Az első hétvégéig...

Kedden délután már meg is kaptam az emailt a hivataltól, hogy beregisztrálták Nettit és Nórit a lakcímnyilvántartásba. Dícsérendő gyorsaság, ugyanis az én esetemben ez eltartott csütörtökig (ugyanúgy hétfőn voltam én is). Napközben pakolásztunk bőszen, pár dobozt sikerült eltüntetni. Nem volt valami jó idő sétához, így aznap nagyon nem mentünk sehova. 

Mivel az email a regisztrációról csak késő délután jött, így a bevándorlási hivatalba már nem indultunk el. No meg aznap jöttek délután az antennát is szerelni. Még indulás előtt megbeszéltem egy orosz céggel, hogy beállítják a tetőn lévő antennát úgy, hogy rálátásunk legyen a magyar adókat sugárzó műholdra. A pali meg is jött, de nem volt szerencséje az antennával. Rossz volt nézni, hogyan közlekedik a tetőn, de végül felért a műszereivel az antennához. Sajnos két fa pont abban az irányban nőtt, amerre neki az antennát állítania kellett volna, így a tetőn lévő antennát nem tudtuk kihasználni. Szerencsére hozott magával egy másik lavórt, ezt felapplikálta a garázs fölé, onnan meg a kábelt felvitte a tetőre. Utána a tévén teljesen tökéletes jelünk lett, csak eleinte az előfizetéses csatornák nem akartak bejönni. Miközben a hazai ügyfélszolgálatot hívtuk, szerencsére ezek is láthatóvá váltak, és azóta is minden rendben van vele...

Estefelé ismét szaunáztunk egyet, de aznap Nóri már nem volt olyan lelkes, mint héftőn... Nem tudom már, hogy ez a nap volt-e az, vagy a hétfő, amikor megpróbált a saját ágyában aludni, de nem volt valami nagy sikere a dolognak, éjjel háromkor arra ébredtünk, hogy nagyon sír. Lecsúszott az egyik zokni a lábáról, és nem találta a sötétben. A vége az lett a dolognak, hogy átjött hozzánk...

Szerdán korán elindultunk a hivatalba, hogy az ID kártyák regisztrációját elindítsuk, nekem ez volt az utolsó szabadságos napom. Nettiével nem is volt semmi különösebb gond, de Nórival már gondokba ütköztünk. Előre tájékozódtam, így tudtam, hogy kérhetik az anyakönyvi kivonat Apostille-al hitelesített változatát, így ezt itthon a Külügyminisztériumban már június elején elintéztem, mindhármunk anyakönyvi kivonatára. Nálunk nem kérték, Nórinál viszont igen. Mivel az anyakönyvi kivonat magyar dokumentum, az észt hatóságoknak szüksége van egy hitelesítésre (ez az Apostille), ami tanúsítja, hogy az adott dokumentum hiteles. Azt hittem, ezzel rendben leszünk, de nem. Az ügyintéző hölgynek ez nem volt elég. Mivel az anyakönyvi kivonat magyar nyelvű, neki szüksége volt egy hivatalos fordításra is, észt, orosz vagy angol nyelven. Azért rendes volt, minden adatot rögzített a rendszerben, és azt mondta, ha beviszem a fordítást, rögtön indul a kártya gyártása.

Még aznap írtam egy levelet a követségre, hogy milyen gondba ütköztünk, mert korábban jelezték nekem, hogy bármilyen hivatalos fordításra lenne szükségem, csak szóljak. Fel is hívtak még aznap, hogy másnap kész van, csak menjek be érte. Bementem hát másnap a követségre, és az eredeti anyakönyvi kivonathoz lett csatolva ez is. Szegény Nóri anyakönyvi kivonata már olyan, mint egy karácsonyfa. Az Apostille egy A4-es lap, piros matricával rá van biggyesztve az eredeti dokumentumra. Erre most az egész ki lett lyukasztva a matricánál, és nemzeti színű cérnával rögzítve lett hozzá a hivatalos, többszörösen lepecsételt fordítás. A sarokra került még pár fehér körmatrica, arra megint pecsétek... Hát kíváncsi leszek, hogy ha majd egyszer hazajutunk, mit fognak szólni hozzá a magyar iskolában...

János nagyon rendes volt, a papírmunka után el is vitt a migrációs hivatalba. Együtt mentünk hárman Gabival (a titkárnővel), ő meg közben elmesélte, hogy mit tudott meg óvoda ügyben. Három óvodát ajánlottak neki, abból az egyik közben jelezte, hogy tele vannak. Van egy óvoda a Kalamaja nevű városrészben, ez az óváros és a tenger között van, észt és orosz vegyes csoportokkal dolgoznak. Sajnos a mi városrészünkben jelenleg  nincs üres hely sehol, így valószínűleg csak messzebb fogunk találni helyet. A hivatalban ezzel a fordítással sem voltak elsőre teljesen elégedettek, a hölgy azt mondta (ugyanaz a nőci, mint tegnap...), hogy „még nem fordult elő olyan, hogy egy követség ad hivatalos fordítást”, állítólag csak közjegyzős verziókat kapott eddig.

Elment hát szépen a főnökéhez a papírommal, én meg vártam. Szerencsére azzal jött vissza, hogy a fordítás mikéntje tökéletes, minden rendben van.... Most már csak várni kell.

Gyertek madárkák...

A pénteki napot teljes mértékben bent töltöttem, és hazafelé megpróbáltam halat venni. Ugyanis az volt a terv, hogy szombaton halászlét eszünk. Mivel a piac nyitva tartása eléggé agyament (reggel még nincs nyitva, amikor jövök, délután meg már zárva), a piacon nem tudtam venni semmit. Hazafelé leszálltam egy nagy bevásárlóközpont mellett, és szerencsére pontyot és csukát ott is találtam. Sajnos a pikkelyek egyikről sem voltak leszedve, így ezzel otthon kellett megküzdeni. A ponty egy kiló körüli példány volt, a csuka csak körülbelül 60 dekás, ennek a felét eltettem más alkalomra.

Itt vagyunk...

Másnap szerencsére szép időnk volt, így meg tudtuk főzni a halat. Előtte azonban feltettük a hétközben vásárolt madáretetőt, és mellé még pár golyót is. Ezeknek leginkább a mókusok örültek meg. Igaz, hogy madáreledel volt benne, de úgy látszik nekik így is csábító volt, a fáról kapaszkodva megpróbálták elérni. Eleinte nem volt túl sikeres a művelet, de aztán a következő hét elején azt vette észre Netti, hogy a mókus a földön csemegézik a golyóból, sikeresen leszakította, és levitte a talajszintre a zsákmányt...

Na, ez a golyó az enyém lesz...

A halhoz a tüzet a hétközben vásárolt fából raktunk, elég nehezen akart felforrni a bogrács tartalma. A helyi sóval kicsit bajban vagyok, jóval többet kell belőle pakolni, mint az otthoniból, és nem mindig merek merészen nyúlni hozzá. A halat azért jól besóztam, aztán úgy döntöttem, majd nagyon figyelek főzés közben, hogy kell-e utána rakni még. A háromlábat is most próbáltam ki először, apukám készítette még évekkel ezelőtt. Jól vizsgázott, nem volt vele semmi gond. Szerencsére volt egy rakás otthoni paprikánk is, így ezzel sem volt probléma. Csípősből nem raktam elsőre sokat, volt néhány ismeretlen példány is a készletben. Az egyiket próbaképpen megkóstoltam, volt neki ereje rendesen, de nem a szokványos kicsi csípős paprika volt, némileg testesebb. Nóri egy idő után fázni kezdett, mondtam neki, hogy menjen be, aztán majd szólok, ha lehet kóstolni. 

Valami csak lesz ebből...

Bennem a Szeremley Huba úr által fémjelzett Pinot Noir tartotta a lelket, ez került a bográcsba is a halak mellé, ecet nem volt otthon egy csepp sem. Odabent közben Netti és Nóri túrófánkot készítettek a tészta kifőzése mellett, de ezt csak később tudtam meg, meglepetésnek szánták. Mint írtam már, elég nehezen akart felforrni a lé, eltelt vagy huszonöt perc, mire a forrás megindult. Utána viszont szépen rotyogott, és újabb húsz perc elteltével már kezdett némi íze lenni a matériának, csak kevés volt a só. Folyamatosan raktam hozzá, és közben a lányok is kijöttek kóstolgatni.

Szörcs... Jó lesz ez, apa....

Nóri most is elkóstolta volna az egész levet, ha hagyom, imád kóstolni a lelkem. Több, mint egy órát forraltam a paprikával, akkor már jónak kellett lennie. Nem találtam elég csípősnek sem, így félúton még raktam bele egy kicsit. Nóri szerint nem kellett volna, mert mire a tányér végére ért, azt mondta, hogy kissé csípős... Evett húst is rendesen, összesen két-három szelet maradt az egész halból másnapra.

Halászlé v1.0

Túrófánk már alig fért belénk, de azért megküzdöttünk azzal is. Délutánra, estére azt terveztem, hogy elmegyünk az uszodába egyet (biztos említettem már, hogy nagyon közel van egy), de Nóri kicsit köhögött, így ezt el kellett halasztanunk (azóta sem voltunk, de most már legalább kezd neki felszakadni). Pedig nagyon jó kis uszinak néz ki kívülről, be lehet látni. Van bent egy 25-ös vagy 33-as medence az úszóknak, de van külön gyerekmedence is csúszdával. A gyerekmedence mellett egy úszónadrágbugyborékoltató jakuzzi is van, szép nagy, egyszerre hatan-nyolcan beleférnek, tökéletes rálátással a gyerekmedencére. Na mindegy, ez egyelőre kimaradt...

Ez a legkisebb lapát...

Egyébként nagy mázlink volt, mert délután folyamatosan esett az eső, ha délelőtt is ilyen idő lett volna, nem nagyon tudtam volna halat főzni. Másnap arra ébredtünk, hogy fehérbe öltözött a táj. Míg odahaza 20 fok felett volt a hőmérséklet a hírek szerint, itt leesett az első értékelhető hó... Nóri legnagyobb örömére, természetesen. Azért reggeli után kimentem kicsit lapátolni, mert annál több esett, hogy érdemes lett volna hagyni, hogy ráfagyjon az udvarra. Az udvar lekövezett részének felével végeztem, mire a család többi része is kijött, és együtt lapátoltuk a fehér áldást...

Még azért nem túl mély ez a hó...

Mire végeztünk az udvarral, újra elkezdett esni, így inkább hógolyóztunk egyet Nórival. Közben Nettinek eszébe jutott, hogy van még elültetlen virághagyma, így míg mi Nórival mi önmegvalósítottunk egy hóember képében, addig ő eldugdosta a maradék hagymákat. A szomszédok nem nagyon aktivizálták magukat a fehér nyavalya láttán, de utólag nekik volt igazuk: délután megindult az eső, és elmosott szinte minden havat. Délután elmentünk sétálni egyet a közeli erdő felé. Sajnos már eléggé sötétedett, így a rengetegbe nem mentünk be. A közelben van egy szennyvíztisztító szerűség, nincs valami jó illata. Hazafelé megmutattuk Nórinak az uszodát is... Este még szaunáztunk egyet, és éjszaka újra nekiállt esni a hó...