Ismét hétvége...

Pénteken megpróbáltunk Nettinek kabátot venni, de nem sok sikerrel jártunk, tán majd jövő héten. De legalább vettünk Nórinak egy fellépőt, bár lassan már minden csapot elér. A konyhában viszont jó hasznát veszi majd. Szombatra teveztem be (ha jó idő lesz...), hogy összeszedem az összes levelet a kertben, amit tudok. A szemétszállító cég belement abba, hogy elvigye a zöldszemetet, bár szabtak néhány érdekes feltételt: legyen legalább négy zsák, zsákonként maximum 200 liter, és maximum 20 kiló. Mivel az összes levél hetek óta ázik, az utolsó feltételt a legnehezebb teljesíteni...

Mielőtt kimentem volna a kertbe, Gabival még értekeztünk Skype-on. Úgy volt, hogy jön hozzánk vendégségbe, csak még azt nem tudta, hogy szombaton, vagy vasárnap. Előző reggel összefutottam vele, akkor azt mondta, hogy kirándulni készülnek a haverokkal szombaton, legyen inkább vasárnap a találkozó. Szombat reggel így elcsodálkoztam, hogy 9-kor még otthon találom, hisz viszonylag szép idő volt. Kiderült, hogy a haveri kör 10 óra előtt meg sem mozdul, ami nekem nagyon fura volt, ugyanis fél négy után már igen csak elkezd setétedni. Ha 10 után indulnak bárhová, oda lassan nem is érdemes elindulni...

Kimentem hát izzadni a kertbe, és mikor bejöttem egy óra körül, akkor láttam, hogy üzent: a csapat mégse megy kirándulni, jöjjön-e vendégségbe. Halászlét készültünk főzni, hát annak már nem nagyon lett volna értelme nekiállni, különben is készen volt az ebéd. Megírtam neki, hogy halasszuk a dolgot inkább másnapra. Ebéd után még kimentem egy kicsit, azt hittem, fél óra alatt befejezem a dolgokat, de nem sikerült. Pontot akartam tenni az ügy végére, mert másnaptól újra mondták a havat, és nem akartam, hogy betemesse újra a fehér nyavalya a már összerakott kupacokat. Beraktam 90 %-át a zsákokba, közben Netti kijött kérdezni, hogy nem megyünk-e bevásárolni (arról volt szó, hogy elmegyünk, ha befejeztem), de nekem nem tűnt fel, hogy mennyire elment az idő.

Fél négy elmúlt hát, mire befejeztem, akkor meg már Netti nem akart menni. Nóri Monopoly-t akart játszani, hiába mondtam neki, hogy ez nagyobb gyerekeknek való, nem fogja nagyon érdekelni. De, akkor is játszunk. Hát jó, ők voltak ketten, én meg egyedül. Körülbelül tíz perc után persze feladta a játékot, nem érdekelte már. Délután szinte mindenkivel beszélgettünk Skype-on, estefelé tesókámékkal is. Csak Fruzsi nem volt otthon, de aztán később vele is beszéltünk. Nóri közben elment már aludni, de Fruzsi hangjára persze lejött. Ez volt a legextrémebb éjszakája, egyszerűen nem akart aludni. Reggelente 9 után kel fel sokszor, így a dolog nem csoda, de a probléma onnan indul, hogy este rengetegszer kikel az ágyból, és mindenféle kifogásokkal megjelenik, de közben majdnem összeesik a fáradtságtól. Ördögi kör, de majd tán az óvodai reggeli kelések rendbe teszik...

Végül tán fél éjfél körül kezdte el végre húzni a lóbőrt, mi meg megnéztük Nettivel a Hindenburg című film végét. Mindvégig reménykedtem benne, hogy végre hiteles forrásból megtudom, hogy mi lett ezzel a nyomorult léghajóval (már régen izgat...), de a végén persze benyögték az alkotók, hogy a film csak egy elképzelt magyarázat, hogy a Hindenburg mitől robbant fel, senki nem tudja... Hú, de mérges voltam, ha ezt az elején közli a narrátor, le se ülök megnézni.

Jó későn feküdtünk hát le, de annyit még megtettem este, hogy másnapra elővettem a halakat a fagyiból, és kitettem a garázsba, hogy szép lassan kiengedjenek. Nagy volt a meglepetésem, amikor felfedeztem reggel, hogy a csuka helyett a süllőcsomagot vettem elő, brrr. Süllő vissza, szerencsére a csukaszeletek meg hamar szétjönnek egy kis meleg víztől. Lesóztam a halakat, majd előkészítettem a tüzet. Abban állapodtunk meg Gabival, hogy szól, ha felült a buszra, és én kimegyek elé a megállóba. Nem akartam, hogy nagyon későn ebédeljünk, így fél 11 körül feltettem a halat főni. Amikor Gabi telefonált, pont akkor raktam bele a paprikát, így simán ki tudtam menni elé. Nem egyszerű hozzánk betalálni, nem akartam, hogy keringjen egy tíz percet az utcában...

Körbemutattuk neki a kertet (még Nóri is kijött Gabit üdvözölni...), de aztán a hideg elől bementek. Szerencsére a halnak már csak egy fél óra kellett, közben én is néha bementem. Végre találtam egy partnert, aki hajlandó volt pálinkát is inni, így aperitífként egy körtét legurítottunk. Még pár hete vettem egy chilei vörösbort, ezt is elpusztítottuk a hal mellé. Ízlett szerencsére mindenkinek, egyetlen árva csukaszelet maradt belőle, és Nóri persze vacsorára is ezt evett.

Délután Nóri nehezen viselte, hogy beszélgetünk, hiába mondtuk neki, hogy hozzon egy játékot, amivel mindannyian tudunk játszani, ő nem. Három körül Netti pattogtatott kukoricát, a tálat azon nyomban őkelme le is nyúlta. Az még hagyján, hogy egyszer kínált csak meg mindenkit, de elég furán adta elő az evést: a dohányzóasztalon pörgette a tányért, és amikor megállt, akkor nem kézzel vett, hanem ráhajolt tátott szájjal, és hammm, amennyi befér. Mondtuk neki, hogy tán ne így, de mintha a falnak beszéltem, beszültünk volna. Mondtuk neki, hogy ha nem hagyja abba, akkor elvesszük, de mint aki meg se hallja. Akkor fogyott el a türelmem, amikor ezt a ráhajolós támadást csukott szemmel az asztal sarkánál adta elő nagy hévvel, azt hittem, hogy kiveri az asztal sarka a szemét. Mondtam neki, hogy na most itt elég, elveszem (pár szem volt még a tálban). Hát azt a hisztit, ami ezután következett, tán el sem tudjátok képzelni. Üvöltve próbálta tőlem visszaszerezni, rángaott, rá sem ismertem. A végén kénytelen voltam feltenni a konyhaszekrény tetejére, hogy ne érje el.

Na akkor durrant be aztán teljesen, Gabi is csak nézett. Teljesen bepörgette magát. Gabi már menni készült egy ideje (sötétedés előtt akart volna...), de most előre is hozta a dolgokat. Indulás előtt Nóri lehiggadt egy kicsit, ilyen bolondnak már régen láttam. Kikísértem Gabit a megállóhoz, addigra Nóri kitalálta, hogy táncbemutatót tart (Gabi indulás előtt megpendítette a jövő heti Katalin bált...). Mire visszajöttem, komplett báli felszerelésben virított, és egy fejpántot akart felvenni. Netti szóban próbált neki segíteni, de úgy leövöltötte a fejét ("Tudom, hogy kell!!!!!!!!!!!!!"), hogy csak néztünk. Otthagytuk mind a ketten, hogy akkor bemutatózzon és kiabáljon saját magának, no persze ez sem tetszett...

Sírás lett ennek is a vége, végül visszamentem hozzá, és próbáltam neki elmagyarázni, hogy így nem lehet viselkedni, ahogy ő azt már egy órája teszi. Szegénykém összességében nagyon jól tűri a dolgokat, de úgy látszik néha ilyenekre lehet számítani. Nem tudom, talán így vezeti le a nehezen megfogható feszültséget. Annyi minden kavaroghat a kis lelkében, amit nem tud megfogalmazni, tán ebből jön ez az agresszió, meg hogy este állandóan lejön. Most sokszor azt is mondja, hogy fél egyedül, fél a szörnyektől, "akiket csak ő lát". (Eszembe jut néha ilyenkor az a költözés, amikor négy éves koromban Vasvárról Szombathelyre költöztünk. Nagyon mélyen él bennem az első pár hét, nagyon nehezen szoktam meg az új körülményeket. Szegény anyunak számtalanszor be kellett jönnie a sötét szobába hozzám, mert én teljesen meg voltam róla győződve, hogy az ablak melletti szekrény mellett valami félelmetes dolog van a sötétben. Csak úgy tudtam elaludni, hogy teljesen befordultam a fal felé, és rettegtem, mert úgy tudtam belül, hogy onnan engem néz valami... Közben folyamatosan lehetett hallani a közeli vasútállomásról éjszaka a hangosbemenodóba bemondott szolgálati közleményeket és a tolató mozdonyok hangját, nagyon fura volt...)

Megbékéltünk egymással, aztán este már jót játszottunk. Este lefeküdtem vele, és tíz óra után jöttem ki tőle, kicsit beszélgettünk alvás előtt. Most csak egyszer jött ki a szobából érdeklődve, lehet, hogy nagyon kifáradt. Vagy csak érezte, hogy aznap túlzásba vitte a dolgokat. Este Nettivel megbeszéltük, hogy kap még egy napot, csak szerdán menjen oviba, akkor rövid héttel kezdhet. Reméljük a legjobbakat, szurkoljatok nekünk (neki)...