Az első napunk Tallinnban...

A hinta a kertben

Itt vagyunk tehát mindannyian, immáron több, mint egy hete. A történet tehát most már az észtországi történésekről szól, ugorjunk neki. Este elég nehezen találtuk meg a megfelelő ágyneműket, Imrének például takarót nem is találtunk, pedig úgy emlékeztem, hogy hármat raktunk be a nyáron, de ezek szerint nem...
Nem állítottunk be semmiféle ébresztést, de mégis viszonylag korán kelt fel mindenki. Szerencsére a hűtő tele volt, így nem kellett azonnal boltba rohanni. Csak elővettem a fagyasztóból a kenyeret és a többit, és hamarosan tudtunk falatozni. Készítettem egy jó kis szalonnás rántottát, egy jó kis sört meg lehetett volna hozzá inni, ha nem lett volna reggel. (Imrével előző este leteszteltük az egyik korábbi bejegyzésben említett Zsiguli márkájú sört, hát mély nyomokat nem ejtett...) A savanyú gombákat sajnos nem tudtuk megkóstolni. Tán említettem, hogy száműztem őket még elutazás előtt a hűtőből, mert irgalmatlan fokhagymaszagot árasztottak. Valószínűleg az elmúlt hetekben néha elég meleg is lehetett, mert mindkét doboz tetején vastagon állt a penész (hozzáteszem szép hártyás, színes...), mehettek a kukába.

Reggeli után körbenéztük a házat, előző este erre nagyon nem volt lehetőség. Nóri kipróbálta amit lehetett: hintát, ugrálóasztalt. A homokozót még nem tudja, oda előbb homokot kell majd szereznem. Este a kapukat mind nyitva felejtettük a nagy kapkodásban, tárva-nyitva volt minden... Megmutattam Nórinak a madáretetőt is, rögtön mondta, hogy indulás madáreleségért... Hát ha oda nem is, de hamarosan elindultunk kicsit megnézni a várost. Autóval mentünk, és az egyik parkolóban váltottunk egy 24 órás jegyet, nem messze a magyar étteremtől és a belvárostól.

Nóri nagyjábók két perc séta után elkezdte mondogatni, hogy nagyon éhes, így az óváros előtt betértünk abba a boltba, ahol először jártam Tallinnban. Hosszas keresgélés után sikerült két péksüteményt kiválasztania, becsületére legyen mondva, evett is mind a kettőből.

Itt kéne venni valami finomat...

A főtér felé sétáltunk, Netti és Imre bőszen fényképeztek. Van mit, mint említettem már többször, ez a környék impozánsan megmaradt, és oda is figyelnek rá a helyiek, hogy ne is romoljon az épületek állapota. Vettünk a Hansa-s folklóros csapattól mandulás finomságot, Nórinak annyira nem ízlett, gondolom a benne lévő fűszerek miatt. A főtéren meginterjúvoltam a felnőtteket, hogy mire kíváncsiak inkább: a tengerre vagy Tallinnra madártávlatból. Első körben a kilátásra voksoltak, így elindultunk Szent Olaf tornya felé... Nóri útközben még megszomjazott, így egy boltban vettünk két üveg vizet. A boltból kijőve kicsit megtorpant a menetünk, mert a szomszédos üzlet mellett volt egy beöltöztetett emberméretű baba az ajtó mellett. Nóri bebújt a karjai közé, és nem nagyon akart mozdulni semerre...

Nem mozdulok sehova, ti mehettek, ha akartok...

A toronyba elég nehéz feljutni, mint már korábban említettem, így én úgy gondoltam, hogy Nórinak nem lenne muszáj felmenni, majd mi addig ketten bóklászunk lent, amíg Imre és Netti felmennek. Gondoltam én. De Nóri nem, ő mindenáron meg akarta mászni a 300 meredek csigalépcsőt. Mondtam neki, hogy olyan nincs, hogy visszafordulunk, vagy hogy felveszi valaki, mert szűk a járat, és szembe is jönnek. Nem baj, ő akkor is feljön... Beadtam a derekam, és magam is elcsodálkoztam, milyen tempóban törtet felfelé. Semmi gond nélkül felment, sőt, még arra is maradt energiája, hogy fent a tornyot kétszer körbeszaladja. Nagyon nincs hely, a palló egy ember széles, így az első kör után nem nagyon tudtam követni. Nettiék közben a kilátásban gyünyörködtek, én meg próbáltam elkapni Nórit...

Ott lakunk balra, 43 és fél fok, a toronytól 6,5 km...

A torony után a Virui kapun elhagytuk az óvárost, és elindultunk a tenger felé. Csak a kikötő melletti partszakaszra tudtam őket levinni, a Pirita melletti homokos part elég messze volt, oda Nórival már nem jutottunk volna el. Ez a partszakasz viszont nem a legszebb, kissé koszos. Nórinak persze a kavicsdobálás tetszett benne a legjobban, a Helsinki felé induló monstrumokra rá se bagózott. Itt már azért kezdett fáradni, egyre többet kéretőzött fel a nyakamba. Az idő is szépen elszaladt, és mindenki megéhezett. Az újonnan érkezettek 2:1 arányban a magyar éttermet szavazták meg a McDonalds ellenében, így oda mentünk kései ebédre. Nóri már alig várta, hogy odaérjünk, de sok türelme már nem maradt...

Én már kaptam enni, ti mikor kaptok valamit?

Neki rántott sajtot kértünk, és szerencsére a pincérnek volt annyi érzéke, hogy hamar ki is hozzák neki. Az italok rendelésével elbíbelődtünk egy kicsit, mert ezek az ételekkel ellentétben nem szerepeltek magyarul az étlapon. Mi voltunk a „legegyszerűbbek” Imrével a barna Krusovice-vel... Nettiék rántott velőt ettek, én meg valami Rákóczi sültet vagy mit. Tulajdonképpen egy jó nagy szelet natúr borda volt, alatta meg egy méretes tócsni. Finom volt, nem volt vele semmi baj, mint ahogy a rántott velővel sem, csak az adagot nem tartották túl nagynak az érintettek.

Rántott velő Vidróczki módra

Ugyanaz az idősebb pincér volt, mint legutóbb, és ismét megkaptuk a Budapest észt albumot, „book” felkiáltással. Ezúttal elég sokan voltak az étteremben, és még akkor is érkeztek, amikor mi már javában falatoztunk. Mire elhagytuk a gasztronómiai áldozószentélyt, lassan elkezdett sötétedni. Nóri aggódott is, hogy hogyan fogjuk megtalálni az autót. No persze, itt is fel akart volna kéredzkedni a nyakamba, de mondtam neki, hogy szó sem lehet róla, csak húsz méterre állunk.

Ez meg a Rákóczis husi

Estefelé Imrével kicsit átrendeztük a bútorokat a lakásban, volt amit kétszer is ide-oda tettünk.:) No persze még ez sem végleges, gyanús, hogy némelyik darab még arrébb fog vándorolni... Összeraktuk a tévét is, aztán fáradtan eldőltünk volna, de Nóri jött, hogy kezdődik az előadás az alagsorban...

Muszáj volt megnézni, az előadás még hosszabb lett, mint előző nap. A koreográfia egy csöppet változott: Nóri szerint, nekünk, mint közönségnek, minden szám előtt „nyüzsögnünk” kell, hogy „Mikor jönnek már a fsdfswe-ek????” („fsdfswe” lehet bohóc, artista, légtornász, pisilő tigris, sánta farkas, tűzugró oroszlán, és még sok minden más is...) Fel volt spannolva a drágám rendesen, jó nehezen is aludt el este...