A hét eleje...

Hétfőn sem hívtak az ARK-tól a kocsi miatt, miért is hívtak volna. Netti esküszik rá, hogy a pali múlt csütörtökön azt mondta, hogy „maybe” fognak engem másnap hívni, de mindegy is, hétfőn azért mindenképp megtehették volna. Megkaptam az első konkrét feladatomat is idebent, hogy mit, az nem idevaló, de legalább már van mivel foglalkozni, nem csak olvasgatni kell. Bevallom, a többszáz oldalas dokumentációktól már kezdett herótom lenni...

Megbeszéltem a főnökeimmel, hogy a holnapi napot az ARK-nál fogjuk kezdeni, lesz ami lesz. Este hazafelé még bevásároltam, de egyébként más különös dolog nem történt. Nóri aznap Netti szerint nagyon aranyos volt, mindenben segített, és semmi nyafogás nem volt. Este finom zöldbableves és császármorzsa várt otthon, az előbbi Nórinál ismét nem várt eredménnyel zárult. Este a Showder klub egyik szakértőjétől megtudtuk, hogy az emberek (homo sapiens) esetében a napi szellentések száma normál esetben 4 és 24 közé esik, akinek a fenti határértékeken kívül sikerül termelni huzamosabb ideig, forduljon orvoshoz. Hogy Nórinak aznap mennyit sikerült, egészen pontosan persze nem tudhatom, de az a rövid időszak, amit aznap együtt töltöttünk, arra predesztinál, hogy felülről nagyon magasan verte a limitet... 

Az internet nagyon szaggatott módon működött este, bár az is igaz, hogy rendes szélvihar volt éjszaka, nem tudom, van-e összefüggés... 

Másnap így nem kellett korán kelni szerencsére, fél nyolcra húztam az órát. Megnéztem az időjárásjelentést a telefonomon, és azt találta kiírni a nyüves, hogy szerdától egész napos hóesés várható, egészen vasárnapig. Mivel nem ígérkezett könnyű délelőttnek a mai, és Nórinak beígértem hétvégére az állatkertet, úgy döntöttem, hogy előre hozom a programot mára, ha korán végzünk. Hétvégén nem sok esélyünk lesz rá, ha tényleg bejön az észt békák jövendölése, az az egy óra meg már nem nagyon számít a munkából. (Az állatkert az ARK mellett van.)

Megreggeliztünk hát, összeszedtük minden autós papírunkat, és irány az ARK. A recepciós hölgyek ezúttal nem hajtottak el, és én meg szándékosan elfelejtettem nekik megemlíteni, hogy bármilyen gondunk is lett volna csütörtökön. Odaadtam nekik azt az A4-es alpot, amit múlt héten kaptunk, aztán vártam az eredményt. Nagyon készségesek voltak, téptek nekünk egy sorszámot, és bevittek egy angolul is tudó nőhöz. Kitöltöttük a regisztrációs lapot (csak a legszükségesebb információk kellettek), ez nem volt több két percnél. A sorszámmal már hívtak is egy másik ablakhoz, ahol a kitöltött papír alapján egy másik néni beütött mindent a rendszerbe, majd adott egy kódot, amivel a pénztárhoz kellett menni. Ez inkább egy bank, a SEB bank kihelyezett ügyintézője ül ott, aki minden befizetésért felszámol 30 koronát. A regisztrálás 2800 koronába fájt nekünk, ez a szokványos ár, így szerencsére tényleg nem kellett plusz költséget fizetnünk.

A bizonylattal vissza kellett menni a nőcihez, ő odaadta a forgalmit és az új rendszámot, aztán elküldött minket, hogy mehetünk isten hírével. Nem mondott semmit, hogy menjetek biztosítást kötni, vagy bármi, nekem kellett rákérdeznem. Szerencsére házon belül van egy biztosító is, odamentünk hát, és három hónapra megkötöttük a kötelezőt. A forgalmit nézegettem közben, semmi információ nem volt rajta a műszaki vizsgáról. Az is kicsit fura volt, hogy a régi rendszámot nem kérték, így a biztosítás megkötése után kifelé menet azért rákérdeztem a recepciósoknál, hogy ezekkel most mi van? Visszaküldtek az egyik angoltudós nőhöz, aki meglepetten közölte, hogy a régi rendszámtábla naná, hogy kell, nem mondta a kolléga? Hát nem. A műszaki vizsgáról meglepően nem tudtak semmit, azt mondták, hogy kérdezzük meg azokat a fickókat, akik csütörtökön már megvizsgálták a kocsit.

Kimentünk hát rendszámot cserélni, de csavarhúzót elfelejtettem hozni, anélkül viszont nagyon macerás volt kipattintani a műanyagokat. Szerencsére Nóri zsebében volt egy húszcentes (nemrég találta, Netti mondta is neki, hogy ez egy „szerencsepénz”, hát tényleg a legjobbkor jött...), így a hátsó tábla csavarjával elbántam, és azt valahogy kulccsal sikerült is kipattintanom. Az elsővel viszont nem boldogultam, bementem hát a pre-inspection állomás épületébe, ahol már jártunk, úgyis meg akartam kérdezni a műszakit. Ott volt a koma, akivel legutóbb tárgyaltunk, kértem tőle egy csavárhúzót. Mondta, hogy mindjárt jön, de odaadta addig is a szerszámot. Küzdöttem vele egy darabig, de nem engedett, közben kijött ő is. Együttesen valahogy lefeszegettük a műanyagot, és a helyére pattintottuk az első táblát is.

Rákérdeztem a műszaki viszgára, hát az nem itt van. El kellett mennünk egy vizsgaközpontba („Techno ülevatus” a neve...), ami onnan kb. 500 méterre volt. Ott aztán senki nem beszélt angolul, de nagyon kedvesek voltak. Megmértek mindent, még olyan dolgokat is, amiket otthon nem. Szerencsére minden normál értéken volt (illett is az otthoni átvizsgálás után...), így megkaptuk a műszaki viszgát 2013 áprilisáig, ami majdnem két és fél év. Ezt olcsón megúsztuk, jóval olcsóbb a vizsga, mint otthon.

Sziasztok, hoztatok heringet? Nem? Gondoltam...

11 óra körül volt az idő, így úgy gondoltam, egy óra lazítás ránk fér ennyi frusztráció után, elmentünk hát az állatkertbe. A budapestinél jóval nagyobb területen fekszik, kissé a felújítás allapotában leledzik. A terület nagy része kihasználatlan, és néhol pazarló is: némelyik szarvasfajnak például fél hektárnál is nagyobb területe van, olyan távolságban rohangálnak az embertől, hogy ki sem lehet venni őket szinte. Szerencsétlen tigrisek viszont pár négyzetméteren ténferegnek, és meg sem állnak egész nap, fel s alá rohangálnak folyamatosan, mint a mérgezett egerek. Nagyon megsajnáltam őket, nagyjából olyan körülmények között élnek, mint a veszprémi állatkert nagymacskái 25 évvel ezelőtt, ha még valaki emlékszik azokra az állapotokra...

Vannak oroszlánok és leopárdok is, ezeknek egy kicsit nagyobb helyük volt, és az oroszlánoknál kiépített fedett pihenőhely is volt. Sajnos az elefántokat és az orrszarvúkat nem láttuk, talán majd következő alkalommal megleljük őket (a térkép szerinti helyükön nem nagyon voltak). Ami nekem nagyon tetszett, a tropikárium két épülete. Igazából az egyik egy melegház szerű valami, de ezekben az épületekben valóban tetszetős módon vannak bemutatva az állatok. A többségük szabadtéri kifutóval is rendelkezik, így nincsenek a négy fal közé zárva. Nórinak is nagyon tetszett ez a rész, bár azt azért megjegyezte, hogy „itt nagyon büdi van”.

Nóri és a tojások...

Az oroszlánok mellett volt egy nagyobb madárkifutó is, itt volt egy érdekes vitrin, amely a madarak tojásait mutatta be. Természtesen a strucc magasan vert mindenkit. Tegnap, amitkor boltban voltam, meglepetten tapasztaltam, hogy a hűtőpultban nem csak normál és fürjtojás van, lehetett kapni strucctojást is. Az árára már nem emlékszem, de többezer forint volt....

Szürke békák...

Az egy órából végül másfél lett, és Nóri legnagyobb örömére találtunk egy Mekit az állatkert mellett. Én tudtam, hogy van, az állatkert honlapján olvastam. Megebédeltünk, és közben hívott Gabi a követségről, hogy másnap öt órára várnak minket az óvodában a Pärnu mantén, remélem jó lesz, és nem kell tovább keresgélnünk. Ez egy orosz nyelvű óvoda, és egy olyan csoportban lenne hely Nórinak, ahol a gyerekek kortól függetlenül vegyesen vannak (odahaza is ilyen csoportba járt). Viszonylag közel van hozzánk, kocsival tíz perc alatt elérhető (busszal azonban már kábé fél óra). Gabi felajánlotta, hogy holnap eljön velünk, nagyon kedves tőle.

Ebéd után Nettiék elvittek a munkahelyemre. Alig, hogy leültem dolgozni, hívott Armin, hogy másnap jön egy villanyszerelő, és megcsinálja kintre a kapcsolónkat, és megnézi a hálóban a radiátort is. Ezt tán nem írtam, az vele a gond, hogy amikor bekapcsol éjszaka a sötétben, egy éles hangot hallani a radiátorból, és ha nyitva van a szemem, akkor egy fényes lángot is látok egy pillanatra. Valami tuti, hogy nincs rendben vele, a többi radiátorral semmi gond nincs. Hát majd meglátjuk...

Egy kedves kis szurikáta...

A munkaidő vége előtt megkaptam a jegyemet a holnapi meccsre, véletlenül egy kolléga jegyét is a kezembe nyomták, no sebaj, gondoltam, majd kinyomozom kié. Sokáig nem kellett nyomoznom, hamar megjelent az iroda ajtajában egy fiatal német srác, akivel már eddig is sokat beszélgettünk. Mondtam neki, hogy ezek szerint egymás mellett fogunk ülni holnap, de ő csak intett a fejével, hogy nem, a felesége mellett fogok ülni. Elég meglepett arcot vághattam, mert vigyorogva közölte, hogy szegény feleségének időnként ki kell hevernie a „két terroristát”. Na ekkor még jobban meglepődhettem, mert már röhögött, és elmesélte, hogy milyen két égetnivaló kisfia van odahaza. Most meg már nekem kellett magamban nevetnem, eszembe jutott, hogy hallottam én már olyat, hogy valaki „Oszamának” hívta az unokáját... De ezt inkább ne firtassuk.:)

Nettiék, amikor engem kiraktak dolgozni, elmentek az Ülemiste bevásárlóközpontba, és amikor végeztem (három óra múlva), még mindig ott voltak. Elsétáltam oda, akkor már szegény Nórinak jócskán fogytán volt a türelme, de nem is csoda, mozgalmas napon voltunk túl. Hazafelé még megtankoltunk, a mutató már jócskán a pirosban táncolt, a lámpa is kigyulladt. Végül is, Litvánia óta nem került üzemanyag a kocsiba... A Statoil cégnél tankoltunk, volt normál 95-ös benzinük, meg „95 Ultima”. Az áruk ugyanaz volt, de inkább a normálból tankoltunk most. Odabent a fizetésnél megkérdeztem, hogy mi a túró közöttük a különbség, de a pénztáros nem volt tagja a „Világ Petrolkémiai Tudósai Egyesüljetek!” mozgalomnak, az szinte holtbiztos, mert csak annyit bírt mondani, hogy az Ultima „much better” (sokkal jobb).

Vacsi után felhívtunk mindenkit, szerencsére a netünk megjavult tegnap óta, elképzelhető, hogy tényleg csak a vihar tett be neki tegnap. Éjszaka nagyon keveset aludtam, mert Nóri ismét úgy aludt, mint egy Apache helikopter: forgott körbe szinte állandóan, közben ütött, rúgott, ami éppen eszébe jutott. Most a legújabb az pár napja ebben a kérdésben, hogy ha megjön a mikulás, akkor őt már a saját ágyában fogja várni. Hát kíváncsi leszek...