Kalandos hétkezdet...

A hétfői nap szép lassan csordogált, ezúttal csak ketten voltunk az irodában. Egész nap sötétség volt, lassan kezdem érteni, miről beszélt Armin, mikor azt mondta, hogy „jobb ha esik a hó, mert akkor több fény van” Hát igen. Most csak a havas eső kezdett neki párszor, az eget pedgi beborították a felhők. Nem volt világosabb egész nap, mint amikor nálunk alkonyodik. Még csak november van, kíváncsi leszek most már tényleg a januárra... Nóri, mióta megtudta, hogy júniusban szinte állandóan világos lesz, már alig várja...

Hazafelé Nettinek megnéztem, hogy van-e kabát a Viru Keskus-ban (hasonló kabátot nézünk egy ideje, mint amilyen nekem van), de nem volt belőle már ott sem, felvásároltak mindent (az enyémet én ott vettem). Sajnos az otthonról hozott baracklekvár elfogyott, szerettem volna venni egyet a bevásárlóközpont aljában lévő boltban. Kicsit haloványabb színű, mint amit otthon nálunk készítenek, de legalább látszanak benne a gyümölcsdarabok. Nórinak persze pont ez nem tetszett... No mindegy, talán majd megkóstolja.

Talán nem dől fel...

Netti pizzát sütött vacsira, még abból a készletből, amit én vásároltam be még októberben elutazás előtt. A házunk környékén nem csak havas eső esett, hanem hó is, Nettiék még hóembert is tudtak építeni. Majdnem két órát kint voltak, és mire én hazaértem, már meg is fürödtek. A postaládában is volt valami, egy értesítőt dobott be a postás, hogy menjek átvenni egy levelet a postára. Érdekes módon bírta elolvasni a nevemet, „T. VAGU” vagyok szerinte... Furcsa, hogy az egész értesítő nyomtatott, valószínűleg lehet a palinál valami mobil nyomtató, vagy ilyesmi. A levél Belgiumból jött, azóta kinyomoztam, hogy a fizetési papírjaimat küldték el Brüsszelből... Na, ha valami pénzkidobás, akkor ez az... Nyugodtan ráérnék ezeket a papírokat akkor átvenni, amikor időnként hazamegyek.

Sikerült napközben megbeszélni az ovival a szerdát is (Gabin keresztül), várni fognak minket. Reméljük a legjobbakat... Éjszaka Nóri ismét küzdött magával és az elalvással, mi azért a Showder klubot megnéztük...

Kedd reggel, amikor bementem, tiszta üres volt az iroda. Az egyik fickó tanfolyamon van, a másik külföldön. Először fordult elő az, hogy egyedül kellett bemennem az irodába. Nem akarom itt részletesen taglalni a biztonsági rendszert, elég az hozzá, hogy az iroda kinyitásához kell egy PIN kód, amit nekem október elején megmondtak, de azóta egyszer sem használtam. Első két alkalomra nem sikerült eltalálnom, harmadjára igen, de addigra az összes security-s arc összefutott a tiszteletemre. 

Miután frusztráltan bekapcsoltam a gépemet, megjelent az ajtóban az igazgató. Azt hittem, azért jön, hogy leszúrjon az ügyetlenségem miatt, de nem. Átadott egy CCD COE-s jelvényt, amelyet csak az itt dolgozók kaphatnak és viselhetnek, és még egyszer köszöntött a fedélzeten. Sokat nem találkoztunk, mióta itt dolgozom, talán ha kétszer beszélgettünk. Az első találkozásunk akkor volt, amikor az első koordinációs értekezletre be kellett mennem, mint új ember, másodjára meg egy hét múlva szólított meg, hogy hogyan haladnak a személyes dolgok.

Ezt a kitűzőt az adminos kollégák már mutatták nekem, hogy ilyet fogok kapni, ha lesz rá valami jeles alkalom, de nem nagyon adódott, az igazgató meg gondolom már nem akarta tovább húzni. No mindegy, most beszélgettünk a leghosszabban, most is igazából a személyes dolgok érdekelték. Pont egyidősek vagyunk egyébként, csak ő már ezredes, ami ebben a korban nem rossz karrier...:) Neki is van két gyermeke, és most legalább megtudtam, honnan van a magabiztos angol nyelvtudása (imponálóan jól beszél): éveket töltött Amerikában és Németországban is. A fia a németeknél járt iskolába, és Ilmar (így hívják az igazgatót) azt mondta, pár hónap alatt egész jól beszélt már németül. Az egész téma persze az oviról jött elő, előtte arról beszélgettünk, mennyire lesz esetleg nehéz Nórinak az orosz a kezdetekben...

Beszélgettünk a sulikról is, no meg az észt oktatási törvény változásairól is. Elmondása szerint az észt oktatási rendszer eddig nem sokat törődött hivatalosan az orosz iskolákkal, de a szabályozást most velük szemben is erősíteni akarják. Kötelező lesz az észt nyelv oktatása (bár eddig is szinte mindenhol oktatták...), és még néhány dolog változni fog, de minket ezek nem nagyon érintenek.

A spanyol főnököm délelőtt megkeresett, hogy mikor érek rá inkább: ma este, vagy holnap reggel. Mondtam neki, hogy a holnap reggel kilőve, mert Nórit visszük az oviba, és az előzetes tájékoztatás szerint ki kell tölteni néhány papírt is. Így aztán az estében maradtunk. Arról volt szó, hogy jött egy koma Brüsszelből, akivel meg akart ismertetni. Azt mondta, hogy nagyjából egy félórás beszélgetés lesz az egész, a jövőben majd vele sűrűn együtt kell majd dolgoznom.

Nettivel csak később tudtam megbeszélni a dolgot, elmentek függönyt venni Nóri szobájába. Sajnos nem kaptak, mert csak olyan boltokat találtak, ahol a pult mögött ácsorgó eladótól kellett volna kérni, de majd elintézzük együtt. Negyed hétre volt megbeszélve a találkozónk, így kicsit tovább maradtam bent. Ilmar fél hat felé ment haza, és mondta, hogy ítéletidő van odakint, nagyon fúj a szél. Nem mondott hülyeséget, amikor a spanyol kollégával kiléptünk a sötétbe, majdnem felkapott minket a jeges szél. Esett persze a hó is, ahogy kell, a Nissan terepjárójának bal oldalát szépen betemette.

A Radisson szállóhoz kellett mennünk, tiszta felüdülés volt bemenni a fűtött előcsarnokba. A pali szerencsére nem késett, és egy nagyon jót beszélgettünk. Ha tényleg én kapom ezt a munkát, amiről beszélgettünk, akkor végre egy testhezálló feladatot kapok, ebben minden eddigi tapasztalatomat használni lehetne. Sajnos itt nem nagyon regélhetek róla, hogy mi a bivalytúróról is van szó, de örüljetek velem, végre nem papírmunka...

A fél órából végül egy óra lett, fél nyolc körül álltunk fel az asztaltól. Szerencsére spanyol barátom erősködött, hogy hazavisz autóval, így nem kellett buszra várnom. Ahogy Nõmme felé közelítettünk, egyre jobban süvített a szél, és a hó is egyre nagyobb lett. Ennek megfelelően nagyon jól esett, amikor a meleg lakásba beléptem. 

Napközben (és már pár napja) volt némi gond az elektromos hálózatunkkal. Nem tudom teljesen visszaidézni mióta, de valószínűleg a hidegebb napok eljövetele óta (vagy mióta a kinti kapcsolót felszerelték, a fene tudja...) időnként furcsak kattogó zajokat lehetett hallani a garázsszint irányából. Nagy csattanást, mintha valamit hozzávágtak volna a garázs fémajtajához, vagy ilyesmi. Egyszer le is mentem a garázsba, de nem láttam semmi különöset. A csattogások az elmúlt két napban elszaporodtak, és hamar rájöttünk, hogy a villanyóra felől jönnek. Arminnak megírtam a furcsaságot, és megígérte, hogy ránézet a villanyszerelővel, a radiátort úgyis cserélni kell...

Viszont kedden Netti azzal hívott, hogy amikor hazaértek a függönytúrából, a biztosítószekrény fedele lent hevert a földön... A kattogás nem szűnt meg, sőt. Voltak időszakok, amikor olyan volt, mint a géppuskaropogás. Most már látszott is, hogy mi kattog: a kapcsolószekrényben az egyik elemben volt egy piros kapcsoló, az járt ki-be, és adta ki a mechanikus zajokat. Este próbáltuk a fogyasztókat sorra lekapcsolgatni, de nem nagyon volt összefüggés, a kattogás nem szűnt meg. Így éjfél körül készítettem egy videót is róla, feltettem a Youtube-ra, elküldtem Arminnak, és megkértem, hogy másnap feltétlen küldjön valakit megnézni. A dolog kezdett kissé ijesztővé válni... Ja, és még egy dolog: nem tudom, hogy van-e összefüggés, de a radiátorok egy része 4-es állásban jéghideg volt (8-as a max), amikor Nettiék hazaértek, és 17 fok volt...

Azért történt jó is kedden, végre tudtam Csongi bácsival is Skype-on beszélgetni. Még napközben váltottunk pár szót írásban, és megbeszéltük, hogy ha végre hazaérek, megbontok egy sört, s erről őt SMS-ben tájékoztatni fogom. Nem tudtam még pontosan délután, hogy mit fogok írni, de megígértem barátomnak, hogy ellentmondást nem tűrő lesz, és fel lesz szólítva keményen, hogy tartson velem. Nagyon nem tiltakozott a terv ellen...

Szóval, mikor hazaértem, betartottam ígéretemet, és a sör bontása közben elküldtem neki az üzenetet. Erre visszaírt, hogy „Skype?”. Én meg akartam elébb vacsorázni (egy mélytengeri kutatóárok volt a gyomrom helyén...), ezt megírtam neki. Nóri még nem aludt, éppen fürdött, amikor én hazaértem. Mire befejeztem a vacsit, pont akkor jött le pizsamában, megkérdeztem tőle, hogy van-e kedve Violával és Petrával (Csongi egyenes ági leszármazottai...) beszélgetni. Nem nagyon emlékezett rájuk hirtelen, de odaült mellém. Sajnos Csongi bácsinak csak valami nagyon gagyi webkamerája volt, így hangot nem nagyon tudtunk hallani tőle, csak a kép jött át. Állítólag volt benne mikrofon is, de a Skype-ban ez nem jelent meg. Így a beszélgetés roppant mulatságos volt, mi beszéltünk Csongi meg visszaírogatott, közben meg vágta a grimaszokat.

Időnként megjelent Petra és Viola is, aktívan próbáltak részt venni a beszélgetésben, és megmutatni minden kincsüket, ami csak éppen kéznél volt. Nóri egy idő után inkább az orosz képeskönyvet nézegette, és ketten maradtunk Csongival. Hamarosan ott is eljött a fürdetés ideje, így a majdnem egy óra hosszú, tapasztalatokban bővelkedő eszmecserét abba kellett fejeznünk. Miután Nóri elaludt, Nettivel próbáltunk nyomára bukkanni, hogy mi okozhatja a biztosítószekrényben a kattogást, de nem jöttünk rá...

Szerdán (ma) volt Nóri első napja az oviban. Reggelre irgalmatlan sok hó leesett, így busszal mentünk. A busz sem nagyon tudott haladni, elég lassan értünk el az ovihoz. Elfeledtem megnézni pontosan, hogy melyik megállónál kell leszállni, így sajnos túlmentünk egyel. Betaláltunk az oviba azért, de lassan már fél tíz volt. A vezető hölgy, akivel múltkor tárgyaltunk, nem nagyon akart velünk foglalkozni, felküldött minket a csoporthoz, hogy majd ott kell kitöltenünk mindenféle papírokat. Összesen hét gyerek volt aznap, nem volt nagy nyüzsgés... Az ovónéni felírta nekünk egy papírra, hogy fél egykor jöjjünk vissza. A papírokról ő sem ejtett egy szót sem, csak megmutatta Nóri szekrényét, és kész. Egy virág lesz a jele, ha jól emlékszem, akkor nárcisz. A csoport jele pedig fecske...

Bement, és rögtön leült az asztalhoz, ahol a többiek az óvónénivel már játszottak valamit. Netti összszedte minden orosz tudását, és megkérdezte az óvónénit, hogy akkor ma nem fog itt aludni Nóri? Azt mondta, hogy nem, ebéd után jöjjünk érte. Ebben maradtunk, és intett, hogy mehetünk. Nórinak szóltunk, hogy ebéd után jönni fogunk, de nem nagyon foglalkozott velünk.

Azt találtam ki, hogy hazamegyek Nettivel, megpróbálok egy autónyi nyomsávot kiásni a hóból (soha nem lehet tudni, mikor kell menni valahová...), majd Nettivel együtt visszamegyek Nórihoz, aztán munka. A hó továbbra is szakadt, és volt olyan része az udvarnak, ahova a szél már húszcentis havat hordott össze. Miközben bőszen lapátoltam, megjelent a kapuban egy koma az elektromos művektől. Nem beszélt egy kukkot se angolul, de annyit kihámoztam a szövegéből, hogy Armin küldte a kapcsolószekrény miatt. Ellenőrizte a kertben a szekrényt, de nem talált semmi rendkívülit. Behívtam a házba, és mutattam neki a villanyórás szekrényt, hogy mi a helyzet. Hümmögött egyet, majd hívta a főnökét, aki beszélt angolul. Átadta nekem a telefont, és a pali azt mondta, hogy addig, ameddig ők felelősek, semmi hiba nincs, a hiba a ház elektromos rendszerében van valahol, hívjunk szerelőt. Hát ezzel ki voltunk segítve... Felhívtam Armint, és közben a pali le is lépett.

Kiderült, hogy ő hívta fel az elektromos műveket. Vázoltam neki, hogy semmit nem csináltak, ekkor megígérte, hogy beszél azzal a krapekkal, aki a kapcsolót szerelete legutóbb. Leültünk enni Nettivel, hamarosan indulni kellett vissza az oviba. Amikor az ebéd felénél jártunk, akkor hívott Armin, hogy húsz perc múlva jön a koma. Feltekertünk minden radiátort, bekapcsoltunk mindent, amit lehetett, meg is kezdődött a kattogás. Amíg nem jött, lapátoltam egy kicsit, Netti pedig elindult Nóriért. Amikor aztán megjött a szerelő, úrrá lett rajta a teljes tanácstalanság. No persze az első pár percben nem kattogott semmi, kénytelen voltam neki is megmutatni a Youtube-os felvételt:

Csodálkozott egy sort, de aztán beindult a kattogás, mint a géppuska. Nem nagyon talált semmi ésszerű magyarázatot, vakarta csak a fejét. A radiátorokra gyanakodott, végigjárta az egész házat, és ellenőrizte mindet. Sokkal okosabb ettől se lett, elméletileg mindegyik rendben volt. Közben Arminnal többször is beszéltek, és a végén kiötölte, hogy a gond abban a részben van, amit az elektromos művek leplombált. Újabb két-három telefon, és már teljesen biztos voltam benne, hogy kihívják még egyszer az elektromos művek szakértőjét is, és rituálisan össze fognak veszni. De nem, fogta magát, és elkezdte kihuzgálni a vezetékek egy részét a kattogós panelből. A kattogás megszűnt, majd ezeket a vezetékeket direktben rákötötte az egyik biztosítékra, ezzel mintegy kiiktatva a kattogós szakaszt. Végül visszarakta a fedelet, és azt mondta minden rendben.

Csörgött a telefonom, Armin volt az. Elmesélte, hogy mit is láttam az elmúlt fél órában: nem emlékszik rá, hogy a kérdéses elemet ő szereltette volna bele, lehet, hogy az előző bérlő volt, de ezt már nehéz lenne kideríteni. A lényeg az, hogy ez egy időzítő volt, de hogy mit időzített, és miért, azt csak a bánat tudja. De mindegy is, most ki lett iktatva, és elméletileg nem okozhat többet gondot. Hát majd meglátjuk...

Közben Netti is hívott, Nóri nem sokat ebédelt odabent, úgyhogy elindultak enni valahová. Én meg bementem dolgozni. Alighogy beértem, hívtak a követségről, hogy holnap lesz náluk valamilyen rendezvény, ahol Cyber Defence témakörben is kéne válaszokat adniuk a vendégeknek, de ebben nem nagyon vannak tapasztalataik. Úgyhogy holnap sem leszek túl sokat idebent, ha a főnökeim is rábólintanak a tervükre...