Hétvége (végre eljutunk uszodába is)

Pénteken aztán senki nem hívott az ARK-tól (ez az észt járműregisztrációs hivatal rövidítése), remélem hétfőn keresni fognak, mert ha nem, akkor kedden kénytelenek leszünk újra felkeresni őket. Értem én, hogy valószínűleg sok dolguk van, de a mi időnk is véges, november 24. után ezzel a kocsival már nem furikázhatunk.

Az óvodáról pénteken annyit sikerült megtudnom, hogy a buszállomás meletti óvoda (ez a munkahelyemhez közel lett volna...) telített, ide nem vesznek fel senkit. Maradt hát a Kalamaja városrész, vagy a Kosmos környéke, ez utóbbi lenne a házhoz közelebb, de erről szinte semmi információm nincs. Nem mintha a Kalamajásról sok lenne, de ott legalább tudom a címet, rá tudtam keresni a térképen, no meg azt is tudom, hogy észt-orosz vegyes csoportok vannak. Na mindegy, Gabi azt ígérte, hogy hétfőn újra próbálja hívni a városvezetést, és majd csak kialakul valami. Hívtam Gabit egyébként hétvégére, hogy jöjjön hozzánk halat enni, de nem állt kötélnek, inkább elment haza.

Hétközben kaptam egy körlevelet a titkárnőnktől, hogy vannak tiszteletjegyek a fantasztikus derbinek ígérkező Észtország – Lichtenstein focimeccsre. Legutóbb, amikor az arénában jártam, a meccset este 9-re tették, és akkor már nem volt valami meleg. Most a kezdő sípszó este hétkor lesz, így kértem egy jegyet, ha nagyon hideg lesz, még mindig meggondolhatom magam...

A pénteki nap rövid nap, így már fél hat körül otthon voltam, de világos odakint már sajnos nem volt. Az eső megint csak esett, de ez már nem meglepő, főleg annak tudatában, hogy aznapra egész napos hóesést jósoltak a békák. Estefelé kipróbáltuk a Skype-ot végre Várpalota irányába is, Nóri még egy rögtönzött cirkuszi műsort is előadott... Lefekvés előtt Nórival szaunáztunk egyet még, Netti pedig elszaladt még a boltba, amíg mi már lefekvéshez készülődtünk. Végre nem kellett korán kelni... 

Másnap persze ismét esett az eső, de ez nem tántorított el minket a halfőzéstől. Nóri kissé őrültebb volt, mint a szokásos: amíg kint voltunk, sikerült minden ruháját leamortizálnia. Miután a bográcsot felraktam, megnéztem, hogy mi a helyzet a madáretető környékén. Az etetőben és a földön nem volt egy szem eleség sem, de a hálós mogyoróval a cinkék nem nagyon tudtak mit kezdeni. Próbálkoztak cibálni, de nem sok sikerrel. Mondjuk ez nem is nekik volt odakészítve, hanem a mókusoknak, de ők napok óta ránk se bagóztak. Feltöltöttem a madáretetőt, és addigra Nettiék is kijöttek.

Hullott még le egy rakás tűlevél és gally, azokat kezdték el összesöpörni. Armin felajánlotta szerdán, hogy a kertészével összeszedeti a rohadó leveleket és ágakat a tél beállta előtt, de aztán a kertbe kinézve konstatálta, hogy a dologgal elkésett, a hét közepére nagyjából ezzel a melóval végeztünk, főleg a lányok jeleskedtek benne, én csak hétvégén segítettem. Amikor reggel elmegyek, éppen még kezd derengeni, de mire hazajövök, koromsötét van, és ez egyre rosszabb lesz. Már „alig várom” a januárt, azt hiszem kevés lesz az az egy üveg Vana Tallinn a hűtőben, hogy kihúzzuk vele.:)

A halászlé nem sikerült olyan jól, mint a múltheti, valószínűleg vagy kevesebb vizet, vagy egy kicsit több porpaprikát kellett volna beletennem. (Ezúttal egy ponty úszkált benne, no meg a hét vége felé vett süllő feje és farka.) De legalább leteszteltük az internetet odakint is: helyszíni képes kövzetítést adtunk a halászlé készítéséről Várpalotára és Tolnára is...:)

Nóri ismét derekasan betermelt a halászléből, főleg miután megtudta, hogy „finomság” is lesz az ebéd után. Még volt a három doboz fagyiból, amiket még magányomban vásároltam október közepén indulás előtt, neki az eper ízlik a legjobban, természetesen. Citromot sajnos nem kaptam (az az igazi favorit), azóta sem láttam egyik boltban sem.

A délutánt mesenézéssel, játékkal és alvással töltöttük (utóbbiban csak ketten vettünk részt, míly meglepő...), majd hat óra felé, uzsi után már megkérdeztem Nórit, hogy van-e kedve megnézni az uszodát. Hétközben többször is tervbe vettem, hogy elviszem, de nagyon csúnyán köhögött, és egyre jobban. Szombatra kissé szelídült a dolog, gondoltam egy órácska mozgás tán nem veti vissza. (Sajnos még mindig köhög valamennyire, valami makacs dolog lehet ez, mert nekem is kapar a torkom...) Naná, hogy volt kedve, érdekes módon most aztán úgy tudott öltözni, mint a villám.

A "Boba Fett" szett...

Mint írtam, az uszoda egyáltalán nincs messze, gyalog két-három perc, még Nórival is. Netti nem jött, csak ketten közelítettük meg a létesítményt. Valamilyen szinten szerencsére beszéltek itt is angolul, így nem okozott nagy traumát megvenni a jegyeket. A kabinkulcs mellett volt egy fityegő, ez nyitotta a beléptetőrendszert. Nóri átbújt a vas alatt, majd ott álltunk tanácstalanul az öltözők bejáratánál. Azt már nem mondta a kedves hölgy, hogy ugyan melyik ajtó lesz nekünk jó, így meg kellett várnunk egy vendéget, aki elmondta, hogy a rossz ajtó előtt állunk, az a lányoké... Nóri persze ott akart bemenni, hogy „majd átöltözök, és találálkozunk apa”, de sikerült lebeszélnem azzal, hogy csak egy kabint kaptunk...

A bentlét 90 percben limitált, ami nem túl sok, tekintve az átöltözésekhez szükséges kb. fél órát. Mert ugye a végén Nóri haját meg is kell szárítani, ami a méreteit tekintve már nem egy két perces dolog, mint nekem. Na mindegy, igyekeztünk gyorsan átvedleni, aztán irány a medencetér. Vetkőzés közben jött egy három éves forma kisfiú, átölelte Nórit, és nyomott egy cuppanós puszit az arcára... Szerencsére nagyon jó meleg volt odabent, és a gyerekmedence vize melegebb is volt az átlagosnál. Viszonylag sok gyerkőc pacsált odabent, és itt nem zavarják ki a szülőket sem a medencéből. Nóri gyorsan magávé tette a kirakott szerszámokat: volt karúszó, műanyaglap, amire rá lehet feküdni, no meg Boba Fett búvárszett is. Ez utóbbit csak én neveztem el így, igazából két légpalackról van szó, ezek tartják fent a lurkót a víz felett.

Zutty!

A csúszdát eleinte Nóri nem nagyon akarta kipróbálni, de aztán abba se akarta hagyni, miután egyszer lecsúszott. Először azt akarta, hogy kapjam el a vízben, de aztán meggyőztem, hogy egyáltalán nem mély, próbálja csak ki. Kipróbáltuk a felnőtt medence sekélyebb felét is, ott csak 110 cm a víz a kiírás szerint, de ez nem igaz, annál jóval mélyebb. De Nóri itt is nagyon ügyesen mozgott, simán el tudott úszni tőlem öt-hat méterre, majd vissza.

Ő még persze maradt volna még, de mikor az időnk lejárt, el kellett hagynunk a medencét. A zuhanyzós résznél van szauna is, oda is be szeretett volna menni, de teljesen tele volt, meg egyébként sem maradt volna rá idő. (Minden pluszban eltöltött perc 1 korona, csak nem hoztam magammal elég pénzt, a hétvégi jegyek drágábbak voltak. Így nem nagyon tudtam volna kifizetni, ha sokkal tovább maradunk...)

A büfében azért egy csomag rágófüzérre sikerült a csajszinak rábeszélnie, és mint otthon kiderült, magyar rágót sikerült vennünk. Az uszoda után a lelkem egyébként olyan éhes volt, hogy csak na. Azért a vállalását nem sikerült teljesítenie: azt mondta, hogy megeszik egy melegszendvicset, egy banánt, no meg mandarint is. A banán elmaradt, de nem is baj. Hétközben megvetetett Nettivel egy-két banánt, azt mondta, hogy megeszi. Tekintve, hogy ezt sok mindenre rámondja, és a banánt meg jóideje nem eszi, Nettinek voltak némi kétségei. De megette az összes banánt, és azóta még el is kellett menni újra ellátmányt beszerezni...

Vacsi után még lementünk szaunázni, pedig én nem is terveztem. De ha már Netti felfűtötte... De még milyen jól tette, a héten akkor esett a legjobban. Nóri csak negyedóra múlva jött le, de két-három menetet ő is bent volt velem, pedig közel 80 fok volt. Aznap este elég későn sikerült lefeküdnie, elmúlt már tíz óra is, amikor végre ágyba került. Hogy még hányszor kelt fel onnan, és jött le érdeklődni, hogy mi mikor fekszünk már végre le, ezt tán ne is firtassuk...

Na ezt a mogyorót is szétszedem...

Másnap ennek megfelelően elég későn sikerült kelni, elmúlt bőszen 9 óra. Én azt terveztem, hogy elmegyünk az állatkertbe (hétköznap esélytelen), de Nettinek nem nagyon volt kedve, tán majd a következő héten. Otthon maradtunk tehát, és leginkább játszottunk. Megkerültek a mókusok, és felfedezték a mogyorós zsákot az etető mellett. A szürkébbik természetesen nem nyugodott mindaddig, amíg szét nem rágta a hálót kellőképpen. Eleinte csak kiszedett egy-egy mogyorót belőle, de aztán csak elérte, hogy kiboruljon az egész a földre. Magot raktam ki nekik délelőtt újat, de mogyoróra várhatnak jövő hétig a falánkok...

Ebédre a szombati halászlé maradékát ettük meg. Ahhoz képest, hogy reggel még Nóri nem nagyon lelkesedett érte, délben úgy vetette rá magát, mint egy farkas. Nem is maradt semmi belőle. Délután már ő sem akart kimozdulni, el akartam vinni játszótérre, vagy a közeli bevásárlóközpontba, ott szokott lenni hétvégenként zenés rendezvény. Nem akart sehová sem menni, de hamarosan el kezdett szakadni az eső. Játszottunk hát a nappaliban mindenféle játékkal, és közben begyújtottunk a kandallóban is, első alkalommal.

Kellemes meleget árasztott, amíg égett a tűz (roppant jó az égése, alig maradt valami a hatalmas hasábokból...), és amíg volt parázs, a nappaliban egyáltalán nem kellett fázni, sőt. Késő éjszakára hűlt csak le, amikor a tévé előtt felébredve elmentünk aludni. Nóri aznap is sokat jött ki a szobából. Hát nem tudom, szegénykém mikor zökken vissza e tekintetben a régi kerékvágásba, de nézzük a jó oldalát: legalább nem sír. Hallottam mindenféle rémtörténeteket ezzel kapcsolatban (három hónap sírás, és hasonlók), de szerencsére ő jól veszi a dolgokat, a múlt héten fordult elő először egyszer, hogy vigasztalhatatlanul sírt, akkor én nem voltam otthon. A következő mérföldkő az óvoda lesz, ha végre eljutunk odáig, de tán nem is baj, ha még egy kicsit otthon van...