nem kaptam jegyet, így vele konzultálva végül elsejére vettem. Így viszont át kell majd gondolnunk a kijövetelt...

Meg volt hát minden, amit erre a napra eltervezhettem. Most már semmi sem állíthat meg, 22-én indulás haza. Ennek szellemében, akit érint: 27-ére a buli odabent úgy néz ki, hogy áll, aki hallja, adja át. A részleteket meg majd emailben megkonzultáljuk.

Most már csak azt nem tudom, mit csinálok hétvégén a lengyelországi szállás lefoglalásán kívül...