A legfrissebb történések

Reggelre hát esett hó ismét, éjszaka sokszor hallottam, hogyan kopog a tetőablakon. Amikor a házból kiléptem, nem tűnt vészesnek a helyzet, tán feleannyi esett, mint előző nap. Azért Nettinek rendesen kellett lapátolnia délelőtt, nem akarta, hogy ráfagyjon a kőre, aznap nagyon hideg volt. Vittem be magammal gyakorló ruhát aznap, de csak fél sikerrel, a felét sikerült otthon hagyni (úgy emlékeztem, hogy a zubbonyt múlt héten már bevittem, pedig nem...). Így megint a műanyagruhában kellett lennem...

Gyatra minőség...

A hétfői napon sok minden nem történt, igazából nem is emlékszem belőle semmire. Kaptam megint egy rakás anyagot, amit el kellett olvasnom, a felének se értem a végére a nap végeztével. Kedden aztán munkaidő vége felé kaptam egy levelet a migrációs hivataltól, hogy Netti ID kártyája kész van, hurrá. Nóriéról nem küldtek értesítést, bár igaz, hogy az övé egy nappal később lett hivatalosan elindítva. Armin másnapra ígérte, hogy jönnek a mosogatógép szerelővel, és azt mondta, hogy nem kell, hogy otthon legyek. Előtte héten pénteken eljöttek hozzánk a feleségével (Nórinak még egy tábla csokit is hoztak...), és próbáltak életet lehelni a szerkezetbe a szűrők kitisztításával, de nem sok sikerrel... Hogy még legyen egy kis gond és megemlíteni való Arminnak, kedd este eltört az ágyunk rácsának egyik léce. A mellékelt képen (ezt elküldte Armin a gyártócégnek is) tán látszik, hogy irtózatosan idióta módon a lécek némelyike két darabból van összeragasztva, és a két darab sűrű fogazással van összeillesztve. Én ilyen agyament megoldást még nem láttam...

Szerdán hazamentem én azért, nem akartam Nettit egyedül hagyni Arminnal és a szerelővel. Közben egy másik dologban is küzdöttünk Arminnal, a rezsielszámolás nem volt úgy még sem jó az itthoni főnökeimnek, ahogy előzetesen kitaláltuk. Az teljesen rendben van, hogy valamilyen formában kell nekik papír arról, hogy mennyi rezsiköltséget fizettem, mikor és mire. De itt Észtországban a szolgáltatók nem nagyon szeretik állítólag azt, ha a bérlő nevére átíratják a fogyasztásmérőket, ez volt az első információ, amit még szeptemberben kaptam. Akkor idehaza azt mondták, hogy nem gond: akkor kérjek a tulajdonostól minden hónapban egy összesített számlát a rezsiköltségekről, fizessem őneki, ő meg mellékelje a befizetésről a papírokat.

Na de most kitalálták, hogy ez mégse jó, írassam csak át az órákat az én nevemre mégis. Hát most ott tartunk, hogy az órákat nem tudják rám írni, de az megoldható, hogy a számlán én is szerepelni fogok, mint „fizető”, ugyanakkor Armin is, mint tulajdonos. Hát kíváncsi vagyok, hogy ehhez mit fognak szólni...

Vettem hazafelé három pontyot, gondoltam majd este nyugalomban megpucolom őket, aztán irány a fagyasztó. Háromra ígérte Armin, hogy jönnek, de fél négykor még sehol sem voltak, felhívtam hát telefonon. Azt mondta, hogy ő is rátelefonált már a szerelőre, hogy mi van, „öt perc múlva jön”. Ez volt negyed órája, úgyhogy azt mondta, kezd megrendülni benne az addig még élvezett bizalom. 

Amikor megjött végre a pali, nem csinált túl sok érdekeset, bekapcsolta a gépet, kinyitotta az ajtaját, majd megint ez ötször. Semmi olyan nem történt, amiből arra lehetett volna következtetni, hogy ő aztán egy híres mosogatógép ügyekben koronázatlan Subject Matter Expert (SME)... Nem is tudta megjavítani, lövése sem volt, mi lehet a probléma. Viszont ajánlott maga helyett (!) egy céget, Armin fel is hívta őket, jövő héten tán jönnek. Armin arcán azért nem lehetett nem észre venni a gúnyos félmosolyt, amikor a csávó elment... 

Megmutattam Arminnak az ágyat, és elmeséletem neki, hogy semmi extrát nem csináltunk vele, egyszerűen idióta a konstrukció. Ő is nézett nagyot, aztán azt mondta, hogy felhívja majd a bútorboltot. Én nem akartam ezzel a bútorboltba visszamenni, én csak azt akartam kérdezni tőle, hogy hol lehet olyan boltot találni Tallinnban, ahol hasonló lécet lehet vágatni, én majd kicserélem... De nem, ő ragaszkodott hozzá, hogy próbálkozzunk meg a garanciális megoldással, ez egy tök új ágy... Azóta kaptam tőle emailt, a gyártó cserélni fogja a törött lécet, hát kíváncsian várom...

Amikor ő is elment, nekiálltam halat pucolni. Alig csaptam a pikkelyek közé, amikor Armin hívott. Azt mondta, hogy jön az asszonypajtás hozzánk 5 és 6 között egy „függönyszakértővel”, aki majd fel fogja tenni a függönyt a nappaliban. Hurrá, pedig azt hittem, hogy estére nyugalom lesz, és elmegyek úszni. Rohamtempóban folytattam a halpucolást, de nem sikerült mind a hárommal végeznem, mire megjött a csajszi a függönyössel. Nem panaszkodott az „illat” miatt, pedig biztos isteni halszag volt...

Felrakták egész hamar a függönyt, és fél órán belül már ott sem voltak. Nóri, amíg ott voltak, vadul fényképezett mindent. Netti odaadta neki a régi fényképezőgépünket, most azzal gyakorol. Némelyik kép egész jó lesz, de legtöbbször persze vannak némi kompozíciós problémák. Viszont roppant lelkes, rengeteg jó képünk van például a padlóról, a szőnyegekről, sőt, az összes távirányítónk is nagyon jól dokukmentálva van... 

Miután elhúztak, azon gondolkodtam, hogy a harmadik halat egészben hagyom (Netti azt mondta, hogy csináljunk belőle rácpontyot...), de megpucolni akkor is meg kellett, akkor meg már mindegy volt, hogy összevágom-e, vagy sem, az már csak pár perc. Megküzdöttem hát vele, így van most pár töltet a fagyiban.

Ez a golyó enyém lesz...

Estére megjött az email Nóri ID kártyájáról is, így csütörtökre is lett programunk rendesen. Reggel elmentem dolgozni, aztán dél körül találkoztunk a migrációs hivatalnál, a lányok odajöttek kocsival. Nóri rajzolgatott, amíg a két kártyát megkaptuk, nem volt semmi gond, szerencsére. Utána elmentünk az Ülemistébe ebédelni (no meg némi madár és mókuseleséget vásárolni), majd elindultunk haza, aznap jöttek az internetet szerelni. Kiraktuk az eledelt az állatoknak, meg is jelentek hamarosan...

Éppen mondtam Nettinek, hogy két óra van, jöhetne már a fickó, amikor begördült egy kocsi az udvarra. Három dobozzal jött be, meg egy rakás műszerrel. Nem volt túl beszédes, de nagyjából tíz perc alatt letelepített mindent. Most már elég erős wifi hálózat van a házban, még a dolgozószobában is kellő jelszint van, a kertben nem próbáltam. Kaptunk egy újabb media box-ot is, ami HDMI-n keresztül van összekötve a TV-vel, így van újabb 120 észt, orosz, angol csatornánk a meglévő 120 magyar mellé... Nem mintha néznénk őket, csak hát így tudtam csak netet rendelni, de erről már megemlékeztem korábban. Az volt a tervünk, hogy ha a pali kész lesz, akkor irány az autó regisztrációs hivatal, de a tíz perc szerelés után nekiállt szórakozni a media box-al és a távirányítóval... Mindenárom meg akarta oldani, hogy a media box távirányítója használható legyen a TV távirányító helyett is, pedig a kutya nem kérte rá, de tényleg...

Végül aztán elment, már csak Nórit kellett meggyőzni, hogy újra ki kéne mozdulni, egy másik hivatalba. Ezek ötig voltak nyitva, valamikor három óra után oda is értünk. A regisztráció azzal kezdődik, hogy előzetesen megvizsgálják az autót, hogy megfelel-e minden előírt szabványnak. Na ennél a résznél el is akadtunk. A fickó, aki megviszgálta az autót, nem talált a motortérben olyan kis fémtáblát, ami azt igazolta volna, hogy az autó az „európai piacra” lett gyártva, viszont olyat igen, amelyik szerint nem.... Nem igazán értettük a dolgot, ő meg azt mondta, hogy így a regisztrálás sokkal drágább lesz, majd az összes papírt felnyalábolva elment telefonálni. Én is hívtam közben a követséget, és Gabi azt mondta, hogy ez biza nem egyedi eset, de gőze sincs, hogy mennyivel kérhetnek emiatt többet...

Nóri szegény megint rajzolgatott, még szerencse, hogy a csarnokban volt egy asztal, ahová le tudott ülni. Az ürge majd egy órát telefonálgatott, közben én rájöttem, hogy nagyjából igaza van, meg nem is. 2002-ben, amikor ez az autó bejött új autóként az országba, mi még nem voltunk EU tagok, tehát valóban nem tehettek a kocsiba olyan jelzést, hogy az EU-nak lett gyártva. De a helyzet 2004-ben megváltozott, és mivel mi EU tagállamból érkeztünk, így ezt az egész eljárást kissé szarrágásnak éreztem...

Végül a pali kijött a kutricájából, és elkérte a telefonszámomat. Azt mondta, hogy másnap hívnai fognak (az van, de nem hívtak még), de úgy tűnik minden rendben lesz, nem kell majd extra díjat fizetnünk. Hát kíváncsi leszek, mindenesetre az ideiglenes rendszámunk 24-ig érvényes... Utána még elmentünk bevásárolni, majd jó fáradtan hazaérkeztünk hét óra körül... Hoppáré, ezek szerint ismét sikerült utolérnem magam...